Vágólapra másolva!
A 2001-2002-es NBA-évad első "normális" hetét produkálta a botrányosan szereplő Miami Heat - három meccset nyert zsinórban -, s mindjárt a csapat ászát, Eddie Jonest választották a december 31. és január 6. közötti hét legjobb játékosának a keleti főcsoportban. Nyugaton pedig a sérüléséből visszatérve újra szenzációsan játszó sacramentói Chris Webber került az élre, mindketten már a februári Kelet-Nyugat All-Star gálára melegítettek.

reuters
Iversont és a többi nagyágyút is lepipálja népszerűségben a torontói Carter

Közeleg a február 9-i All-Star mérkőzés, amelyen kelet és nyugat válogatottja csap össze. Már másfél hónapja megy a közönségszavazás, ám ha most lenne a meccs, akkor az alábbi összetételben állna ki a két kezdőötös:

Kelet: Michael Jordan, Allen Iverson, Dikembe Mutombo, Vince Carter, Grant Hill (megjegyzendő, hogy Hill súlyos sérülése miatt az egész szezonra kidőlt a sorból).
Nyugat: Kobe Bryant, Steve Francis, Shaquille O'Neal, Kevin Garnett, Tim Duncan.

Összesítve a voksokat O'Neal, Briant, Garnett, Jordan és Iverson (ilyen sorrendben) is csak a hátát nézi - a szavazás szerint - a jelenlegi legnépszerűbb amerikai kosarasnak, Vince Carternek.

A szavazás állása (ezer szavazatban):

A legjobb tíz, posztokra való tekintet nélkül:
Vince Carter (Tor) 740 ezer szavazat
Shaquille O'Neal (LAL) 633
Kobe Bryant (LAL) 566
Kevin Garnett (Min) 455
Michael Jordan (Was) 445
Allen Iverson (Phi) 444
Tim Duncan (SA) 347
Dikembe Mutombo (Phi) 308
Chris Webber (Sac) 243
Grant Hill (Orl) 240

Keleti főcsoport:
Bedobók: Vince Carter (Tor) 740 ezer szavazat, Grant Hill (Orl) 240, Antoine Walker (Bos) 226, Shareef Abdur-Rahim (Atl) 155, Kenyon Martin (New Jersey) 95, Glenn Robinson (Mil) 90, Keith Van Horn (NJ) 70, Antonio Davis (Tor) 66, Clifford Robinson (Det) 45, Jamal Mashburn (Cha) 43.

Hátvédek: Michael Jordan (Was) 445 ezer, Allen Iverson (Phi) 444, Tracy McGrady (Orl) 239, Jason Kidd (NJ) 193, Ray Allen (Mil) 185, Paul Pierce (Bos) 101, Latrell Sprewell (NY) 62, Jerry Stackhouse (Det) 52, Reggie Miller (Ind) 39, Sam Cassell (Mil) 39.

Centerek: Dikembe Mutombo (Phi) 308 ezer, Jermaine O'Neal (Ind) 184, Alonzo Mourning (Mia) 139, Hakeem Olajuwon (Tor) 111, Marcus Camby (NY) 107, Ben Wallace (Det) 52, Patrick Ewing (Orl) 44, Ervin Johnson (Mil) 27, Elden Campbell (Cha) 19, Eddy Curry (Chi) 19.

Nyugati főcsoport:
Bedobók: Kevin Garnett (Min) 455 ezer, Tim Duncan (SA) 347, Chris Webber (Sac) 243, Dirk Nowitzki (Dal) 169, Peja Stojakovic (Sac) 138, Scottie Pippen (Por) 83, Rasheed Wallace (Por) 82, Elton Brand (LAC) 80, Shawn Marion (Pho) 62, Karl Malone (Uta) 60.

Hátvédek: Kobe Bryant (LAL) 566 ezer, Steve Francis (Hou) 224, Gary Payton (Sea) 165, Stephon Marbury (Pho) 147, Michael Finley (Dal) 123, Anfernee Hardaway (Pho) 108, Mike Bibby (Sac) 100, Steve Nash (Dal) 94, Jason Williams (Mem) 80, Nick Van Exel (Den) 77.

Centerek: Shaquille O'Neal (LAL) 633 ezer, Vlade Divac (Sac) 123, David Robinson (SA) 114, Shawn Bradley (Dal) 29, Dale Davis (Por) 29, Lorenzen Wright (Mem) 28, Raef LaFrentz (Den) 22, Kelvin Cato (Hou) 22, John Amaechi (Utah) 20, Michael Olowokandi (LAC) 17.

Ajánlat:

Ch. Gáll András

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!