Biztató vereség a belgrádi pólóháborúban

Több minden is árulkodott arról Belgrádban, a 27. vízilabda Európa-bajnokság vasárnap esti, szerb-magyar férfidöntője (9-8) alatt és után, hogy a szerbeknél a sport sokkal többet, sőt alighanem egészen mást jelent, mint másutt. Legalább is annak a néhány ezer embernek feltétlenül, aki a zárónapi összecsapásra kilátogatott a Tasmajdan uszodába.

Nehéz megszokni például, hogy a szerb szurkolók a mérkőzés első pillanatától kezdve artikulálatlan hangon szitkozódnak, gyalázzák, pocskondiázzák az ellenfelet, azt inkább ellenségként kezelve, lett légyen bárki is a hazai kedvencek riválisa.

Vasárnap este a magyar válogatott volt, s "természetesen" a bemutatástól kezdve a Himnusz, majd végig a meccs egésze alatt ismétlődtek a szitokszavak, zúgott a fütty, szárnyalt a hangorkán. Akadt, aki egy kézlegyintéssel elintézte az egészet azzal, hogy ugyan már, ez része a dél-európai drukkerfolklórnak, amit lehet ugyan kifogásolni, változtatni rajta viszont aligha.

Tény viszont: a magyar válogatottat a nézőtéri fanatikusok fülrepesztő bekiabálásai, fütyülése, pfújolása nem nagyon zavarta, legalább is ezt erősítette meg például Steinmetz Ádám, aki jóval a meccs után is inkább azzal volt még elfoglalva, hogy feleletet leljen a legfőbb kérdésre: mért nem sikerült legyőzni 5-2-es vezetés után, majd 6-8-ról még kiegyenlítve az amúgy az utóbbi négy meccsüket Kásásék ellen most a legkevésbé meggyőző játékkal nyerő szerbeket odahaza, saját felségvizükön, ahogyan ők tették ezt júniusban, a budapesti Világkupa döntőjében...

A választ a buszuk indulására várakozó és megszólaltatható játékosok mindegyike, így a csapatkapitány, s nem mellesleg a belgrádi Eb legjobbjának választott Kásás Tamás is, az emberelőnyös helyzetek igen rossz kihasználásában látja. Varga Dániel - akinek öccsével, Dénessel egyetemben szintén több nagyszerű megmozdulása is volt - bár még szeretné visszanézni videofelvételről a döntőt, ugyancsak biztos benne, hogy elsősorban a fórok elpuskázása miatt vesztettek.

A kapitány, Kemény Dénes - noha nem szokása - ezúttal a játékvezetők hibáit, azoknak a kétségtelenül többször a csapatát sújtó ítéleteit is a vereségmagyarázat részévé tette, jóllehet előrebocsátotta, hogy a lényeg mégsem ez. Hanem hogy együtteséből többen is túl korán, elhamarkodva, kapkodva lőtték el a labdát olyan emberelőnyös szituációkban, amikor nagyobb fegyelmezettséggel, kevésbé fejetlenül játszva gólt szerezhettek volna, s akár végig két-három góllal is vezetve megnyerhették volna az Európa-bajnokságot - kiváló szerb csapat ide, belgrádi katlan oda.

Biztató ugyanakkor, mert ez is tény, hogy az utóbbi idők szerbekkel szemben elveszített tétmeccsei közül a vasárnap esti Eb-döntő volt az, amely alapján a szövetségi kapitány még inkább hihet - amint hisz is - abban, hogy legénységével közelebb került az olimpiai triplázáshoz. Vagyis annak az esélyét most még jobbnak látja, hogy - miként a szerbek, akik 2001 és 2003 után 2006-ban megszakítás nélkül harmadszor tudtak Európa-bajnokságon diadalmaskodni - a magyar férfiválogatott Kemény Dénes irányításával a 2000-es, sydneyi és a 2004-es athéni nyári játékok után 2008-ban, Pekingben is olimpiai bajnok legyen. Az oda vezető úton a belgrádi ezüst komoly kapaszkodót, tanulságos állomást, erőt adó mércét jelenthet, még ha a vereség persze fáj is.