Vágólapra másolva!
A Forma-1-es Azeri Nagydíj 50. körében a dobogóért harcoló Carlos Sainz és Sergio Pérez összeütközött, így mindketten kiestek a versenyből. A Red Bullnál úgy látják, egyértelműen a Ferrari pilótájának hibájából történt a baleset.

Az F1-es Azeri Nagydíj 50. körében drámai ütközést láthattak a szurkolók, ugyanis Charles Leclerc és Sergio Pérez csatájába a negyedik helyről előretörni próbáló Carlos Sainz is beleszólt, a Ferrari spanyol pilótája összeütközött a mexikóival, így mindkét autó a falban kötött ki, ezzel mindketten kiestek a versenyből.

Megelőztem Checót, miközben Charles-lal csatázott, és aztán kijöttünk a 2-es kanyarból, a szokásos ívemen haladtam, nem csináltam semmi furcsa manővert vagy bármit. 

És valamilyen okból, amit még most sem értek, összeütköztünk. Bőven volt még helye baloldalon, nem csináltam semmi őrült manővert" - magyarázkodott a futam után Sainz, de a Red Bullnál nem így látták a helyzetet. 

F1 Grand Prix of Azerbaijan
Carlos Sainz a verseny végén összeütközött Sergio Pérezzel
Fotó: Anadolu via AFP/202 Anadolu

"Nagy kár érte, hogy megtörtént. Döntő lehet ez a bajnokság szempontjából mindkettőnknek, hogy így ért véget a hétvégénk, ahol határozottan sokkal több volt elérhető. 

Ez kicsit katasztrófa. Véleményem szerint Carlos túl gyorsan mozgott, hogy kövesse Charles szélárnyékát. 

Egyszerűen csak rosszkor történt rossz helyen, és egy hatalmas baleset lett az eredménye" - mondta Pérez, akinek végre esélye lett volna dobogóra kerülni, ám az ütközésnek köszönhetően végül pontot sem szerzett.

F1 Spanish Grand Prix 2024
Pérez is Horner szerint is Sainz hibájából történt a baleset
Fotó: NurPhoto via AFP/Jakub Porzycki/NurPhoto

A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner szerint a versenyzője akár a futamot is megnyerhette volna, ezért különösen dühíti a spanyol pilóta hibája.

Carlos keresztülhúzott a pályán. Roppant csalódáskeltő. Legalább a dobogóra kellett volna állnia Péreznek. Teljesen tönkrevágta a futamát, 

és komoly károkat okozott, létfontosságú pontokba került számunkra a konstruktőri világbajnokságban. Megnyerhette volna a versenyt. Szívszaggató ez a csapat számára, hogy az utolsó körökben buktunk el egy pódiumot" - nyilatkozta csalódottan Horner.

Kapcsolódó cikkek

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!