Vágólapra másolva!
 

Nenad Canakkal erősített a NIS Vojvodina férfikosárlabda-csapata. A szerb bajnokságban szereplő együttes új játékosa a bajnok Partizan Mobtel Beogradtól érkezett. "Szerződésem lejárt a Partizannal, s miután beszéltem a Vojvodina menedzsmentjével, megállapodtam a klubbal. A következő szezonban Újvidéken játszom. Döntésemben fontos szerepet kapott az a tény, hogy a csapat indul a FIBA EuropeLeague-viadalán és az Adriatic Goodyear League-ben is. Tudom, új edzőnk van, Nikola Lazicot jól ismerem, remélem, szurkolóinkat boldoggá tehetjük a jó szerepléssel."

"Jól ismerem Canakot, éppen ilyen típusú játékosra van szükségem. Nagy ambícióval vágunk neki a bajnokságnak, a felkészülést július 28-án kezdjük meg" - mondta Lazic, aki a 2002-2003-as bajnokságban még a Zalaegerszeg együttesét dirigálta.

A Sacramento Kings centere, Vlade Divac, illetve a Seattle Supersonics kosarasa, Vladimir Radmanovic is bejelentette, nem lép pályára az augusztus végén kezdődő svédországi kontinensviadalon. Divac fáradságra hivatkozva mondta le a válogatottságot, míg csapattársa arra hivatkozott, alapítványi munkája nem teszi lehetővé, hogy magára öltse a nemzeti mezt.

A szerbek szövetségi kapitánya, Dule Vujosevic helyzete nem könnyű, hiszen korábban Dejan Bodiroga (Barcelona) is jelezte, nem lép pályára az Eb-n, s Dejan Tomasevic, a Pamesa Valencia centere sem adott még választ. Ami biztos: Predrag Stojakovic, Predrag Drobnjak, Milan Gurovic, Marko Jaric, Milos Vujanic és Zarko Cabarkapa már rábólintott a felkérésre.

Bodiroga kihagyja az Európa-bajnokságot/sport/csapat/kosarlabda/20030522david.html?pIdx=1
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!