Gulyás: Egy ilyen meccs két hónapig éltet

Két forduló után már csak a magyar válogatott veretlen a férfikosárlabda Eb-pótselejtező C csoportjában; múlt szombaton, Lisszabonban a portugál, kedden pedig a Körcsarnokban a svéd együttes került két vállra a mieink ellen. Hogy most négy ponttal áll Meszlényi Róbert szövetségi kapitány együttese, az elsősorban annak centerduónak köszönhető, amely a világ legtöbb válogatottjába beférne: természetesen Gulyás Róbertről és Dávid Kornélról van szó. Kettejük közül előbbi volt a keddi meccs hőse 28 pontjával, 8 lepattanójával, 4 gólpasszával, 2-2 dobásblokkolásával és labdaszerzésével.

Gulyásnak - ahogy a művészvilágban mondani szokás - megvan a "színpadi jelenléte": 213 centijéhez társuló 140 kilóját nem lehet nem észrevenni. Pláne, hogy nemcsak testméreteivel lóg ki társai közül, hanem játékával is.

- Megemésztette már a keddi meccs élményeit?
- Még nem, sőt, biztos vagyok benne, hogy egy ilyen mérkőzés legalább két hónapra való érzelmi muníciót ad nekem. Főleg, hogy a válogatottban korábban még sohasem dobtam 28 pontot, azaz 31 éves fejjel egyéni csúcsot értem el.

- Mitől ilyen jó ez a magyar válogatott, és mégis, mitől lett váratlanul szoros a meccs a 16-6-os kezdés után?
- Hogy mitől vagyunk jók? Dávid Kornélnak, Németh Istvánnak és jómagamnak már annyi euroligás tapasztalatunk van, hogy a döntő pillanatokban tudjuk, mit kell tennünk a pályán. A meccs pedig azért lett ilyen nyögvenyelős, mert 16-6 és 22-13 után egy kicsit hátra dőltünk, a svédeknek bement néhány triplájuk, amitől vérszemet kaptak, s ha egy csapat vérszemet kap, akkor a másik nagyon nehéz helyzetbe kerül.

- A második félidő elején sokat sugdolózott az egyik bíróval...
- Igen, az a francia Gilles Bretagne volt, akit még régről ismertem, hiszen öt évet játszottam Franciaországban a Pau Orthez, az Elan Sportif Chalonnais, majd az ASVEL Villeurbanne csapataiban. Megbeszéltünk egy-két dolgot, egy kicsit nehezményeztem, hogy az első félidőben 13:2 volt a faultarány a vendégek javára, pedig általában fordítva szokott történni.

- És? Meglett az eredménye?
- Hogy ennek volt-e az eredménye, azt nem tudom, de a vége 21-14 lett, azaz a második félidőt "megnyertük" 12:8-ra.

- Mit mond azoknak, akik azt állítják, kicsit "túlsúlyos"?
- Én? Túlsúlyos? 138-140 kiló a versenysúlyom, s annak, hogy nem tudnak megállítani a gyűrű alatt, az egyik oka a komoly testtömegem. Mit akarnak az emberek, hogy szép karcsú legyek, vagy hogy 28 pontot dobjak?

- 1999 óta egyfolytában légióskodik. Ilyenkor önnel van a családja?
- Sajnos nincs, hiányzik is rettenetesen a feleségem, a tízéves lányom és a hétéves fiam. Akik esetleg irigylik tőlünk, légiósoktól a viszonylag magas fizetést, azoknak üzenem: próbáljanak éveket eltölteni a családjuk nélkül, idegen nyelvi és kulturális környezetben. Nem panaszkodom, csak szerintem a lényeg a következő: valamit valamiért.

- Mennyiben más a válogatottban kosarazni, mint mondjuk az Olympiakoszban vagy a Panellinioszban, két utolsó klubcsapatában?
- Nem is lehet összehasonlítani. A válogatottban a hazánkért játszunk, mint már mondtam, egy ilyen élményből, mint a keddi, hónapokig táplálkozom. A klubjainkban - ne szépítsük - pedig csak zsoldosok vagyunk.

- 31 évesen ereje teljében van, pályafutása csúcsán. Meddig tudja, vagy inkább akarja folytatni a légióséletet?
- Ha ilyen jó a térdem, mint most, akkor két idény még bennem van, s utána egy kicsit még itthon is szeretnék játszani. De az is lehet, hogy már a 2005-2006-os szezont sem tudom végigcsinálni. Nem is a térdemen múlik, hanem a fejemen. Ameddig fejjel bírom, és nem sokallok be, addig nincs baj. Tavaly, a Dinamo Moszkvánál például majdnem megbolondultam, ott is hagytam őket 2004 decemberében, úgy, hogy másfél havi pénzem "benn maradt". Nem érdekelt, el akartam menni onnan, minden áron. Ismétlem, ha jól érzem magam, a végtelenségig tudok kosarazni, de az az igazság, a légiósélet roppant kimerítő. A válogatott azonban más: mindenképpen ki akarunk jutni a belgrádi Európa-bajnokságra. A csapatunk megvan hozzá.

Ch. Gáll András