Kétséges, vajon Michael Jackson elutazik-e majd Nagy-Britanniába. Az egy 12 éves rákbeteg kisfiú molesztálásával vádolt amerikai énekes ellen nemrégiben hivatalosan is vádat emeltek. A popsztárnak összesen kilenc vádponttal kell szembenéznie majd a tárgyaláson, amelyre az énekes Number Ones című albumának angliai promóciós turnéja miatt egy héttel később, január 16-án kerül sor.
A popsztárt november 20-án tartóztatták le a kaliforniai Santa Barbarában pedofília gyanújával, majd 3 millió dollár óvadék ellenében rögtön szabadlábra helyezték. Ügyvédje közbenjárására visszakapta útlevelét, így szabadon kiutazhatna az országból, ám a brit politikusok egy csoportja és a gyermekvédő szervezetek tiltakozása meghiusíthatja Jacko terveit.
"Meg kell mondjam, kissé meglepett, hogy valaki, akit óvadék ellenében helyeztek szabadlábra Amerikában, felmentést kaphat az erre vonatkozó tilalom alól, és szabadon elhagyhatja az országot - mindezt azért, hogy egy CD-t reklámozzon. Kíváncsi lennék, ez megeshetne-e egy átlag amerikai polgárral, ha teszem azt, szeretné meglátogatni az édesanyját" - nyilatkozta John Prescott brit miniszterelnök-helyettes.
A "mágus" Uri Geller, a gyermeklelkű Jacko egyik barátja állítólag szintén azt tanácsolta az énekesnek, ne utazzon a szigetországba, mert "a sajtó ízekre fogja szedni őt". A pop egykori királyának szóvivője nem volt hajlandó részleteket közölni Jacko programjával kapcsolatosan, azt azonban elárulta: a tervek szerint néhány nappal tovább marad, maradt volna a szerződésében előírtaknál, hogy - magánemberként - Angliában pihenje ki az elmúlt időszak fáradalmait.