Vágólapra másolva!
A Forma-1-es Mexikóvárosi Nagydíj futamán Liam Lawson és Sergio Pérez kétszer is nagy csatát vívott, amelyek során bizonyára nem kedvelte meg egymást a két pilóta.

A Mexikóvárosi Nagydíj elején a mezőny hátuljáról a hazai közönség előtt versenyző, a szabálytalan rajtjáért 5 másodperces büntetést is kapó Sergio Pérez jól zárkózott, a 18. körben Liam Lawsonnal már a 10. helyért csatázott. Pérez előzési kísérlete azonban nem sikerült, Lawson előtte maradt, ráadásul a mexikói pilóta Red Bullja meg is sérült az összeérés következtében – az F1-es futam közben a hatszoros futamgyőztes többször is idiótának nevezte a 22 éves vetélytársát, akárcsak egy héttel korábban Fernando Alonso

Forma-1, F1, Mexikóvárosi Nagydíj, 2024, Liam Lawson
Liam Lawson Fernando Alonso után Sergio Pérezt is magára haragította az F1-ben
Fotó: Anadolu via AFP / 2024 Anadolu

Pérez ezt követően a mezőny végén haladt, az új-zélandi versenyzővel azonban a hajrában, annak bokszkiállása után még egyszer összecsapott, ezúttal Lawson magabiztosan ment el a mexikói riválisa mellett. Arra is volt ideje, hogy előzés közben a középső ujjával bemutasson Péreznek.

Végül Lawson és Pérez az utolsó két helyen végeztek, és a rajtbaleset következtében kiesett Cunoda Jukival együtt nem könnyítették meg a Red Bull és az RB dolgát abban, hogy jövőre melyikük melyik csapatnál versenyezzen.

Kapcsolódó cikkek

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!