Vágólapra másolva!
A Manchester City 1-0-ra legyőzte az Atlético Madridot a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első játéknapján, míg a Liverpool 3-1-re nyert a Benfica otthonában.

Az angol bajnoki címért küzdő Manchester City az Atético Madridot fogadta kedd este. Az angol sztárcsapat spanyol klubok elleni kieséses párharcából csupán kettőt tudott megnyerni, míg négyet elbukott, viszont az Atléticóval korábban még soha nem találkozott. Utóbbi angol csapatokkal szemben lényegesen jobb mutatóval bír, egyszer esett ki és négyszer továbbjutott, a most zajló kiírás előző körében pedig éppen a City városi riválisát, a Manchester Unitedet ejtette ki.

Amennyiben Diego Simeone csapata a Cityt is búcsúztatni tudja, úgy megismétli a Juventus teljesítményét, amely az 1976-77-es UEFA Kupában búcsúztatta mindkét manchesteri együttest.

Az Atlético Madridnak bizakodásra adhatott okot, hogy hat tétmérkőzés óta tartó győzelmi szériánál tart, a BL idei kiírásában pedig két döntetlen és három vereség mellett háromszor nyert, mindannyiszor vendégként.

Hatalmas taktikai csatát hozott a Manchester City és az Atlético Madrid meccse Forrás: AFP/Paul Ellis

Ugyanakkor Pep Guardiola csapata mellett szól, hogy a manchesteriek otthon rendkívül erősek, sorozatban 18 hazai BL-találkozón nem találtak legyőzőre, ebből 16-szor nyertek. Viszont a legutóbbi négy BL-kiírásból háromszor a negyeddöntő jelentette a City számára a végállomást, a kivételt az előző idény jelentette, amikor döntős volt. A manchesteriek szombaton a Burnley vendégeként aratott 2-0-s győzelemmel hangoltak az összecsapásra, amelyen Guardiola nem számíthatott az eltiltott Kyle Walkerre és a sérült Rúben Diasra.

A spanyol tréner a hétvégi kezdőhöz képest három helyen változtatott, így az

Ederson – Stones, Laporte, Aké, Joao Cancelo – De Bruyne, Rodri, Gündogan – Mahrez, Sterling, Bernardo Silva tizenegynek szavazott bizalmat, míg az Atlético az Oblak – Szavics, Felipe, Reinildo – Vrsaljko, Llorente, Kondogbia, Koke, Renan Lodi – Joao Félix, Griezmann felállásban futott ki a pályára.

Szakadó esőben kezdődött a mérkőzés, amit jobban kezdett a City. Az első negyedórában már több mint 70 százalékban birtokolta a labdát a házigazda, ám igazán veszélyes helyzetet nem tudott kidolgozni a foggal-körömmel védekező spanyolok ellen, akik pillanatokra sem tudták megtartani a labdát.

A folytatásban sem változott a játék képe, a City teljesen tanácstalanul próbált rést találni az Atlético szervezett védelmén, míg utóbbi látványosan húzta az időt, amikor csak tudta, a felezővonalat pedig csak elvétve lépte át, így

az első félidőben helyzete sem volt a madridi együttesnek. A 2003/2004-es szezon óta hasonlóra nem volt példa.

Igaz, Pep Guardiola sem lehetett maradéktalanul elégedett mivel, csapatának kaput eltalált lövése sem volt az első félidőben.

Az Atlético Madrid játékosai hősiesen védekeztek az első félidőben Forrás: AFP/Paul Ellis

A fordulás után némiképp bátrabban játszott az Atlético, de a hatalmas taktikai harc sem változott. A mérkőzés első kaput eltalált lövésére az 51. percig kellett várni, egy kontratámadás után Marcos Llorente tört kapura, a kapu közepe tartó lövését azonban könnyedén védte Ederson. Nem sokkal később a City szerezhetett volna vezetést, Kevin De Bruyne remek szabadrúgását, Oblak tolta ki a jobb alsó sarokból, Laporte fejese pedig nem sokkal ment fölé.

Diego Simeone és Pep Guardiola is hármas cserével igyekezett új lendületet adni csapatának, ami inkább a Citynek kedvezett, ugyanis Foden egy perccel a beállást követően gólpasszt adott. A 70. percben

megtört a jég: az első igazi ziccerét értékesítette a Premier League címvédője. Nagyszerű kiugratás után Foden passzolt Kevin de Bruyne-höz, aki kilőtte a hosszú alsó sarkot.

A belga karmester lábában volt a második City-gól is, de a madridiak szerb védője, Stefan Szavics a gólvonal előtt mentett.

Kevin De Bruyne nagyon fontos gólt lőtt, előnyben a Manchester City Forrás: AFP/Oli Scarff

Ezt követően pár percre elszabadultak az indulatok, miután Correa a fekvő Jack Grealish-be rúgta a labdát. A hajrában Gabriel Jesus kapott sárga lapot reklamálásért, amiért így eltiltás miatt nem léphet pályára a visszavágón.

Ahátralévő időben újabb gól már nem esett, így a City minimális előnybe került a jövő heti madridi visszavágó előtt.

A másik keddi mérkőzésen a Liverpoolhoz látogatott az Ajaxot az előző körben búcsúztató Benfica. A portugál és az angol csapat eddig tízszer találkozott az európai kupaporondon, a Liverpool hatszor, a Benfica négyszer nyert. Legutóbb az Európa-liga 2009-10-es kiírásának negyeddöntőjében csaptak össze, akkor a Benfica hiába győzött otthon 2-1-re, a liverpooli visszavágót 4-1-re elbukta.

A Benfica legutóbbi három hazai meccsét megnyerte a Liverpoollal szemben, az angol csapat viszont az idei BL-idényben vendégként mind a négy fellépésén győzni tudott. Emellett a vendégek Jürgen Klopp portugálok elleni kiváló mérlegében is bízhattak - öt győzelem, egy döntetlen – igaz, ezeket kivétel nélkül a Portóval vívta.

A német edző az Alisson – Alexander-Arnold, Konaté, Van Dijk, Robertson – Keita, Fabinho, Thiago Alcantara – Szalah, Mané, Luis Díaz összeállításban küldte pályára csapatát.

Nagy elánnal kezdte a meccset a meccset a Liverpool, amely már a 17. percben megszerezte a vezetést. Robertson szöglete után Ibrahima Konaté remek ütemben ugrott fel és a kapu jobb oldalába fejelt.

  • Minden sorozatot figyelembe véve a francia védő már a 20. játékos, aki idén gólt szerzett idén a Liverpoolban, annél több gólszerzője egyetlen PL-csapatnak sincs.
Konaté szerzett vezetést a Liverpoolnak, amely nagy lépést tett a továbbjutás felé Forrás: NurPhoto via AFP/Pedro Fiuza/NurPhoto/Pedro Fiuza

A Benfica kis híján góllal válaszolt, de Everton nagy helyzetet hagyott ki, akárcsak a túloldalon Luis Diaz, akinek a lövésénél Vlachodimos hatalmas bravúrt mutatott be.

A folytatásban is a Liverpool akarata érvényesült, a 34. percben pedig megduplázta előnyét. Alexander-Arnold beadása Diazt találta meg, aki önzetlenül fejelt a középen érkező Mané elő, a szenegáli pedig 5 méterről a kapuba lőtt. A Liverpool Afrika Kupa-győztes támadója a harmadik gólját szerezte ebben a BL-idényben, összességében pedig az 51. Bajnokok Ligája meccsén a huszonkettediket.

A második félidőt rögtön góllal kezdte a Benfica egy hatalmas védelmi hibát kihasználva. Rafa Silva lapos beadását Konaté tisztázhatta volna, ám luftot rúgott, így Núnez higgadtan lőtt a kapuba.

A Benfica erejéből csak a szépítésre futotta Forrás: NurPhoto via AFP/Pedro Fiuza/NurPhoto/Pedro Fiuza

A góllal érezhetően visszajött a meccsbe a házigazda, amely akár egyenlíthetett is volna, de Everton lövését nagy bravúrral védte a Pool brazil kapusa, majd Núnez esett el Van Dijk mellett a tizenhatoson belül, a portugálok büntetőt reklamáltak, de a játékvezető sípja néma maradt.

A hajrában egy perc alatt kétszer is a tizenhatoson kívül kellett lábbal mentenie Alissonnak, de megúszta a Liverpool az újabb bekapott gólt. Sőt, a 88. percben aztán végképp eldöntötte a meccset: Luis Díaz ugrott ki tökéletes ütemben a leshatárról, elhúzta a labdát a kimozduló kapus mellett és a kapuba passzolt. A hátralévő időben újabb gól már nem esett, így a Liverpool nagy lépést tett a továbbjutás felé.

Bajnokok Ligája, negyeddöntő, első mérkőzés:
Manchester City (angol)-Atlético Madrid (spanyol) 1-0 (0-0)
Gólszerzők: De Bruyne (70.)
Benfica (portugál)-Liverpool (angol) 1-3 (0-2)
gólszerzők: Núnez (49.), illetve Konaté (17.), Mané (34.), Diaz (88.)

69Sárga lapRodrigo De Paul
70GólKevin De Bruyne
83Sárga lapAngel Correa
85Sárga lapGabriel Jesus
92Sárga lapSime Vrsaljko
92Sárga lapEderson Moraes
Összeállítások
Manchester City4-3-3
Atletico Madrid3-5-2
Football Pálya
3
Ruben
Dias
80
Cole
Palmer
31
Ederson
Moraes
27
Joao
Cancelo
5
John
Stones
14
Aymeric
Laporte
6
Nathan
Ake
17
Kevin
De Bruyne
16
8
Ilkay
Gundogan
26
Riyad
Mahrez
16
Hector
Herrera
13
Jan
Oblak
15
Stefan
Savic
2
Jose
Gimenez
23
24
Sime
Vrsaljko
14
Marcos
Llorente
6
4
Geoffrey
Kondogbia
12
Renan
Lodi
8
Antoine
Griezmann

Manchester City

Kezdők
3Ruben Dias
80Cole Palmer
31Ederson Moraes
92
27Joao Cancelo
5John Stones
14Aymeric Laporte
6Nathan Ake
17Kevin De Bruyne
70
16Rodri
8Ilkay Gundogan
68
26Riyad Mahrez
68
7Raheem Sterling
68
20Bernardo Silva
2Kyle Walker
13Zack Steffen
33Scott Carson
9Gabriel Jesus
85
10Jack Grealish
11Oleksandr Zinchenko
25Fernandinho
47Phil Foden
70
56Conrad Egan-Riley
79Luke Mbete-Tabu
Cserék

Atletico Madrid

Kezdők
16Hector Herrera
13Jan Oblak
15Stefan Savic
2Jose Gimenez
23Reinildo
24Sime Vrsaljko
92
14Marcos Llorente
60
6Koke
60
4Geoffrey Kondogbia
12Renan Lodi
8Antoine Griezmann
60
7Joao Felix
81
18Felipe
21Yannick Carrasco
1Benjamin Lecomte
31Christian Gomez
5Rodrigo De Paul
69
9Luis Suarez
10Angel Correa
83
11Thomas Lemar
17Daniel Wass
19Matheus Cunha
22Mario Hermoso
26Javier Serrano
47Ibrahima Camara
Cserék

17GólIbrahima Konate
34GólSadio Mane
49GólDarwin Nunez
58Sárga lapThiago Alcantara
63Sárga lapAdel Taarabt
87GólLuis Diaz
Összeállítások
Benfica4-4-1-1
Liverpool4-3-3
Football Pálya
1
Alisson
Becker
66
Trent
Alexander-Arnold
5
Ibrahima
Konate
4
Virgil
van Dijk
26
Andrew
Robertson
8
Naby
Keita
3
6
Thiago
Alcantara
11
Mohamed
Salah
10
Sadio
Mane
23
Luis
Diaz

Benfica

Kezdők
18Rodrigo Pinho
99Odisseas Vlachodimos
2Gilberto Junior
30Nicolas Otamendi
5Jan Vertonghen
3Alejandro Grimaldo
27Rafa Silva
49
49Adel Taarabt
70
63
28Julian Weigl
7Everton
82
88Goncalo Ramos
86
9Darwin Nunez
49
77Helton Leite
11Soualiho Meite
14Haris Seferovic
15Roman Yaremchuk
17Diogo Goncalves
20Joao Mario
22Valentino Lazaro
23Nemanja Radonjic
31Gil Dias
34Andre Almeida
55Paulo Bernardo
91Morato
Cserék

Liverpool

Kezdők
1Alisson Becker
66Trent Alexander-Arnold
89
5Ibrahima Konate
17
4Virgil van Dijk
26Andrew Robertson
17
8Naby Keita
89
87
3Fabinho
6Thiago Alcantara
61
58
11Mohamed Salah
61
10Sadio Mane
61
34
23Luis Diaz
87
34
62Caoimhin Kelleher
7James Milner
9Roberto Firmino
12Joseph Gomez
14Jordan Henderson
15Alex Oxlade-Chamberlain
17Curtis Jones
18Takumi Minamino
20Diogo Jota
21Konstantinos Tsimikas
32Joel Matip
67Harvey Elliott
Cserék
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!