Péntek reggel a kecskeméti Széchenyivárosban történt a brutális támadás,
amelyben egy 60 éves nőt nyakon szúrt az élettársa.
Az áldozat kis híján elvérzett. Egy közelben lakó végignézte a sokkoló jelenetet. Nyilatkozott ugyan a TV2 Tényeknek, de azt kérte, hogy az arcát ne mutassák.
Kijöttem az erkélyre és láttam a férfit, ahogy elővette a kést és megtámadta a hölgyet, elvágta a nyakát"
- mondta, majd arról beszélt, hogy a pékségben, amelyben segítséget kért az áldozat, egy ruhát szorítottak a nyakára, így próbálták elállítani a vérzését. A mentők az életveszélyes állapotban lévő nőt kritikus, de stabil állapotban vitték be a kórházba, ahol több órás műtét várt rá. Végül túlélte a támadást.
A férfi hónapok óta nem dolgozott, amit a nő megelégelt, emiatt szakított vele és dobta ki a párját, akinek nem volt hová mennie. Azon a reggelen is az utcán ébredt, amikor megtámadta a volt élettársát, a késelés után pedig öngyilkos lett.
Elment egy erdős részbe, elvágta a nyakát. Nem sikerült úgy elvágnia a nyakát, hogy ne élje túl, és fölakasztotta magát, meghalt"
- tette hozzá a szemtanú.
A rendőrök emberölési kísérlet gyanúja miatt indítottak az ügyben nyomozást.