Vágólapra másolva!
Szinte napra pontosan egy esztendővel ezelőtt, 2001. januárjában súlyos sérülést szenvedett Kántor Anikó, a magyar nőikézilabda-válogatott és a dán Randers jobbszélsője. Kántor akkor már bejelentette, hogy befejezi a kézilabdát, ám a hivatalos megerősítés csupán a héten történt meg.

2001. januárjában Kántor Anikó, a dám Randers HK kézilabdázója az Ikast elleni bajnokin keresztszalag-szakadást szenvedett. Az olimpai ezüstérmes és Európa-bajnok jobbszélső akkor bejelentette: "Ezzel be is fejeződött a profi sportpályafutásom, a felépülésem után már nem kívánok kézilabdázni."

A dán együttes maradásra próbálta bírni a Vasas és a Ferencváros egykori klasszisát, ezért fordulhatott elő, hogy minden dán sajtóorgánumban szerepelt még a neve, de Kántor hajthatatlan maradt. A dán kézilabda-szövetség hivatalos honlapja a héten számolt be arról, hogy a jobbszélső befejezte pályafutását.

A Randers 33 éves játékosa a Slagelse elleni győzelmet követően (28-24) jelentette be visszavonulását. (A találkozón egyébként még egy magyar érdekeltség akadt: a vendégek sztárcsapatában Brigovácz Nikoletta volt a második legeredményesebb öt góljával a dán Camilla Andersen mögött.)

A 120-szoros válogatott Kántor a hírek szerint Magyarországon kíván dolgozni, építeni civil karrierjét. Jan Wittrup, a Randers elnöke szerint a nagy hiányt egyelőre képtelen lesz pótolni csapata. "Anikó akkora egyéniséggel és olyan profi szemlélettel bírt, mint senki más a csapatomban!"

Ajánlat:

Pincési László

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!