Két fiatal sérült meg abban a balesetben, amit egy e-roller vezetője okozott Dombóváron kedden délután. Egyikük életveszélyes állapotba került - számolt be róla a police.hu. Mint írták,
az e-rolleresek nagyot hibáztak, nem álltak meg a Tóth Ede és a Vörösmarty utca kereszteződésében, ott mentek neki egy busznak.
Az elektromos roller vezetője, egy 21 éves döbröközi fiatal a stoptáblát figyelmen kívül hagyva megállás nélkül hajtott be a kereszteződésbe, az úton egy menetrend szerint közlekedő autóbusz haladt szabályosan. A sofőr észrevette őket, de nem tudta elkerülni az ütközést. Az e-roller utasai lefejelték a busz első ajtaja melletti szélvédőt, és elestek.
A 15 éves utas életveszélyes sérülést szenvedett, a sofőr könnyebben sérült meg.
Semmilyen védőfelszerelést nem viseltek, és a járműre kötelező biztosítást sem kötöttek.
Az új szabályozás szerint, ami éppen kedden lépett hatályba, kötelező a felelősségbiztosítás az ilyen járművekre is.
Ahogyan arról már korábban írtunk, július 16-tól számos mikromobilitási jármű már kizárólag kgfb-vel közlekedhet a közutakon. Ebbe a körbe tartoznak többek között azok az elektromos rollerek, amelyeknek tömege meghaladja a 25 kilogrammot, tervezett sebessége pedig a 14 km/h-t, illetve azok is, amelyek ez alatti tömegűek, de a tervezési sebességük meghaladja a 25 km/h-t.
Az Insura.hu biztosításközvetítő mikromobilitási eszközökre fejlesztett, immár másfél hete futó kalkulátorának eddigi adatai szerint átlagosan 5960 forintos éves átlagdíj mellett, többségükben két biztosító termékei közül választanak tulajdonosok.
A rendőrség kéri az embereket, hogy a hasonló balesetek elkerülése érdekében olyan gyorsan közlekedjenek, hogy a váratlan helyzetekben is meg tudjanak állni!
Használjanak védőeszközöket: bukósisakot, térd- és könyökvédőt
- írták.
Az Origo korábban több tragikus rollerbalesetről is beszámolt: Ausztráliában egy 13 éves lány halt meg, míg Angliában egy 12 éves fiú.