Vágólapra másolva!
"Mindig is Sacramentóban akartam maradni!" - jelentette ki Chris Webber, az NBA egyik legkiválóbb kosarsa, aki szombaton újabb hétéves szerződést írt alá ahhoz a csapathoz, ahol már három szezont lehúzott. A 28 éves, 209 centis bedobó hét évre 123 millió dollárért írt alá, a globális összeget nézve ez a második legborsosabb kontraktus az Kevin Garnett hatéves, 126 millió dolláros ügylete után.

Webber szombaton egy álló órán át várakoztatta az aláírásra egybesereglett olvasókat - ekkor esett át az ilyenkor kötelező orvosi vizsgálaton -, majd fülig érő mosollyal közölte: "Sokáig bujkáltam önök elől, mert nem akartam idő előtti nyilatkozatokat adni. Ez volt életem legfontosabb döntése, s most életem legboldogabb pillanatait élem át, az 1993-as draft után. (amikor az első helyen választotta ki Webbert az Orlando Magic - a szerk.).

"Nagy nap ez a Sacramento Kings történetében" - tette hozzá Geoff Petrie klubigazgató. "Mindenki tisztában volt azzal, hogy Chris döntésén múlik: harcba indulhatunk a bajnoki címért, vagy visszasüllyedünk a középszerűségbe." Webber az aláírási ceremónia után hatalmas bulit csapott Sacramento belvárosában, amelyen vendégül látta a csapat sok száz szurkolóját.

Kétezer-ötszáz kilométerre Sacramentótól egy másik nagy egyéniség is elkötelezte magát korábbi klubjához: David Robinson, a San Antonio Spurs 36 éves, 206 centis centere két évet hosszabbított, összesen 20 millió dollárért. Ezzel együttmaradt az Ikertornyok duója, a másik "oszlop" természetesen a 213 centis, 25 éves Tim Duncan, az 1999-es bajnokcsapat kiemelkedő egyénisége. Az elmúlt szezonban Robinson 12 éves NBA-pályafutása leggyengébb átlagát (14,4 pont, 8,6 lepattanó) produkálta, miközben a Spurs a Nyugati Főcsoport döntőjében 4:0-ra alulmaradt a későbbi bajnok Los Angeles Lakersszel szemben.

Az "Admirális" - tízszeres All-Star, 1995-ös MVP. Maradása különösen lényeges annak tükrében, hogy a csapat két remek hátvédje, Derek Anderson (Portland) és Avery Johnson (Denver) eligazolt Texasból.

Korábban az [origo]-ban:

Webber Király marad

Ajánlat:

Chris Webber

David Robinson

Ch. Gáll András

(SZTÁR Sport)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!