Vágólapra másolva!
Megérdemelten, 30-25-re győzött a német férfikézilabda-válogatott a szlovéniai Európa-bajnokság fináléjában a házigazda nemzeti együttes ellen, s története során először nyert Eb-aranyat. A harmadik helyet Dánia, a negyediket Horvátország, az ötödiket Oroszország szerezte meg. A 9. helyen végző magyar csapat világbajnoki selejtezőn Norvégia ellen lép majd pályára.

VI. Európa-bajnokság, döntő:
Németország - Szlovénia 30-25 (16-10)
Ljubljana, 7000 néző
vezette: Hansson, Olsson (svédek)
gól: Kehrmann 9, Stephan 8/4, Hens 6, Schwartzer 2, Zerbe 2, Jansen 2, Zeitz 1, illetve Vugrinec 6, Kavticnik 5, Zorman 4, Lubej 4, Pajovic 3, Kastelic 1, Simonovic 1/1, Tomsic 1
hetes: 5/4, illetve 2/1
kiállítás: 2, illetve 6 perc

Történelme legnagyobb sikerét érte el a szlovén férfikézilabda-válogatott, amely házigazdaként bejutott a hazai környezetben rendezett Európa-bajnokság döntőjébe. Az ellenfél az a Németország volt, amely a legutóbbi Eb-n és vébén is ezüstérmet tudott szerezni,
s amely a középdöntő-mérkőzések során egyszer már legyőzte Szlovéniát, nagyon simán, 31-24-re.

A két együttesben egyaránt akadtak hiányzók, a hazaiaknál már a középdöntőben sem szerepelt az éppen Németországban légióskodó, ám sérüléssel bajlódó Roman Pungartnik, hasonló ok miatt hiányzott a vendégeknél Markus Baur. Ott volt viszont a lelátón Stefan Kretzschmar, aki a döntőre csak elutazott Ljubljanába, s sajnálhatta, hogy nem lehet a pályán

A mérkőzést ugyan nem kezdte olyan elánnal a germán gárda, mint négy nappal korábban (akkor 6-1-re is vezettek), a korai gyors szlovén gólok után a negyedik percben sikerült átvenni először a vezetést, majd Stephan hetesével gyorsan 4-2-re alakult az állás.

Az All-Star csapat

kapus: Henning Fritz (német)

balszélső: Eduard Kokcsarov (orosz)

balátlövő: Nikola Karabatic (francia)

irányító: Ivano Balic (horvát)

beállós: Michael Knudsen (dán)jobbátlövő: Volker Zerbe (német)

jobbszélső: Vid Kavticnik (szlovén)

a legjobb kapus: Henning Fritz

legjobb játékos: Ivano Balic

gólkirály: Mirza Dzomba (horvát, 46 gól)



A 16. percben Fritz hetest fogott, Hens bombaátlövésével 10-5-re alakult az eredmény. Kicsit meglepő, de a biztos vezetés ellenére Heiner Brand kapitány kért először időt, annyiban meg lehetett érteni őt, hogy a 14-10-es vezetés már hét-nyolc gólra is nőhetett volna, ha tanítványai jobban koncentrálnak a támadás-befejezéseknél. Még nagyobb gondot okozott ez a hazaiaknak is, így a félidő megérdemel, 16-10-es német vezetéssel zárult.

A második játékrész elején 19-12 után Zorman kettő és Pajovic egy góljával előbb 19-15-re zárkózott fel a szlovén együttes, majd miután Stephan büntetőt hibázott, a 42. percben 21-18-ra alakult az eredmény. A szlovén közönség őrült bíztatása sem segített azonban, Zeitz, Kehrmann, majd Stephan ismét az esélyesebb és sokkal jobban kézilabdázó németeknek lőtt gólt (24-18).

Amíg a hazaiaknál csak Vugrinec tudott gólt lőni (ő is pocsék százalékkal), addig a másik oldalon Hens magára talált, noha Pajovic olyakor 10-15 méterre is elkísérte támadásban, ám a fiatal átlövő klasszis módon játszva összesen hat gólig jutott, nála többet csak Stephan (8) és Kehrmann (9) tudott elérni.

A vége örömjáték lett, a vereségbe beletörődő hazai nézők tapsvihara nemcsak a hazaiaknak, de az újdonsült Európa-bajnoknak is szól: Németország 30-25-ös sikerrel először ért fel a kontinens csúcsára.

A világbajnokság végeredménye:
1. Németország
2. Szlovénia
3. Horvátország
4. Dánia
5. Oroszország
6. Franciaország
7. Svédország
8. Szerbia-Montenegró
9. Magyarország
10. Spanyolország
11. Csehország
12. Svájc
13. Izland
14. Portugália
15. Ukrajna
16. Lengyelország

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!