Olimpiára vágyik a Barcelona magyar kézicsillaga

Fiatal kora ellenére Nagy László immáron a Barcelona férfikézilabda-csapatának második legrutinosabb tagjának számít. A 26 esztendős jobbátlövő 2000-ben szerződött a katalán városba, rajta kívül csak David Barrufet kapus az, aki régebb óta szolgálja a klubot. A kétszeres spanyol bajnok, Bajnokok Ligája- és EHF-kupa-győztes játékossal az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) honlapja készített igazi mélyinterjút.

- Magyarországon nőtt fel, ráadásul egy olyan városban, Szegeden, ahol komoly tradíciói vannak a kézilabdázásnak. Mesélne kicsit pályafutása kezdeti időszakáról?
- Ugyan Székesfehérváron születtem, de egyévesen már Szegedre költöztünk. Édesapán kosárlabdázó volt, s ott kapott munkát. Mivel a családból mindenki kosarazott, én is azzal foglalkoztam eleinte, olyannyira, hogy 13 éves koromra kadettválogatottságig jutottam, s amerikai ösztöndíjig jutottam. Utóbbit végül visszautasítottam, úgy éreztem, túl fiatal vagyok ehhez. No meg a kézilabda, amellyel az általános iskolában találkoztam először sokkal jobban vonzott.

- Nem lehetett könnyű visszautasítani egy tengerentúli ajánlatot, s belevágni egy új sportágba. Mi segített a döntés meghozatalában?
- Először is a szegedi sportcsarnok semmihez sem hasonlító atmoszférája, itt minden nagy meccsen telt ház volt. Aztán az első edzéseken rájöttem, nagyon jó csapattársaim vannak, ráadásul az első sikerek is hamar jöttek két nemzetközi ifjúsági torna megnyerésével.

- Kik voltak ezek a jó csapattársak?
- Abban a korosztályban együtt játszottam Buday Dániellel és Laluska Balázzsal is. 1981-es születésűek voltunk, de érettek fizikálisan és mentálisan arra, hogy a felnőtt bajnokságban is szerepet kapjunk.

- Korán került a legjobbak közé...
- 16 éves voltam, amikor csatlakoztam a felnőtt csapathoz, az edzőm Skaliczki Lászó volt, aki jelenleg a magyar válogatott szövetségi kapitánya. Az első évben kevesebb időt töltöttem a pályán, de boldog voltam, hogy a csapat sztárjaival együtt edzhetek. A következő évben több lehetőséghez jutottam, a harmadikban pedig már meghatározó játékossá léptem elő. Többre nem futotta itthon, mert közben szerződtetett a Barcelona.

- Ki volt az a kézilabdázó, akire ebben az időszakban leginkább felnézett, aki a legtöbbet segített?
- Ha egy nevet kell választanom, Éles Józsefet mondanám. A Veszprém klasszisa a válogatottban sokat segített.

- Hogyan került Barcelonába?
- Az 1997-es ifjúsági kézilabda-világbajnokságon bronzrémet nyertünk a magyar válogatottal, a helyosztón éppen a spanyolokat győztük le. Az ottani kapitány ajánlott be a Barca akkori edzőjének, Valero Riverának. Az első év nagyon kemény volt, sztárcsapatba kerültem, ráadásul a visszavonuló legendát, Inaki Urdangarint kellett pótolnom. De egyedül voltam, családom otthon maradt, így a társak töltötték be az apai, anyai szerepkört, ők mondták, merre menjek, mit csináljak. Enric Masip felkarolt, nagyon örülök, hogy visszavonulása után is a klub kötelékében maradt sportigazgatóként. De sok időt töltöttem Ortegával és Xepkinnel is.