Szexmisszió: a sci-fi, ami egyszerre vette célba a kommunizmust és a feministákat

Juliusz Machulski elképzelte, milyen lenne a világ férfiak nélkül. A Szexmisszió mégsem elsősorban a feminizmus kigúnyolása, hanem minden elnyomó rendszer, de leginkább a kommunizmus maró kritikája.

"Ezek a fellokraták itt holmi férfiúi találmányokról beszélnek. Kérdem én: mit találtak fel a hímek?! Kezdjük a legelején! Egy bizonyos hímnemű, akit Káinnak hívtak, feltalálta a bűnt, és meggyilkolta a nővérét, Ábelt" – harsogja szigorúan a nőtanács egyik ellenszenves vezetője a Szexmisszió című sci-fibe oltott szatírában, miután a vádlottak padjára ültetett két férfit azzal "szembesítik", hogy az olyan nagy tudósok, mint Kopernikusz vagy Einstein mind (és tulajdonképpen a történelem nagy alakjai, kivétel nélkül) nők voltak, és a világ a férfiaknak csak erőszakot és züllést köszönhet.

Szexmisszió: "Életed, ha bármi bántja, számíthatsz a nőtanácsra"
Fotó: Polski Film

Az orwelli évben, 1984-ben bemutatott, ma is szórakoztató és provokatív lengyel film egy olyan jövőben játszódik, amelyből eltűntek a férfiak. A két főhőst,  a rámenős életművész Max Paradyst (Jerzy Stuhr) és a gyámoltalanabb biológus Albert Starskit (Olgierd Lukaszewicz) 1991-ben egy tudományos kísérlet keretében hibernálnak, s bár a tervek szerint három évet kellene a fagyos mélyálomban tölteniük, egy időközben kitört világháború miatt csak 2044-ben ébresztik fel őket. Ráadásul az ún. M bomba miatt az Y-kromoszóma globálisan eltűnt, a földalatti posztapokaliptikus falanszterben csak nők élnek, akik partenogenezissel (azaz ivartalan szaporodással) gondoskodnak a fajfenntartásról, miközben gyógyszerekkel alakítják át a természetes nemi vágyat "társadalomjobbító" karriervággyá, a régi világ túlélő asszonyait pedig elkülönítik, nehogy kifecsegjék, hogy amit az iskolában tanítanak a lányoknak a már kihalt férfiakról (vagyis hogy kivétel nélkül ostobák és erőszakosak voltak, akik a dugóhúzót is arra találták fel, hogy nőket kínozzanak vele), tulajdonképpen hazugság.

A hosszú alvásból egy valóságos rémálomban felébredő, az új világrendre fenyegetést jelentő két férfitól tehát a nők kivégzés vagy kasztrálás ("neutralizáció") útján akarnak megszabadulni – a két "fallokrata" pedig mindent elkövet, nem csak saját túlélése, hanem a természetes, kétnemű világ rendjének visszaállítása érdekében.

Szexmisszió (Jerzy Stuhr és Olgierd Lukaszewicz)
Fotó: Film Polski

Szexmisszió: erotikával és humorral az önkényuralom ellen

A mai napig a legnépszerűbb lengyel sci-fi rendezője, Juliusz Machulski az 1980-as években és az 1990-es évek elején rendre olyan műfaji filmeket készített (krimi, sci-fi, fantasy), amelyeknek elengedhetetlen kelléke a humor  – a vicc tárgya pedig tulajdonképpen a kommunista Lengyelország mindennapjainak lehetetlensége. 

Az időutazással és genetikával foglalkozó sci-fik alaphelyzeteit keretként használó, a kereteket maró szatírával kitöltő Szexmisszió elviccelte a feminizmust, de nem annyira a nőmozgalmakról, hanem áttételesen, de alapvetően a kommunizmusról (és tágabban: minden totalitárius rezsimről) fogalmazott meg sommás véleményt, amikor a futurista nőállam bemutatásakor olyan kérdésekkel foglalkozott, mint az erőszakos uniformizálás és központosítás, a személyi kultusz, a rémhírek terjesztése és a történelemhamisítás, illetve a "megkérdőjelezhetetlen ideológia" védelmének érdekében folytatott megfigyelések, deportálások és koncepciós perek.

Két jellemző idézet a filmből:

• "Mit csinálsz?! Én állami tisztviselőnő vagyok!" – tiltakozik Albert közeledésére Emma Dax (Boguslawa Pawelec). 
• "A szerelem kábítószer, amivel a férfiak hatalmukba kerítették a nőket" – ismétli a fejébe vert leckét Lamia Reno (Bozena Stryjkówna), mielőtt Max meghódítaná. 

Látszólag mindkét dialógusrészlet a női öntudatosság humoros kiforgatása, valójában egy másik kontextusban értelmezhetőek, hiszen a "hanyatló nyugat ópiumára" vonatkozó idézetek a magánélet szentségére fittyet hányó kommunista/szocialista államapparátus "szövegkörnyezetéből" származnak. 

Sőt, mindkettő nem sokkal azután hangzik el, hogy a férfiak a felszínre jutva átmásznak egy takaros nyaralót körbeölelő téglakerítésen, ami mászás közben kissé meg is remeg. Ez az enyhe kilengés lehetne éppenséggel baki is, a díszletezők hanyagsága, de négy évvel a gdanski Lenin Hajógyár történelmi ellenzéki sztrájkja (1980. augusztus) után – amelynek során a diktatúrával szemben nem csak munkavállalói jogokat, de emberi méltóságot is követeltek maguknak a munkások, és követeléseiket a gyár falaira is felírták –, aligha lehet a véletlen műve egy ennyire tudatosan "építkező" filmben (amit épp a sztrájk idején alakult antikommunista Szolidaritás mozgalom miatt, azaz az állampárt megszilárdítása érdekében elrendelt, 1981 és 1983 közötti hadiállapot idején forgattak). Már csak azért sem, mert a fallal (és a fenti világ élhetetlenségének hazugságával) védett kényelmes nyaralóban a nőállam vezetője él, élvezve a felszín örömeit, míg a többieket a "megörökölt megtévesztéssel" tartja a föld alatt (más kérdés, hogy a fal megremegése nem csak szimbolikus, de látnoki is volt a filmben, ha a berlini fal öt évvel későbbi leomlására gondolunk – ráadásul van is egy jelenet, amikor a föld alatti bunkerben lifttel menekülő férfiakat az egyik szinten egy német határőrnő fogadja...).

Szexmisszió (Boguslawa Pawelec és és Olgierd Lukaszewicz)
Fotó: Film Polski

Noha néhány jelenetet módosítani kellett (vagy már a forgatás során, vagy később ki kellett vágni), a kommunizmus álcázott, de nagyon is könnyen felismerhető kritikája csodával határos módon átment a cenzúrán (sőt, idővel a teljes szovjet tömbben, így 1986-ban Magyarországon is vetítették a mozik). A Szexmisszió óriási közönségsiker lett a keleti blokkban (érdemes megjegyezni: a Szovjetunióban 25 percet kivágtak a filmből) és a nyugati országokban is – de a kritikusok zöme mindkét oldalon fanyalgott, olykor egyenesen nőgyűlölettel vádolva Machulski filmjét.

Antifeminista, soviniszta, fasiszta és szexista – sorjáztak a jelzők. Érthető, hogy a feministák elsősorban a nők és férfiak kapcsolata szempontjából nézték és értelmezték a Szexmisszió genetikai-politikai disztópiáját, ráadásul Machulski számára egy, a nők szűznemzésének jövőbeli lehetőségeit is taglaló tudományos értekezés adta az ötletet a filmhez, vagyis a kiindulópont a kizárólag nőkből álló társadalom és az ebbe belerondító férfiak víziója volt (egészen pontosan a híres zárókép az újszülött kisfiú nemiszervének közelijével). 

A Szexmisszió: fordított Dr. Strangelove?

Machulski nagyon is célba veszi a feministákat, ugyanakkor szó sincs nőgyülöletről egy olyan filmben, ahol a két korántsem mintaférfit minden emberi gyarlóságukkal együtt mutatják meg a nézőnek és ahol eleve egy férfi, egy "őrült tudós" (a beszédes nevű Kuppelweiser professzor) találmánya miatt pusztultak ki a hímek (és amelynek steril és homogén jövőképében a feminizmus okafogyottá is válik, mindaddig, míg fel nem bukkan a két "őslelet").

Tulajdonképpen a Szexmisszió a nemek közti konfliktusokat a prüdéria és a totalitarizmus szemszögéből – az elképzelt jövőben, de a film keletkezésének és gyártási helyének szempontjából nagyon is jelen idejű kommunizmus valóságából – vizsgálja, és nem tesz különbséget a "feminizmus" és "maszkulinizmus" vadhajtásai között. Ráadásul kifejezetten életigenlő film, amely a sci-fik azon vonulatába tartozik, amely minden erejével igyekszik visszacsempészni a humánumot a tudományos-fantasztikum technokrata világképébe. Ennek a szimbóluma, a természetes, élhető és kiegyensúlyozott világ végső menedékhelye a víkendház az erdő közepén és nem túl messze a tengertől – ahol két nő és két férfi kezdi újra a heterogén emberiség teremtését, ráadásul egyiküket Paradysnak, azaz "édenkertnek" hívják.

Machulski a legtöbb esetben játékos/szimbolikus nevet adott a szereplőknek. Az "állami tisztviselőnő" Emma Dax neve például utalás Dax ezredesre, a Stanley Kubrick rendezte A dicsőség ösvényei főhősére. De a film elejének központi alakja, dr. Kuppelweiser (a Kuppel - kupola és Weiser - bölcs német szavakból képezve) nem a neve miatt érdekes, hanem azért, mert külsejében rendkívül emlékeztet egy másik Kubrick film "őrült tudósára" (kerekesszék, kesztyű, hajviselet etc.).

Az egyébként is tömegkulturális utalásokban gazdag (és alaphelyzetét tekintve minimum két regényre, Charlotte Perkins Gilman Herland és Robert Merle Védett férfiak című sci-fijeire emlékeztető)  Szexmisszió cselekményében óriási szerepet játszik a Dr. Strangelove, avagy rájöttem, hogy nem kell félni a bombától, meg is lehet szeretni: Machulski nem csak a tudós figurájával idézi meg Kubrick filmjét, de a Szexmisszió földalatti nőállama nagyon is hasonlít ahhoz, amit Dr. Strangelove vizionál a nukleáris apokalipszis utáni "bunkerállamról", amelyben több száz méter mélyen fekvő bányákba költöznek az emberek, és hemzsegnek a csinos és munkaképes nők, így garantálva a népszaporulatot és a munkaerő hatékonyságát. Machulski mindössze két kivétellel kivonta a képletből a férfiakat, és megfordította a Dr. Strangelove cselekményét, amennyiben ott a történet a föld alá vonulással ér véget, a Szexmisszióban pedig a felszín felfedezésével indulhat meg egy új korszak, a biológiai reneszánsz kezdete.

Szexmisszió

Sőt. Machulski a Dr. Strangelove-ban bemutatott szexuális és politikai hatalomvágyat is megfordította: a nők irányában, annyival, hogy a szexuális vágyat (mint korábban írtuk: egy gyógyszerrel) karrierizmusra váltotta, ezzel azt is bemutatva, hogyan állítható a "prüdéria" a totalitárius államok szolgálatába. 

És ezzel vissza is tértünk a Szexmisszió legfontosabb dimenziójába: Machulski filmje a nőtanács szervezkedéseivel és hazugságaival, a föld alatti világ és a periszkópban látható sugárfertőzött felszín leszaggatott vásznán túli valóság ordító különbségeivel nem a nemek harcára, hanem a kommunista kormányok elnyomó működésére emlékeztette a korabeli nézőt. A Szexmisszió 2044-ben játszódik, de a valódi valósága az orwelli 1984 – ha a mai nézőt az egyre inkább "neutralizálni kívánt" jelenre emlékezteti, az csakis a "véletlen" műve lehet.