A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNAkilov Plylyp
20:32ÖkölvívásOleksandr Khyzhniak-Pylyp Akilov
HUNMagyarország
21:05VízilabdaSpanyolország-Magyarország
NyílNyíl

Idén született meg a századik gyereke az orosz milliárdosnak

Vágólapra másolva!
Oroszország legjelentősebb közösségi oldalának, a VK-nak az alapítója, valamint a Telegram üzenetküldő-alkalmazás készítője saját bevallása szerint eddig legalább 100 gyerek biológiai édesapja, mivel 15 éve spermadonorrá vált.
Vágólapra másolva!

Pavel Durov, a Telegram megalkotója hivatalos csatornáján elárulta, hogy már több mint 100 gyerek biológiai édesapja. Elmondása szerint 15 évvel ezelőtt vált először spermadonorrá és állítólag egy barátja kérte először sperma adományozásra, mivel neki és a feleségének nem lehet saját gyerekük. 

Később egy klinika is panaszkodott Durovnak a jó minőségű sperma hiányára, és azt javasolták neki, hogy adományozzon spermát, hogy minél több párnak segíthessen. A milliárdos vállalkozó pedig beleegyezett. Ennek eredményeképp az ő spermájával 2024-ig 12 országból több mint 100 párnak segítettek gyereket vállalni. 

TechCrunch Disrupt SF 2015 - Day 1
Pavel Durov Fotó: Getty Images via AFP

Maga Durov azt mondta, hogy 

meg akarja teremteni a lehetőséget arra, hogy biológiai gyerekei könnyebben egymásra találjanak.

 A közösségi oldalakon azonnal eszébe jutott, hogy a Wikipédián egy egész lista van a sokgyermekes apákról - és Durov legfeljebb az első 30-ban van benne. A lista élén Dzsingisz kán áll, akinek a legoptimistább becslések szerint is legalább ezer gyereke volt - írja a Meduza.io.

Korábban arról is beszámoltunk, hogy eltiltották a további adományozástól azt a spermadonort, aki már 550 gyerek apja.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!