Madaras belőtte magát a pólótörténelembe

Szombat éjjel egy 23 éves egri fiatalember, Madaras Norbert háromszor vette be az olaszok hálóját a barcelonai vb-fináléban úgy, hogy 88 másodperccel a befejezés előtt a győztes találat is az ő nevéhez fűződött.

Valahogyan a legtöbb vízilabda világverseny döntője úgy alakul, hogy a magyar válogatott valamelyik fiatal reménysége ismeretlenként száll a vízbe, hogy aztán megasztárként kapaszkodjon ki onnét, s mellesleg egy aranyéremmel a nyakában. Az 1973-as belgrádi világbajnokság fináléjában a válogatottban gyakorlatilag debütáló 23 éves Csapó Gábor remekelt mesterhármasával, az 1997-es sevillai Európa-bajnokság aranymeccsén az akkor 21 éves Kásás Tamás - már nem újoncként, az igaz - szerezte mindhárom, közte a győztes magyar gólt, két évre rá a firenzei Eb döntőjében az ismeretlenségből elővarázsolt Biros Péter egy ötöst vágott a horvátok ellen 15-12-re megnyert meccsen.

A szombat este parádézó Madaras évek óta a világ egyik legjobb balkezes vízilabdázója, nem csoda, hogy az egyik olasz élcsapat, a Florentia is kiszemelte már.

Végül adminisztratív okokból itthon maradt, de talán jobb is volt ez így, mert ekként nem esett ki Kemény Dénes szövetségi kapitány látóköréből. Már a sydneyi olimpia előtt kerettag volt, de Benedek Tibor, Kiss Gergely és Varga I Zsolt mellett egy negyedik balkezesre már nem volt szüksége a kapitánynak. Most Kiss Csabát kiszorítva a csapatból, Benedek és Kiss Gergő mögött a harmadik számú balkezesként kezdte a vébét, hogy aztán a döntőben felnőjön nagynevű társai mellé.

- Gondolta volna, hogy egy olyan válogatottban, amelyikben több klasszis balkezes játszik, mint a világ többi menő együttesében együttvéve, komoly szerephez juthat?

Mádl Ferenc is gratulált a pólóválogatottnak
Részletek>>>

- Mikor került először a vízbe?

- Mit mondott Kemény Dénes önnek meccs közben?
- Azt, hogy menjek be a vízbe, aztán meg azt, hogy jöjjek ki. Nincs mód az értékelésre, a dicséretre a mérkőzés hevében. A végén meg gratulált, azt mondta, örült, hogy bátor voltam - ennyi.

- Mikor érezte, hogy főszereplője lehet a harminc év utáni első magyar világbajnoki győzelemnek?
- A második gólom után. Akkor végképp lehullott minden teher a vállamról. Külön szerencsém, hogy a győztes gól belövéséhez is én kaptam meg a lehetőséget sorstól. Egy pillanatig sem tétováztam, egy perc 28 másodperc volt hátra a második hosszabbításból, ez volt eddig életem legfontosabb gólja.

- Mikor lett biztos abban, hogy ott lehet a világbajnokságon?
- Amikor Dénes kihirdette a csapatot. Addig csak reménykedtem.

- Érzékelte a vízben a rengeteg magyar szurkolót?
- A meccs előtt láttam őket, meg a zászlókat, attól kezdve csak az agyammal érzékeltem őket, mert hallani semmit sem hallottam. De a tudat óriási volt.

- Mit csináltak a döntő után?
- Éjjel fél kettőre értünk haza a szállodánkba, aztán beindultunk. Lementünk a Rambla végére, a kikötőbe, s ott mulattunk egy diszkóban hajnali fél hatig. Sajnos, akkor vissza kellett mennünk, mert indult a buszunk a repülőtérre.

- A diszkóban tudták a lányok, hogy világbajnokokkal táncolnak?
- Szerintem fogalmuk sem volt, de minket ez nem érdekelt. Aránylag jó hangulatban voltunk.

- És milyen volt a fogadtatás a Ferihegyi repülőtéren?
- Megható. Alig tudtunk kiszabadulni a rajongók karmai közül.

- Lesz most erejük és kedvük ráhangolódni a három hét múlva esedékes New York-i Világliga-döntőre?
- Lesz, de csak azért, mert kapunk két hét szabadságot. Szerintem egy hét alatt fel tudunk majd készülni arra a két meccsre. De hadd ne kelljen még a jövőn gondolkoznom. Annyira friss még az élmény, a tudat, hogy világbajnok vagyok...

Ch. Gáll András