Mesebeli, rejtett falu a Balaton-felvidéken, ahol jéghideg forrás fakad

Vágólapra másolva!

Egy aprócska falu bújik meg a Balaton-felvidék lankái között. Egy kis község, ami hosszú évtizedekig rejtve volt a turisták elől. Vászoly, az ősi település festői szépségű környezetben őrizte meg a Balaton-felvidéki táj jellegzetességeit. Természeti kincsekben bővelkedik, itt található a Szent Jakab-kút, a Forrás-tó, de egy védett bükkerdő is húzódik a falu mellett. A helyiek azt mondják: tíz-tizenöt évvel ezelőtt kezdték felfedezni a turisták a festői Vászolyt, azóta pedig minden nyáron rengetegen érkeznek, nemcsak azért, hogy megpihenjenek, elszakadjanak a város zajától, és csendes, békés környezetben töltsék az időt, hanem a kulturális programok is vonzzák az embereket. Elmentünk és megnéztük Vászoly csodáit – a kirándulásunk végén pedig alig tudtunk elszakadni a falutól.

Vági Barbara

Vágólapra másolva!

Vászoly balaton-felvidék kút Szent Jakab Forrás

Nekem ne mondja senki, hogy nem ez a világ egyik leggyönyörűbb tája.

A Balaton-felvidéken, a kacskaringós utakon robogunk... dehogyis robogunk, inkább csak araszolunk, mert csodáljuk a lélegzetelállító panorámát, a lankás domboldalakon megbújó borospincéket és szőlősorokat... Nem lehet betelni ezzel a látvánnyal.

Egyszer csak egy faluba érkezünk - Vászoly a neve. Valamikor régen jártam már itt, úgy emlékszem, akkor is lenyűgözött ez a mesés település.

A falu egy kis völgy mélyén bújik meg és azt olvastam valahol, hogy az elnevezése valószínűleg Vazul Árpád-házi herceg nevéből származik. Balatonfüredtől körülbelül 15 kilométerre található.

A falu központjában leparkolunk és sétálunk - gyalog fedezzük fel a község csodáit.

Lassan haladunk az utcácskákon. Mintha megállt volna az idő. Itt-ott befordulunk és a házakat csodáljuk - néha úgy érezzük magunkat, mintha egy élő skanzenben járnánk. Ez a falu a Balaton-felvidéki táj, a hangulat és az építészet minden jellegzetességét megmutatja.

Az utcák csendesek, persze, alig múlt délután két óra és a nap is perzselően süt. Aki csak teheti, valószínűleg a Balatonban fürdik vagy a hűvös szobában pihen.

Ami azonnal feltűnik, hogy a falucska pompásan rendezett, az utcákat, látványosságokat faragott fatáblák jelzik, sehol egy eldobott műanyag palack, de még egy papírzsebkendőt sem látunk.

Utunk a Szent Jakab-forráshoz vezet - egy mesebeli kis híd vezet át a forráson, árnyas, ligetes környezetben. Kicsit tovább haladva egy kis tavat találunk, amelyre víziszínpadot építettek.

Vászolyi Forrás-tó és a vízi színpad
Fotó: Talán Csaba

"Rendszeresen tartanak itt előadásokat, néptáncbemutatókat, de táncház is volt a színpadon" - mondja egy helyi lakos. Aztán azt is hozzáteszi, hogy nem csak itt vannak érdekes rendezvények, hanem a templomnál és a faluház udvarán is izgalmas programok várják a vendégeket A falu védőszentjének tartják Szent Jakabot, az ő nevét viseli a kút és a templom is.

A Forrás-tó a falu északi részén fekszik, amelyet a környező mészkőhegyekből fakadó források vize táplál. A mélysége körülbelül fél méter, kisebb halak, békák, teknősök és vadkacsák élnek benne.

A tó melletti padokon megpihenhetnek az emberek, de amikor ott jártunk, egy fiatal lány éppen egy függőágyat feszített ki két fa közé, lepihent a függőágyban és olvasni kezdett.

Az ember legszívesebben belegázolna a tóba, ugyanis perzselő a hőség.

„Gondolja meg, a víz négy fokos.”

- mondja egy férfi, aki a családjával pihen a tó partján.

„Ennyire hideg?” - hitetlenkedem, aztán a kezemet mégis megmosom a forrás vizében és valóban, jéghideg.

A család két kicsi gyereke mit sem törődik ezzel, bogarásznak a tóban, kis halfogó hálóval keresnek valamit – látszik, hogy nagyon jól érzik magukat, számukra minden pillanat egy-egy izgalmas kaland itt, Vászolyon.

„A feleségem édesanyja él Vászolyban, mi pedig hozzá jöttünk nyaralni.” - mondja a férfi. Aztán az édesanya gyorsan hozzáteszi: „Lassan mennünk kell haza, mindkét gyerek csurom vizes, át kell öltözni, bármennyire is nagy a hőség. A víz valóban hideg.”

A falu évtizedekig nagyon csendes volt. Egy kicsit utánanéztem a történetének: a település nevét egy 1082-ben íródott oklevél említi először, amely a veszprémi egyház birtokait, szolgáit sorolja fel. A török pusztítás után újra sokan költöztek ide – főleg szőlőműveléssel foglalkoztak az emberek. A templomot 1803-bban építették.

Az I. világháború megrendítette a falu életét, aztán a II. világháború utáni időszak teljesen derékba törte Vászoly fejlődését. A szocializmusban lényegében halálra ítélték a hasonló falvakat, mint Vászoly. Az emberek a városokba költöztek, ahol gyárakban, üzemekben kaptak munkát. Egyre kevesebben maradtak a faluban.

A rendszerváltás után azonban az önkormányzat célul tűzte ki, hogy a korábban elsorvasztásra ítélt falut fejleszti, visszanyúl a hagyományokhoz, a régi értékekhez, újra vonzóvá teszi Vászolyt.

Így is lett. Gyönyörűen megújult a település – és egyre többen fedezik fel. Vendégházak épültek és egy étterem is várja az ide látogatókat. Nem is akármilyen étterem: a Zománc Bisztrócska, aminek nagyon hamar híre ment, hogy itt aztán rendkívüli a konyha.

A Zománc Bisztrócska Vászolyon
Fotó: Talán Csaba

Amikor korábban, évekkel ezelőtt itt jártam, ki is próbáltuk: resztelt kacsamájat ettem – ami felejthetetlen volt. A mellettünk lévő asztalnál a csodálatos színész, Bács Ferenc ült. Miközben kóstoltam a resztelt májamat, az ő rendelését is kihozta a pincér. Úgy emlékszem, valamilyen csirkét rendelt, és gyönyörű volt a tányér. A tekintetemet nem tudtam levenni róla. Az egyik legnagyobb magyar színész pedig rám nézett és elmosolyodott. Zavaromban csak ennyit mondtam: Jó étvágyat, művész úr. Mire mosolyogva megkérdezte: megkóstolja? - és felemelte kicsit a tányérját. Ekkor már valamelyest enyhült bennem a szorongás, nevetni kezdtem és így válaszoltam: de csak ha ön is megkóstolja a resztelt májat. Együtt nevettünk. Elképesztően kedves, közvetlen volt. Soha nem felejtem el ezt a találkozást Bács Ferenccel itt, Vászolyban.

„Körülbelül tíz éve kezdett fellendülni a falu turizmusa, de leginkább a pandémia idején döntöttek többen úgy, hogy itt vesznek házat, vagy ide jönnek pihenni. A csend, a természet közelsége és persze a festői táj vonzza az embereket. A faluban egyre többen vannak, a programok miatt is sokan jönnek.” -mondja az édesanya, aki a családjával pihen a tó partján.

A vászolyi Szent Jakab-kútnál
Fotó: Talán Csaba

„De nemcsak itt, hanem a környéken, Dörgicsén és Pécselyen is egyre több házat adtak el, újítottak fel. Éppen tegnap beszélgettem erről édesanyámmal, aki itt él, hogy sokan úgy döntenek, eladják a házukat, mert az értéke megemelkedett. Viszonylag hamar el is kelnek az ingatlanok, és legtöbben vendégházat alakítanak ki az épületekből. Az őslakosok egyre kevesebben vannak.” - mondja.

Ekkor egy idős férfi érkezik a forráshoz – kezében műanyag kannával. Azonnal köszöntöm és megkérdezem, mióta él Vászolyon?

„Mindig is itt éltem. Hogy milyen itt az élet? Hosszú lenne azt elmondani.”

- válaszolja, aztán egy rövid történelemórát tart nekem arról, hogyan éltek itt az emberek akkor, amikor ő még gyerek volt.

„A kovid óta hemzsegnek itt az emberek – persze, ahhoz képest, mint amilyen évtizedekkel ezelőtt volt a falu. Most jönnek a vendégek, aztán elmennek. Gyerekkoromban ez nem így volt. Itt születtem, aztán Pécselyen és Balatonfüreden jártam iskolába. Akkoriban nem volt itt turistaforgalom Vászolyon. Keserves volt a Rákosi-korszak, a beszolgáltatások időszaka. Szinte az összes tejet be kellett szolgáltatni. Nekem, fiatal gyerekként soha nem jutott már tej. Tudja, azelőtt itt rengeteg marha és sertés volt a faluban – a tó mellett legeltek és itt is itatták az állatokat. 1952-ben olyan szárazság volt, hogy minden kút kiszáradt – kivéve a Szent Jakab kútját, az még akkor is adott vizet. Nemcsak az állatok, hanem az emberek is innen hordták a vizet."

Na, de visszatérve a beszolgáltatásra: az emberek rájöttek, hogy akkor nem tehenet tartanak, hanem kecskét – arra ugyanis nem vonatkozott a beszolgáltatás. Rengeteg kecske lett a faluban – azok meg lelegelték a környéket, a bokrokat, a fák lombját, rágták, ahol érték. Aztán jött 56. Megszűnt a beszolgáltatás. Anyám azt mondta: vegyünk egy kis földet. Meg is vettük és két évig gyönyörűen gazdálkodtunk rajta. Aztán elvették tőlünk – elvették a földünket, a téeszesítés miatt. Szóval, nehéz volt. A fiataloknak – nekünk – pedig azt mondták: menjünk városba, mert itt nincs jövő. A többség el is ment, városokban telepedtek le, ott nősültek meg. Alig maradtak a faluban.”

Amikor arról kérdezem, hogy mikor jobb Vászolyon, nyáron vagy télen, azt válaszolja, hogy a téli időszakban hatalmas csend ül a falura. Aztán jön a nyár és felpezsdül az élet – de ahogy elkezdődik az iskola, újra teljes csend lesz a községben. De hogy melyik a jobb? Nem is tudja… Ha többen vannak, illedelmesen köszönnek egymásnak és tovább állnak. Ha pedig nem találkozik senkivel, az sem gond – azt mondja, megszokta.

„De mos már megyek a forráshoz, mert vizet kell vinnem.”

- zárná a beszélgetést, persze, én nem hagyom, tovább kérdezek:

„Miért jó a forrás vize?”

„Mert aki ezt a vizet issza, vágyik annak szíve vissza.”

- mondja és elneveti magát.

„Ezen nőttem fel. Ilyet sehol máshol nem iszik, higgye el.”

A tó mellett a sok pad közül egy különösen szépen faragott.

„Ez egy Táltos Fénypad – csaknem 20 éve állították II. Endre király tiszteletére, aki állítólag járt itt és megáldotta a forrás vizét. Én ezt hallottam, ez a szóbeszéd járja… Néha leülök a padra, különösen ősszel, és elmélázok egy keveset.”

Táltos Fénypad Vászolyban
Fotó: Talán Csaba

Aztán megtölti a kannát vízzel és elbúcsúzunk.

Mi pedig tovább sétálunk a faluban. Megnézzük a lenyűgöző templomot és templomkertet, elballagunk a Vászolyi Galériához is, ahol rendszeresen képzőművészeti tárlatok nyílnak, majd elmegyünk egy apró vízimalom mellett is.

Tényleg úgy érezzük, megállt az idő. Nem tudjuk, hány óra, mióta vagyunk itt, egyáltalán nem is érdekel az idő múlása… A lélegzetelállító település minden figyelmünket leköti.

Aztán autóba ülünk, és a falu melletti védett bükkerdőn át, a kanyargós, szőlőültetvénnyel szegélyezett varázslatos Balaton-felvidéki tájon át ereszkedünk le a Balatonig.