Vágólapra másolva!
Nyilván különleges meccs volt, különben az NBC nem tűzte volna műsorára a San Antonio Spurs-Los Angeles Lakers csúcsderbi helyett. Michael Jordan hazatérése tette azzá, ám a szereplők képtelenek voltak felnőni a feladathoz: a Washington Wizards ugyan 77-69-re győzött a Chicago Bulls ellen a United Centerben, ám alighanem a szezon legpocsékabb meccsén. Jordan tizenhat pontot szerzett, viszont eladott kilenc labdát (egyéni karriercsúcs), és játéka hasonló színvonalon mozgott, mint a mérkőzés.

Persze nem lehet könnyű egy olyan csarnokban kosarazni, amely előtt az ember szembetalálkozik önnön másfélszeres életnagyságú szobrával. Jordannek sem sikerült igazán, huszonegy dobásából csak hét volt jó, viszont leszedett tizenkét lepattanót, adott négy gólpasszt, ellopott két átadást és blokkolt két dobást. Ennek ellenére biztos, hogy ez a meccse nem fog bekerülni a pályafutása legszebb jeleneteit rögzítő összefoglalóba.

A bemutatásnál három percig felállva tapsolta a közönség Jordant, aki hasztalanul próbálta meg visszafojtani könnyeit. Elfogódottsága játék közben is látszott: "Képtelen vagyok motiváltan kosarazni a Bulls ellen, ez olyan, mintha az embernek a saját apját kellene megvernie" - érzékeltette a szituációt Jordan egy szemléletes hasonlattal. A hazai közönség pechjére a Bulls még Jordannél is sokkal rosszabbul játszott. A csapat elrontotta első tizenhárom dobását, s végül 24,7 százalékos dobóteljesítménnyel fejezte be a meccset, csaknem megjavítva az NBA-minimumrekordot, amit 1954. november 6-án állított fel 22,9 százalékkal a Milwaukee a Minneapolis elleni meccsen. A Wizards sem lehet büszke 36,9 százalékos dobóprodukciójára, arra viszont igen, hogy már tizenkilenc győzelemnél jár - annyinál, amennyivel befejezte az elmúlt szezont (19/63), pedig idén még csak harminchét meccset játszott le a nyolcvankettőből.

A nagy rangadót Shaquille O'Neal nélkül is simán nyerte a Lakers az Alamodome-ban, 33 544 néző előtt. A Spurs az utóbbi hetekben szinte nem is számíthat az öregedés félreismerhetetlen jeleit mutató harminchat éves centerére, David Robinsonra, aki most pályára sem lépett a negyedik negyedben, addig pedig nyolc dobásából hetet elhibázott.

A Philadelphia megint győzött, januárban 7/2 a mérlege, míg az azt megelőző két hónapban 12/18 volt. Már 19/20 az összmutató, egy győzelem kell az ötven százalékhoz. Ha így folytatják Iversonék, nem lesz gond a playoffba jutás. Dikembe Mutombo huszonnégy ponttal egyéni szezoncsúcsot dobott. A szombati áldozat, a Knicks hetedik mérkőzését veszítette el zsinórban.

Eredmények:
Chicago Bull - Washington Wizards 69-77
Legjobb dobók:
Artest és Mercer 14-14, Fizer 10, ill. Whitney 20 (10/10 büntető), Jordan 16 (12 lep., 4 assz., 2-2 bl. és lop.), P. Jones 8 (14 lep.)

San Antonio Spurs - Los Angeles Lakers 81-98
Ld.:
Ch.. Smith 21, Duncan 20 (15 lep., 4 assz., 1 lop., 3 bl.), S. Smith 11, Daniels 10, ill. Bryant 28, Medvedenko 12, Fisher 11

Atlanta Hawks - Milwaukee Bucks 107-116
Ld.:
Terry 24, Mohammed 22 (19 lep.), Abdur-Rahim 19, D. Johnson 14, M. Strickland 11, ill. Allen 31, Caffey, Cassell, A. Mason 17-17, Redd 14

Philadelphia 76ers - New York Knicks 97-89
Ld.:
Iverson 34, Mutombo 24 (16 lep., 2 assz., 1 lop., 4 bl.), Snow 15, McKie 11, ill. Sprewell 32, Houston 25

Charlotte Hornets - Toronto Raptors 89-91
Ld.:
Campbell 22, B. Davis 18, Wesley 17, Magloire 14, ill. Carter 34, A. Davis 13, A. Williams 11

Detroit Pistons - Bostons Celtics 94-91
Ld.:
Stackhouse 28, C. Williamson 14, C. Robinson és Jon Barry 13-13, B. Wallace 10 (13 lep., 6 bl.), ill. Walker 28, Pierce 23, K. Anderson 19 (8 lep., 8 assz., 4 lop.)

New Jersey Nets - Houston Rockets 99-90
Ld.:
Van Horn 22, Kittles 21, Martin, Aa. Williams 11-11, Kidd, Jefferson 10-10 (előbbi 7 lep., 10 assz., s lop., 1 bl.), ill. Norris 23, K. Thomas 21 (10 lep.), Mobley 16

Dallas Mavericks - Utah Jazz 106-103
Ld.:
Nowitzki 34 (12/12 büntető), Nash 23, Griffin 18, ill. Malone 28, Stockton 24 (5 lep., 9 assz., 3 lop., 1 bl.), Padgett 17, Kirilenko 12, Stevenson 11

Miami Heat - Indiana Pacers 100-88
Ld.:
E. Jones 23, L. Ellis 14, Gill 13, B. Grant, Mourning 12-12, ill. Rose 21, Al Harrington, R. Miller 14-14, Croshere 12

Memphis Grizzlies - Orlando Magic 103-119
Ld.:
Gasol 26 (17 lep., 3 assz., 3 bl.), Solomon 23, Fotsis 21, Buford 12, ill. McGrady 25 (10 lep., 7 assz., 2 lop.), T. Hudson 18, M. Miller 16, Garrity 15

Portland Trailblazers - Los Angeles Clippers 113-93
Ld.:
Stoudamire 29, Patterson 16, Wells, Pippen 13-13, Wallace 12, Kemp 10, ill. Miles 20, Q. Richardson 19, Maggette 11

Seattle SuperSonics - Denver Nuggets 104-77
Ld.:
Payton 25 (7 lep., 12 assz., 2 lop.), R. Lewis 17, Baker 15, D. Mason 13, A. Long 12, ill. Van Exel 28, Lenard 16, Z. Hamilton 10 (12 lep.)

Golden State Warriors - Minnesota Timberwolves 102-105
Ld.- Jamison, Sura 23-23, Dampier 12, Fortson 11 (13 lep.), ill. Billups, Garnett 21-21, Szczerbiak 20

Korábban:

Jordan újra Chicagóban

Ch. Gáll András

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!