Vágólapra másolva!
Oscar Piastri, a McLaren ausztrál pilótája nyerte az Azeri Nagydíjat, míg a csapattársa, a brit Lando Norris a negyedik helyen végzett. A McLaren ezzel vasárnap délután 38 pontot szerzett, amivel megelőzte a konstruktőrök versenyében azt a Red Bullt, amely az elmúlt 847 napban minden csapatot maga mögött tartott a Forma–1-ben.

A Red Bull számára borzalmasan alakult az Azeri Nagydíj, mivel a vb-címvédő Max Verstappen csak az ötödik helyen ért célba, míg a dobogóért harcoló Sergio Pérez az 50. körben összeütközött Carlos Sainzzal, a Ferrari pilótájával és kiesett a versenyből. A bakui futamon a Red Bull összesen 10 pontot tudott szerezni, míg a McLaren 38 ponttal gazdagodott, ugyanis a futamgyőztes Piastri 25, a negyedik Norris pedig 12 pontot kapott, amit még meg is fejelt eggyel a leggyorsabb körért kapott plusz ponttal. 

A vasárnapi eredmények tekintetében a McLaren megelőzte a Red Bullt a konstruktőrök versenyében, ami azért döbbenetes, mert legutóbb 847 napja volt, hogy nem az energiaitalos istálló vezette a Forma–1-es csapatversenyt. 

Red Bull, Christian Horner
Christian Horner bízik a Red Bull címvédésben
Fotó: AFP/Andrej Isakovic

A Red Bull a 2022-es Spanyol Nagydíj – 55 futam - óta vezette a tabellát. A helycsere azonban nem aggasztja Christian Horner csapatfőnököt, aki hangsúlyozta, hogy a problémák ellenére mindent megtesznek majd a címvédésért. 

„Keményen dolgozunk, de most már nem védekezünk, hanem támadnunk kell. Ez megváltoztatja a dinamikát, innentől kezdve pedig minden bele kell adnunk” – mondta a RacingNews365-nek Christian Horner, aki a lépéshátrány ellenére úgy érzi, még semmi sincs veszve. 

Nagy sikert értünk el a konstruktőrök terén. Most húsz pont hátrányunk van, tehát támadnunk kell. Van még hét futam és két sprintverseny, ráadásul rendkívül különböző pályák jönnek. Rengeteg pontot lehet még szerezni, szóval messze még a vége”

– folytatta a Red Bull csapatfőnöke, akit arról is kérdeztek, hogy mi a véleménye arról, hogy a McLarennél kijelentették, hogy mostantól a brit Lando Norris az első számú pilóta. 

„Minden csapat más. Nálunk nagyon világos szabályok vannak azzal kapcsolatban, hogy mire fókuszálunk a szezon végéig. Ez egy csapatsport, de van egy versenyzőnk, aki világbajnoki címért küzd. Tehát Péreznek az a feladata, hogy Verstappent segítse az év végig” – vont párhuzamot Christian Horner, akinek a csapatában szintén megvan a hierarchia a pilóták között. 

Max Verstappen, Red Bull
Veszélyben Verstappen világbajnoki címe?
Fotó: AFP/Gabriel Bouys

Tizenhét versenyhétvége után a 313 pontos Max Verstappen vezeti az összetettet a 254 pontos Lando Norris és a 235 ponttal rendelkező Charles Leclerc előtt. Az egyéni pontverseny negyedik helyén a 222 pontos Oscar Piastri áll, mögötte Carlos Sainz 184, Lewis Hamilton 166, George Russell és Sergio Pérez pedig 143 ponttal rendelkezik.

A konstruktőrök között a McLaren 476 ponttal vezet, 20 ponttal megelőzve a második Red Bullt, és 51-gyel a harmadik Ferrarit.

A 2024-es Forma-1-es szezon szeptember 20. és szeptember 22. között a Szingapúri Nagydíjjal folytatódik. 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!