A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNMagyarország
16:00KézilabdaMagyarország-Angola
HUNAkilov Plylyp
20:32ÖkölvívásOleksandr Khyzhniak-Pylyp Akilov
HUNMagyarország
21:05VízilabdaSpanyolország-Magyarország
NyílNyíl

Éveken keresztül milliókat keresett Magyar Péter havi három nap munkával

Magyar Péter, MagyarPéter, részeg, botrány, magyarpéterbotrány
Vágólapra másolva!
Havi egy-két napos munkával járó bizottsági tagságokért éveken keresztül havi több millió forintot kapott Magyar Péter. A baloldali politikus ezen pozícióit csak annak köszönhette, hogy Varga Judit férje volt, semmi köze nincs ahhoz, hogy milyen tudással és szakértelemmel rendelkezett az adott területeken. Voltak olyan hónapok 2023-ban, amikor Magyarnak összesen maximum havi három napot kellett dolgoznia több mint 3 millió forintért.
Vágólapra másolva!

Az Európai Parlament oldalán közzétették az EP-képviselők vagyonnyilatkozatait, amiből kiderült, hogy Magyar Péter még aktív politikai pályafutása előtt jobban keresett, mint maga a magyar miniszterelnök. A baloldali politikus nyilatkozatából az is kiderült, hogy volt olyan hónap, hogy úgy is milliókat kapott, hogy nem volt hivatalos munkahelye, csak felügyelőbizottsági helyeket töltött be. Az utóbbit csak annak köszönhette, hogy Varga Juditnak volt a férje. Ezeken a felügyelőbizottsági helyeken havonta csak egyszer kell megjelennie egy tagnak, de bizonyos esetekben az alól is kérhet felmentést. 

Mindezek alapján a baloldali politikus gyakorlatilag mindenféle komoly munkavégzés és szakértelem nélkül kapott milliókat minden hónapban. 

 

magyarpéter, radnaimárk
Magyar Péternek volt olyan hónapja 2023-ban, amikor havi két-három nap munkával több mint 3 millió forintot keresett
Fotó: Képernyőfotó

Így keresett milliókat Magyar havi két-háromnapi munkával

Magyar Péter az alábbi helyeken volt bizottsági tag az elmúlt években, amit csak annak köszönhetett, hogy az igazságügyi miniszter férje volt. Nézzük a listát: 

  • Diákhitel Központ Zrt., igazgatósági tag (2019. június – 2022. július) – havonta 400 ezer Ft
  • Hiventures Zrt., befektetési bizottsági tag (2021 – 2024. február) – havonta 400 ezer Ft
  • Magyar Közút Zrt., igazgatósági tag (2022. augusztus–december) – évente 1,875 millió Ft
  • MBH Bank Nyrt., felügyelőbizottság tag (2022. szeptember – 2024. február) – havonta 1,5 millió Ft
  • Magyar Közút Zrt., igazgatósági tag (2023. január–december) – évente 1,475 millió Ft
  • Volánbusz Zrt., igazgatósági tag (2023. április–december) – havonta 1,1 millió Ft
  • Magyar Közút Zrt., igazgatósági tag (2024. január–február) – évente 1,794 millió Ft

A fenti helyeken tehát csak havonta egyszer kellett megjelennie Magyarnak. Ezen bizottsági tagságokból volt havi bevétele egészen 2024. februárjáig. Ha alaposabban megnézzük a számokat, akkor 

2022. második felében havi háromnapos megjelenéssel havi szinten több mint kétmillió forintot keresett. 

2023-ban pedig már volt volt olyan hónap, amikor

több mint 3 millió forintot keresett havi háromnapos munkával a baloldali politikus. Ez az év második felére esett áprilistól-decemberig.

A szinte semmilyen munkával nem járó állásai 2024 elején szűntek meg a baloldali politikusnak, de még akkor is januárban és februárban több mint 2 millió forintot kapott mindösszessen három napi munkával.  

Magyar Péter 2019. júniusától 2020. decemberéig a Diákhitel Központban az igazgatósági tagságáért havi 400 ezer forintot kapott (a vezérigazgatói állása mellett, ami havi 3,5 millió forintot jelentett). 2021-től jött a többi bizottsági tagság. Ezek alapján Magyar Péter havi bevétele csak a bizottsági tagságok után a következőképpen nézett ki (tehát ezeket a pénzeket nem a munkahelyén végzett munkáért kapta, hanem havi egy nap munkavégzésért olyan bizottsági tagságokért, amit csak azért szerzett meg, mert  Varga Judit férje volt).

  • 2021. január                                800 000 Ft
  • 2021. február                              800 000 Ft
  • 2021. március                             800 000 Ft
  • 2021. április                                800 000 Ft
  • 2021. május                                800 000 Ft
  • 2021. június                                800 000 Ft
  • 2021. július                                 800 000 Ft
  • 2021. augusztus                         800 000 Ft
  • 2021. szeptember                      800 000 Ft
  • 2021. október                             800 000 Ft
  • 2021. november                         800 000 Ft
  • 2021. december                         800 000 Ft
  • 2022. január                               800 000 Ft
  • 2022. február                             800  000 Ft
  • 2022. március                            800 000 Ft
  • 2022. április                               800 000 Ft
  • 2022. május                               800 000 Ft
  • 2022. június                               800 000 Ft
  • 2022. július                                800 000 Ft
  • 2022. augusztus                        956 250 Ft    
  • 2022. szeptember                   2 056 250 Ft
  • 2022. október                          2 056 250 Ft
  • 2022. november                      2 056 250 Ft
  • 2022. december                      2 056 250 Ft
  • 2023. január                            2 022 917 Ft
  • 2023. február                          2 022 917  Ft
  • 2023. március                         2 022 917  Ft
  • 2023. április                            3 122 917  Ft
  • 2023. május                            3 122 917  Ft
  • 2023. június                           3 122 917  Ft
  • 2023. július                            3 122 917  Ft
  • 2023. augusztus                    3 122 917  Ft
  • 2023. szeptember                 3 122 917  Ft
  • 2023. október                        3 122 917  Ft
  • 2023. november                    3 122 917  Ft
  • 2023. december                    3 122 917  Ft
  • 2024. január                          2 049 500 Ft
  • 2024. február                        2 049 500 Ft

 

Jól látszik, hogy Magyar Péter 2022. szeptemberétől decemberéig 2 056 250 , 2023. januártól márciusig havi 2 022 917, míg 2023. áprilistól 2023. decemberig 3 122 917 forintot (!) keresett havi maximum három nap munkával. Ehhez hozzá kell tenni, hogy közben megvolt a főállása is - így jó eséllyel ezekre a felügyelőbizottsági ülésekre a munkaidejében kerített sort. 

Hozzá kell tenni, hogy ezek csak a felügyelőbizottsági tagságok, ehhez még hozzájött a főállása. 

Így Magyar Péter havi teljes jövedelme 2023-ban háromnegyed éven keresztül 6 122 917 Ft volt.

 

Magyar Péter csak a felügyelőbizottsági tagságokból 62 655 254 Ft bevételre tett szert, maximum havi egy-két napos munkával. Ha ehhez hozzávesszük a havi főállású jövedelmét, ami a Diákhitel Központnál 2019. júniusától 2022. februárig 3,5 millió forint, a Hodler Alapkezelőnél 2022. áprilistól 2024. márciusig 3 millió forint volt - vagyis újabb 180 500 000 Ft - 2019. június és 2024. március között összesen 242 655 254 forint volt a jövedelme. 

Vagyis havi átlagban 4 183 711 Ft-ot keresett Magyar Péter.

Egyébként Magyar Péter sokáig ígérgette, hogy nyilvánosságra hozza vagyonnyilatkozatát, de most sem ő tette, hanem az Európai Parlament.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!