Vágólapra másolva!
A világbajnoki címért hajtó brit pilóta már a bakui időmérő első szakaszában kiesett. A Forma-1-es Azeri Nagydíjon a 16. helyről induló Lando Norris csapatfőnöke, Andrea Stella is reagált a korai búcsúra.

Az F1-es Azeri Nagydíj időmérője hatalmas meglepetéssel indult, hiszen az előző két pole pozíciót megszerző, egyéni világbajnoki pontverseny második helyén álló Lando Norris már a 18 perces első szakaszból sem jutott tovább. A pálya egyre gyorsult a bakui kvalifikáció során, ezért Norrisnak az első mért köre még nem volt elég a továbbjutáshoz, az utolsó kísérletét pedig be sem fejezte, hanem visszagurult a bokszutcába, így a 17. helyen zárta az időmérőt – később kiderült, egy kizárás miatt ez a 16. rajtpozíciót jelenti számára. A McLaren brit pilótája ugyan az utolsó körébe kissé belehibázott, a Q1-es búcsújához kellett a csapat rossz időzítése a pályára küldésével, és egy számára szerencsétlenül kijött, Esteban Ocon megsérült autója okozta sárga zászlós fázis is. A McLaren csapatfőnöke szerint azonban a sárga zászlót – amely miatt Norris lelassított – felesleges volt lengetni.

Forma-1, F1, Azeri Nagydíj, 2024, Baku, Lando Norris, időmérő
Lando Norris csak a 17. helyen zárta az F1-es Azeri Nagydíj időmérőjét
Fotó: NurPhoto via AFP / Jakub Porzycki / NurPhoto

A McLaren főnöke nem érti, miért kellett a sárga zászló, ami Lando Norris kiesését okozta a bakui F1-es időmérőn

„A csapat nem szólt neki a sárga zászló miatt, mert az utolsó pillanatban aktiválták. Most néztük meg az eszközeinket és valóban sárga zászló miatt lassított, szóval 

erről beszélünk az FIA-val, mert szükségtelen volt sárga zászlót alkalmazni egyszerűen egy lassú autó miatt. 

Mindenki a legjobbat próbálja, de biztos vagyok benne, hogy ezúttal olyan helyzetről van szó, ami ideális körülmények között nem fordul elő és ennek mi ittuk meg a levét. Nem fogunk emiatt balhét csapni és mondom, mindenki jót akart. Ezt elismerjük, továbblépünk és vasárnap a lehető legtöbbet megtesszük, hogy jó sok pontot szerezzünk” – nyilatkozta Andrea Stella, a McLaren csapatfőnöke az eset után.

A Forma-1-es Azeri Nagydíj hétvégéje az 51 körös bakui futammal vasárnap, magyar idő szerint 13 órától zárul.

Kapcsolódó cikkek

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!