Vágólapra másolva!
Egygólos győzelmet aratott a magyar nőivízilabda-válogatott Kazahsztán ellen, így csoportelsőként jutott a nyolc közé a barcelonai vb-n. Már a döntetlen is elég lett volna Faragó Tamás együttesének a biztos csoportelsőséghez, az erőviszonyok ismeretében azonban csak a győzelem nagysága lehetett kérdéses a négyes leggyengébbje ellen.

Csoportmérkőzések, D csoport, 3. forduló:
Magyarország - Kazahsztán 10-9 (4-4, 1-0, 5-1, 0-4)
gól: Drávucz 3, Kisteleki 2, Szremkó, Valkay Á., Tiba, Rédei, Primász 1-1, illetve Jakajeva, Gubina, Koroljeva 2-2, Tolkunova, Ignatyeva, Kutuzova 1-1

A fölényes sikerre utaló jeleket nagyon sokáig nem lehetett felfedezni. Aprócska meglepetésként a kazahok jutottak vezetéshez, mi több, később 2-3-nál újból náluk volt az előny, és ez az egyensúlyközeli állapot a könnyed, sőt könnyelmű magyar kezdés miatt egészen a nyitó negyed végéig kitartott (4-4).

A második játékrészben összesítésben már harmadik emberelőnyét herdálta el Faragó Tamás legutóbb világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes csapata, a kevésbé eredeti kazahok mint inkább honosított oroszok alkotta ellenfél keményen tartotta magát. Primász négy méteresből lőtt gólja még csak minimális előnyt jelentett a mérkőzés félidejére (5-4).

A harmadik hét percben Drávucz szemfüles találatával megduplázódott a különbség (6-4), az újonc Kisteleki duplája és a harmadszor eredményes Drávucz jóvoltából ötgólosra hízott a differencia (10-5).

A kiütéses győzelem helyett azonban valami egészen más következett. Tudniillik a befejező negyed úgy indult, ahogyan az első: kazah góllal, de nem eggyel, még csak nem is kettővel, hanem egymás után néggyel... Mintha a magyar válogatott jóval időnek előtte elkönyvelte volna a két pontot. Szerencsére az egyenlítésre már nem maradt lehetőségük a kazahoknak, így legalább egygólos előny megmaradt a legvégére.

A nagy nehézségek árán kivívott győzelemmel - és végül is ez a lényeg - a magyar csapat végzett a D csoport élén, ami egyfelől azt jelenti, hogy egyenes ágon bejutott a legjobb nyolcba, másfelől pedig most több napi pihenő jut neki, hiszen az elsőség sajátos prémiumaként legközelebb csak hétfőn, 21.45-kor kell legközelebb vízbe szállnia, méghozzá az orosz-brazil összecsapás győztesével, már a legjobb négy közé kerülésért.

Faragó Tamás szövetségi kapitány így értékelt: "Nehéz mérkőzés volt, mivel egy gyenge ellenféllel szemben csak klasszisok képesek jól játszani. Mi pedig még csak jók vagyunk. Néha hiányzott az ellenfél iránti tisztelet."

Ami pedig a többieket illeti: az olasz válogatott egy góllal legyőzte Spanyolországot, így megszerezte a második helyet a D csoportban.

Az A jelű kvartettben meglepetésre a csoportelsőségről döntő összecsapást a kanadaiak nyerték, méghozzá háromgólos különbséggel az olimpiai bajnok ausztrálokkal szemben. A távoli kontinens gárdája, amelyet magyar szakember, Görgényi István igazgat, két negyed után még vezetett, a hajrát viszont az észak-amerikaiak bírták jobban. Kanada mint csoportelső egyenes ágon bejutott a legjobb nyolc közé, míg Ausztráliának a negyeddöntőbe kerüléshez le kell győznie a B csoport harmadik helyezettjét, Görögországot.

A csoport:
Kanada - Ausztrália 6-3
Brazília - Nagy-Britannia 11-1

Végeredmény:
1. Kanada 6 pont
2. Ausztrália 4
3. Brazília 2
4. Nagy-Britannia 0

B csoport:
Egyesült Államok - Németország 10-4
Görögország - Franciaország 7-1

Végeredmény:
1. Egyesült Államok 6 pont
2. Németország 4
3. Görögország 2
4. Franciaország 0

C csoport:
Japán - Venezuela 11-4
Hollandia - Oroszország 8-8

Végeredmény:
1. Hollandia 5 pont
2. Oroszország 5
3. Japán 2
4. Venezuela 0

D csoport:
Olaszország - Spanyolország 8-7

Végeredmény:
1. Magyarország 6 pont
2. Olaszország 4
3. Spanyolország 2
4. Kazahsztán 0

A nyolc közé egyenes ágon bejutott Kanada, Egyesült Államok, Hollandia és Magyarország. A magyar együttes a négy közé kerülésért a brazil-orosz párharc győztesével találkozik.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!