A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNAkilov Plylyp
20:32ÖkölvívásOleksandr Khyzhniak-Pylyp Akilov
HUNMagyarország
21:05VízilabdaSpanyolország-Magyarország
NyílNyíl

Magyar Péter már azt állítja, 10 éve nem szereti a Fideszt, pedig még nemrég is a Fidesszel ünnepelt- videó

Vágólapra másolva!
​Magyar Péter két éve részt vett Tusnádfürdőn a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen, ezt megelőzően a Fidesz eredményváróján önfeledten mulatott, és még Novák Katalin köztársasági elnök beiktatásán is részt vett. Ezek után különösen nevetséges Radnai Márk, Magyar pártjának újságírókat ujjtöréssel fenyegető alelnöke, aki arról próbálta meggyőzni a párt híveit, hogy a baloldali politikus 10 éve is a Fidesz ellen volt.
Vágólapra másolva!

Az újságírókat erőszakkal fenyegető Radnai Márk élő Facebook-videóban mondta el, hogy Magyar Péter korábbi barátnője azt mondta neki, hogy már tíz éve azt tervezi Magyar, hogy kiáll a nyilvánosság elé. Ő pedig ezt készséggel el is hitte neki. 

Mint arról az Origo korábban többször beszámolt, egy nyilvánosságra került videóban nem úgy tűnik, hogy „orrbefogva” mulatott volna Magyar Péter a Fidesz 2022-es eredményváró buliján. Ezt a kifejezést használta ugyanis a baloldali politikus egy beszélgetésben a Spinozában, amikor úgy fogalmazott: 

„orrbefogva”, kizárólag a gyermekei miatt szavazott a Fideszre.

A Fidesz-eredményvárón készült videó szerint - amit a TV2 Tények közölt - Magyar éppen olyan gátlástalanul, magáról (és másokról) megfeledkezve, minden tartást levetve magáról vonaglott a zenére, ahogy az az ötkertes, közelmúltbeli botrányakor is történt. Az eredményvárón készült felvételen az is látható, hogy 

egy táncoló pár női tagja mögé „oson”, és hátulról hozzásimulva, már-már dörgölőzve próbál táncot imitálni.

A mozdulataitól szemlátomást elhúzódó nő párját úgy tűnik, hogy csak az udvariasság tartja vissza attól, hogy elzavarja Magyart, de „elfelé” mutató hüvelykujjával mintha azt üzenné Varga Judit (akkor még) férjének, hogy táncoljon egy kicsit távolabb tőlük. Eközben Magyaron kívül mindenki más diszkréten táncol és ünnepel. 

Mint ismeretes, a budapesti, nemrégiben történt botrányos buli során is hasonló módon inzultált Magyar Péter nőket. Szemtanúk azt állítják, hogy az „exférj” a fiatalabb korosztályhoz tartozó nőkkel próbált részegen közelebbi kapcsolatba kerülni, azok tiltakozása ellenére. 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!