A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
1
Ezüstérem
2
Bronzérem
1
HUNMagyarország
09:00KézilabdaMagyarország-Dánia
HUNMagyarország
13:30VívásHungary-Kazakhstan
HUNMagyarország
20:05VízilabdaKína-Magyarország
NyílNyíl
Vágólapra másolva!
A 2003-2004-es idényben már biztosan nem Klíma-Vill Kaposvári KK néven indul a férfikosárlabda-csapat. A bajnoki ezüstérmes együttes főszponzora ugyanis úgy döntött, hat év után kiszáll - nemcsak a kaposvári kosárlabdából, de az egész versenysportból.

Nem tudni, mekkora problémát okoz a kaposvári kosárlabdasportban, mindenesetre tény: a hat éven át névadó főtámogatóként segítető Klíma-Vill Kft. úgy határozott, nem folytatja a csapat támogatását. A Somogyi Hírlap úgy tudja, az egy éve tulajdonosváltáson, idén július 2-ától pedig szerkezeti átalakuláson is áteső cég igazgatótanácsa úgy döntött, hogy kivonul a versenysportból, és az eddig a kosarasoknak juttatott összeget egyéb célokra költi.

Furcsa, hogy a cég éppen a sikerek idején száll ki a klubból, a Kaposvár ugyanis bajnoki ezüstérmesként zárva története második legeredményesebb szezonján van túl. A klub hivatalos honlapján mindenesetre már megnyílott az első ezzel foglalkozó fórum, amely a találó "bajban vagyunk" címet kapta.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!