Még mindig nem találják a rejtélyes körülmények között eltűnt Bódog Dánielt

Bódog Dániel
Fotó: Facebook
Vágólapra másolva!
Továbbra sem találják a Kalocsa-Dusnoknál szeptember 6-án eltűnt 29 éves Bódog Dánielt. Édesanyja továbbra is reménykedik abban, hogy fia előkerül.
Vágólapra másolva!

Badacsonyi László, a Szekszárdi Kutató-Mentő Egyesület vezetője elmondta, hogy szombaton keresőkutyával kezdték keresni Dánielt. Az állat Dusnoknál, a Vajas medrénél fogott szagot, amit egészen a fajszi Duna partig követett is, ott viszont minden nyom eltűnt. A kutatók másnap, vasárnap vízen folytatták a kutatást Dániel után, de akkor sem jártak eredménnyel - számolt be a Bors.

Rengeteg ember próbált segíteni, sőt még fals információk is megjelentek a fiú hollétével kapcsolatban. Édesanyja nem rég a következőket üzente:

Köszönjük a sok megosztást, az erőt és összetartást! Továbbra is igyekszünk minden változásról tájékoztatást adni. Megértem és köszönöm az együttérzést, de nincs lehetőségünk és időnk egyenként válaszolni azokra a kérdésekre, hogy van-e valami hír. (...) Inkább a keresésre szeretném azt az időt fordítani. Képtelen vagyok feladni, továbbra is keresem és kerestetem! "

– írta egy bejegyzésben.

Bódog Dániel, eltűnés, rendőrség
Fotó: Police.hu

Mint ahogy arról már korábban beszámoltunk a 29 éves férfi rosszul lett a buszon, ezért előbb leszállt, mint ahogy tervezte. Bódog Dániel szülei azonnal a fiúk segítségére siettek. 

Autóval elindultunk érte, addig telefonon tartottuk a kapcsolatot, de Dusnokon elveszítettük. Azóta nem érhető el."

- írja a férfi anyja Facebook bejegyzésesben.

Bódogot a rendőrség, polgárőrség, a Szekszárdi-Kutató Mentőszolgálat és a családja, ismerősei is nagy erőkkel keresték a környéken, de az anya szerint az is elképzelhető, hogy már nincs a közelben, ezért arra kéri posztjában a közelben lakókat, hogy egy megosztással segítség minél előbb megtalálni a férfit. 

Nagyon várjuk haza és bármilyen segítség jól jöhet!"

- folytatta korábbi bejegyzését Mányoki Zsuzsanna, a fiú anyja.

A 29 éves férfi 197 centiméter magas, vékony testalkatú. Eltűnésekor fekete pólót, fehér sportcipőt és világos rövidnadrágot viselt. Bódog Dánielnél nem volt táska, irat, és még pénz sem, mivel az anyja állítása szerint, azokat elhagyta. 

Az alkarján egyedi mintájú iránytű, a felkarján pedig egy ginkgo falevél tetoválás van.

Az anya bejegyzését már több mint 30 ezren osztották meg és a rendőrség is felvette az eltűnt személyek listájára.
 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!