Torma: Több összefogásra lenne szükség

Az 1980-as moszkvai olimpián negyedik helyet szerző magyar nőiröplabda-válogatott oszlopos tagja Torma Ágnes volt, aki pályafutása során hivatalosan 407 alkalommal ölthette magára a nemzeti mezt - a nem hivatalos mérkőzéseket is figyelembe véve közel ötszázszor szerepelt a legjobbak között. Átállása a civil életre nem volt könnyű, sérelmekkel búcsúzott a röplabdától. Jelenleg az üzleti életben dolgozik, a röplabdával annyi a kapcsolata, hogy nem is olyan régen szakkommentárságot vállalt. De mint mondja, edzőként soha sem dolgozna.

"Egész életemben arra készültem, hogy röplabdás leszek. Mindent ennek rendeltem alá. A lendületem átragadt a csapatra, s ez sokszor befolyásolta a mérkőzés menetét, az eredményt. Amit a bensőm diktált, azt szerettem volna mindenkinek átadni. Ezért végeztem el a TF-et, ezért írtam edzésnaplókat, lestem el dolgokat az edzőimtől, hogy ezeknek egyfajta szintézisét majd alkalmazni tudjam, ki tudjam hozni mindenkiből a maximumot. Nem egészen így történt."

Ezt az önvallomást Torma Ágnes, egykori válogatott röplabdázó, ma sikeres üzletasszony mondta a magnóra. Pályafutása alatt 407-szer játszott a nemzeti válogatottban. És tudni kell, hogy csak az számított válogatott mérkőzésnek, amit az A csapatban teljesítettek a játékosok. Átállása a civil életre nem volt könnyű, sérelmekkel búcsúzott a röplabdától.

"A vége felé játékosedző voltam Egerben. Utána a BSE-hez szerződtem edzőnek. De engedtem a csábításnak, s visszamentem még egyszer Egerbe - a csapat játékosaként segítettem a bajnoki cím kivívásában. Ekkor, 1991-ben, először lett bajnok az Eger. Sajnos, kiderült, nem arra van szükségük, amit én szerettem volna. Nem akarták a gyakorlást reggeltől estig, megelégedtek volna a 'perceredménnyel'. Menjen a dolog, de a háttérben nincs teljesítmény. Ez meg nálam nem működött. A másik oldal, hogy a játékosok klasszissá válása nem egyik napról a másikra megy. Mit akarunk akkor, ha alapdolgok hiányoznak a technikai eszköztárból?! Ha ezeket összeadjuk, kijön egy eredmény: elkezdtek piszkálni, egyre többször kötöttek belém."

- Mit tudott tenni? Tiltakozott, vagy még több munkát követelt?
- No nem! Mondtam, akkor alapítok egy céget, s belevetem magam az üzleti világba.

- Akkor most igazgatóasszony a titulusa?
- Mondjuk rá, igen: ügyvezető a beosztásom, de ez csak egy cím. Kisebb hányadban tulajdonos is vagyok az unokabátyám mellett a cégben.

- Mintegy másfél hónapja történt, szakkommentátornak kérték fel televíziós közvetítéshez. Elfogadta. Változás van a levegőben? Megbocsátás a régi "bűnökért"?
- Nyitott voltam mindig, s az is maradok. Nincs miért nemet mondanom. Ebben éltem, ez töltötte ki a napjaimat. Úgy érzem, az elmúlt tíz évben az volt az uralkodó vélemény, hogy jó messzire a Tormát a köreinktől. Nem tudták, mert nem kérdezték, így nem volt kinek elmondani, hogy időközben kialakult egy ügyfélköröm, számtalan kiváló kapcsolatom van, akár szponzori szerepre is kapacitálni lehetne őket.

- Ez összefügg azzal, hogy most kommentált?
- Igen. Forman József edző, mielőtt tavaly kiment az Egyesült Államokba, kért fel hasonló feladatra. És most az MRSZ főtitkára, Stevik Péter is megtalált. Élmény volt a munka, többen felhívtak a mérkőzés után és gratuláltak.

- Nem keresett korábban szakmai kapcsolatokat a szövetségben, a válogatottnál?
- Ha akartam volna, sem jött volna össze. Egyszerűen nem engedtek még a közelébe sem. Mondok egy példát. '88-ban hazajöttem külföldről, s mondtam, hozom a szponzoromat is magammal. Adni akart. Sokat! Kisbuszt, két-három európai s egy kontinensen kívüli túrát fedezett volna évente. Mit gondol, mi volt a reakció? Á, nekünk ez nem kell, ez nagyon kevés a röplabdaszövetségnek!

- Tüske van önben ezek miatt? Csalódott, vagy inkább vérig sértett ember?
- Hadd fogalmazzak úgy, nem esett jól.