Vágólapra másolva!
A Forma-1-es Azeri Nagydíj második szabadedzésén a Ferrari monacói pilótája, Charles Leclerc teljesítette a leggyorsabb kört, de a megtáltosodó Sergio Pérez is remek teljesítményt nyújtott.

A 2024-es F1-szezon bakui versenyhétvégéjének nyitánya három piros zászlós fázist is hozott, így nem volt túl sok lehetősége a pilótáknak a gyakorlásra. Az Azeri Nagydíj második szabadedzésének elején ezért aztán hamar a pályára sietett a mezőny, két perc után George Russell, az Alpine-ok és a Williamsek maradtak csak a bokszutcában – a többség közepes keverékű gumikon kezdett. Az etap elejétől kezdve Max Verstappen, Lewis Hamilton és Charles Leclerc is panaszkodott az autójára és a körülményekre. A Kínai Nagydíj óta szenvedő, de Bakuban az egyik kedvenc pályáján versenyző, Red Bullos Sergio Pérez viszont 1:44,598 perces időeredménnyel az élre állt, és csak a ferraris Carlos Sainz tudott lépést tartani vele.

Forma-1, F1, Azeri Nagydíj, 2024, Baku, Ferrari, Carlos Sainz
Sergio Pérez mellett a ferraris Carlos Sainz kezdte jól az F1-es Azeri Nagydíj második szabadedzését
Fotó: Natalia KOLESNIKOVA / AFP

A lágyakon futott első körök után is Hamilton mellett Sainz és Pérez volt a leggyorsabb a meleg, napos időben, miközben az autójával küszködő Pierre Gasly tartotta fel látványosan Lando Norrist. Később aztán Sainz és Pérez között is történt feltartás: a spanyol akadályozta a mexikói riválisát.

Ferrari-sikerrel zárult az F1-es Azeri Nagydíj második szabadedzése

Az utolsó húsz percben ismét inkább a versenyszimuláció volt a főszereplő, így az állás már alig változott. Ám az első helyen igen, Leclerc a hajrában 6 ezreddel megelőzte Pérezt, így a monacói 1:43,484-gyel nyerte a második bakui szabadedzést Pérez, Hamilton, Sainz, Piastri és Verstappen előtt. Ugyanakkor az autójával küszködő Russell és Norris sem teljesített igazán gyors köröket lágy abroncsokon.

Forma-1, F1, Azeri Nagydíj, 2024, Baku, Ferrari, Charles Leclerc
Charles Leclerc volt a leggyorsabb a második szabadedzésen
Fotó: Andrej ISAKOVIC / AFP

Az F1-es Azeri Nagydíj hétvégéje szombaton, magyar idő szerint 10:30-tól a harmadik szabadedzéssel folytatódik, 14 órától az időmérőt rendezik meg, míg az 51 körös futamra vasárnap 13 órától kerül majd sor.

Kapcsolódó cikkek

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!