Vágólapra másolva!
A Forma-1-es Mexikóvárosi Nagydíj is hozott csatát Lando Norris és Max Verstappen között, ezúttal a holland járt rosszabbul. Az F1-es futam után Norris és Verstappen is beszélt az incidensükről.

Azok után, hogy egy héttel korábban, az Amerikai Nagydíjon Lando Norris 5 másodperces időbüntetést kapott, amiért a pályán kívül előzte meg Max Verstappent a hajrában, a Mexikóvárosi Nagydíjon újabb csata következett a két világbajnoki éllovas között. Ezúttal a Red Bull holland versenyzője volt túlzottan agresszív, egy körön belül két kanyarban is szabálytalan volt, és a kiterelésért, majd a pályalevágásért is 10-10 másodperes büntetéssel sújtották őt a Forma-1-es futam elején. Végül Norris második, Verstappen hatodik lett, ezzel 57-ről 47 pontra csökkent a kettejük közti különbség az összetettben. A futam után pedig a McLaren, a Red Bull, és a két érintett pilóta is reagált a történtekre.

Forma-1, F1, Mexikóvárosi Nagydíj, Lando Norris, F1-es futam, 2024, rajt, Max Verstappen, futam
Max Verstappen és Lando Norris Austin után a mexikóvárosi F1-es futamon is találkoztak a pályán
Fotó: Anadolu via AFP / 2024 Anadolu

Lando Norris nyilatkozata

„Az elején csak próbáltam versenyben maradni és elkerülni minden ütközést. Tudtam, mire számíthatok [Verstappentől], pedig nem szeretnék ilyen dolgokat várni tőle, mert nagyon tisztelem Maxot versenyzőként. De készen kellett állnom ilyenre, egy nem tiszta versenyzésre tőle. Végül én elkerültem az ütközést, és egy jó versenyt teljesítettem."

Max Verstappen értékelése

„A probléma az, hogy túl lassúak vagyunk, és emiatt kerülök ilyen helyzetekbe. A húsz másodperc sok, de ez van, és inkább nem is mondok róla semmit. Landóval nem értünk össze, csak keményen versenyeztünk. A múlt héten még minden rendben volt, ezen a héten pedig húsz másodperces büntetést kaptam. Megyünk tovább, az előnyöm még 47 pont, remélhetőleg a folytatásban egy kicsivel versenyképesebbek leszünk."

A Red Bull és a McLaren is reagált

A Red Bull-tanácsadó Helmut Marko úgy érezte, valamilyen büntetés jogos lett volna, de nem ennyire súlyos, szerinte ezzel csak példát akartak statuálni. Christian Horner csapatfőnök szintén azt mondta, hogy a tíz másodperces büntetések egy kicsit szigorúak voltak. A McLaren vezérigazgatója, Zak Brown azonban megvédte a Nemzetközi Autonobil Szövetség (FIA) döntését.
„Talán nem is volt elég, de

ez már kezd kissé nevetségessé válni! Elismerésem az FIA-nak, mert ami sok, az sok! 

Legyen végre tiszta versenyzés a folytatásban!” – mondta Brown.

Kapcsolódó cikkek

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!