Vágólapra másolva!
Szerdán eldől, hogy a címvédő Győri Graboplast ETO története során negyedszer vagy pedig a Ferencváros tizenegyedik alkalommal lesz-e bajnok a női kézilabda NB I-ben. Az aranyérem sorsáról határozó győri találkozó 17 órakor kezdődik. A vendégek csak akkor örülhetnek, ha begyűjtik a két pontot, ha ez nem sikerül nekik, az ETO 1957, 1959 és 2005 után ismét bajnok. Az FTC ezt megelőzően 1966-ban, 1968-ban, 1969-ben, 1971-ben, 1994-ben, 1995-ben, 1996-ban, 1997-ben, 2000-ben és 2002-ben végzett az élen.

Megóvta a Pick Szeged az MKB Veszprém elleni férfi kézilabda bajnoki döntő vasárnapi, harmadik mérkőzését, ám több mint négyórás tanácskozás után elutasította azt a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) versenybizottsága, azaz a pályán elért eredményt hagyta jóvá. Katona Sándor, a versenybizottság elnöke elmondta, hogy a Pick Szeged sem írásban, sem videofelvétellel nem tudta bizonyítani az óvás jogosságát.

Az ítélet ellen lehet fellebbezni, Lele Ambrus, a szegediek sportigazgatója már jelezte, hogy élni kívánnak a lehetőséggel, sőt, ezt írásban meg is tették. A szerdán 15 órára kiírt fellebbviteli tárgyalás előtt egy független, háromtagú testület bírói szemszögből elemzi majd ki az ominózus találkozót.

Lele Ambrus sportigazgató elmondta, panaszlevelet küldtek Kiss István MKSZ-elnöknek, mert a vasárnapi, 36-32-re elveszített találkozón atrocitás érte a szegedi játékosokat, edzőket és vezetőket.

"Az óvással nem az a célunk, hogy újrajátsszák a találkozót. Azt a pályán elveszítettük. Szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy a bírók és a többi hivatalos személy nem végzi megfelelően a munkáját. A találkozón 19 olyan hibát észleltünk, amely bennünket sújtott. A játékvezetők ne mérlegeljenek, hanem a szabálykönyvben foglaltak szerint hozzanak döntéseket!" - mondta Lele Ambrus.

A panaszlevéllel az elnökség által felállítandó bizottság foglalkozik majd.

A három győzelemig tartó párharcban jelenleg 2-1-re vezet a címvédő MKB Veszprém, a negyedik találkozót csütörtökön, az esetleges ötödiket vasárnap rendezik.

A vasárnapi mérkőzésen piros lappal végleg kiállított veszprémi Perez Carlos és szegedi Mezei Richard szóbeli figyelmezetést kapott és mindketten pályára léphetnek a következő összecsapáson.

(MTI)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!