Vágólapra másolva!
Tizenhat év után lett újra bajnok a Vasas nőiröplabda-csapata, miután hétfőn a döntő ötödik összecsapásán 3:0-ra verte a Nyíregyházát, s így 0-2-es hátrányból 3-2-re fordítva nyerte a párharcot.

Valamennyi klasszikus csapatsportágat tekintve a Vasas legutóbb tizenkét éve nyert magyar bajnokságot, 1993-ban a kézilabdázónők jutottak fel a csúcsra, s hétfőn este ezt célozták meg a röplabdázónők is. Az angyalföldiek szakosztálya, amely 1981-ben az egykori NIM-ből alakult, korábban csak egy alkalommal, 1989-ben ünnepelhetett bajnoki címet. A csapat tavaly ezüstérmes volt, a finálét a BSE-vel szemben vesztette el. Idén az alapszakasz harmadik helyéről verekedte be magát a fináléba, az elődöntőben a második Kecskemétet búcsúztatva, a másik ágon pedig a negyedik Nyíregyháza még nagyobb bravúrt végrehajtva a címvédő BSE-t ejtette ki.

S úgy nézett ki, hogy a nyírségeik vitézkedése a döntőre kitart, hiszen idegenben, majd otthon is legyőzték a Vasast, s már csak egyetlen siker választotta el őket a bajnoki címtől. Ám a fővárosiak feltámadtak, előbb a Folyondár utcában, majd múlt szombaton Nyíregyházán is győztek, s összesítésben 2-2-re kiegyenlítettek.

A mindent eldöntő hétfői ötödik mérkőzésre teljen megtelt a Folyondár utcai csarnok lelátója, még a lépcsőkön is ültek, s az 1200 néző között a Vasas-hívek remek hangulatot teremtettek. A nyitó szettben éppen a vendégek kispadja mögött - mintegy három-négy méterrel - verték a dobokat, s biztatták kedvenceiket, akik remekül kezdtek. Az első három pont a Vasasé volt, a házigazdák ezután 10-5-re, majd 19-13-ra is vezettek, s húsz perc leforgása alatt 25-14-re nyerték a nyitó szettet. Leginkább Pethő Anita volt elemében, de Nyári Virág, Józsa Zsuzsa és Tormási Orsolya, valamint a feladó Meléndez-Pál Bea és a libero Vatai Gabriella is hatalmas szívvel, s ami fontos, kiválóan játszott.

Forrás: [origo]

A bajnokcsapat: Vatai Gabriella, Józsa Zsuzsa, Pethő Anita, Soós Nikolett, Borlai Luca, Filipovics Anita, Takács Zsófia, Meléndez-Pál Bea, Kovács Tímea, Dégi Barbara, Tormási Orsolya és Nyári Virág, az előtérben pedig a csapat kabalaoroszlánja

A forgatókönyv a folytatásban sem változott, Jókay Zoltán játékosai nem ismertek elveszett labdát, a második játszmában 13-4-re léptek meg. Ekkor a vendégek részéről Ludvig Zsolt már a második idejét is kikérte, de nem tudta felrázni az elmúlt út szezonban négy bajnoki aranyat begyűjtő csapatát. A Vasas ezt a szettet is 25-14-re hozta, majd a harmadikat 25-15-re, s alig több mint egy óra alatt 3:0-ra megnyerte a találkozót. A döntőben így 3-2-es összesítéssel kerekedett felül a Nyíregyházán, s tizenhat év után lett újra bajnok.

Az utolsó labdamenet után a Folyondár utcai sportcsarnokban hatalmas ünneplés vette kezdetét, a szurkolók berohantak a pályára, s nem sajnálták a pezsgőt, alaposan meglocsolták kedvenceiket.

Nőiröplabda-Extraliga, döntő, ötödik mérkőzés:
Vasas Opus-Via Óbuda - NRK Nyíregyháza 3-0 (14, 14, 15)
összesítésben: 3-2 a Vasas javára

Az Extraliga 2004/2005-ös végeredménye:
1. Vasas Opus-Via Óbuda
2. NRK Nyíregyháza
3. BSE-FCSM

Fábik Tibor

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!