Vágólapra másolva!
Lukács Sándor helyett a Szolnoki NKK eddigi vezetőedzője, Tapodi Péter lett a Diósgyőr nőikosárlabda-csapatának trénere.

A DKSK Kft. vezetése hétfőn jelentette be, hogy elfogadta Lukács Sándor lemondását, és közös megegyezéssel szerződést bontott vele, egyúttal megköszönve a DKSK-nál az átmeneti nehéz időszakban elvégzett munkáját és segítségét az új csapat kialakításában. Lukács tavaly decemberben ült le a kispadra Földi Sándor utódjaként.

Egyidejűleg a DKSK megállapodott a Szolnokkal és Tapodi Péterrel, így hétfőtől ő irányítja az együttes szakmai munkáját. A Szolnoki NKK a 2004-2005 évi szezon végéig engedte el kölcsönbe a szakembert, aki szerdán a Szeviép Szeged ellen, a Magyar Kupa negyeddöntőjének első mérkőzésén mutatkozik be a miskolci közönségnek.

Tapodi Péter a Szolnokkal az előző szezonban Magyar Kupát nyert, míg a bajnokságban és az Európa-kupában is döntőbe vezette csapatát.

(MTI)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!