Olimpiára vágyik a Barcelona magyar kézicsillaga

Fiatal kora ellenére Nagy László immáron a Barcelona férfikézilabda-csapatának második legrutinosabb tagjának számít. A 26 esztendős jobbátlövő 2000-ben szerződött a katalán városba, rajta kívül csak David Barrufet kapus az, aki régebb óta szolgálja a klubot. A kétszeres spanyol bajnok, Bajnokok Ligája- és EHF-kupa-győztes játékossal az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) honlapja készített igazi mélyinterjút.

- A Barcelona jelmondata: "Més que un club", azaz több mint egy klub. Mit jelent ez a számára?
- Sokan nem hiszek, de így van: Barca-szurkoló voltam már idekerülésem előtt is. Imádtam a futballt, főleg az akkori csillagot, Rivaldót. Amikor megérkeztem, nem érettem a jelmondatot, de lépésről lépésre tudatosult bennem, micsoda hatalmas erők állnak a klub mögött. Láttam embereket, akiknek meghatározza az életét a Barcelonához tartozás, akiknek biztosan piros-kék vér csorog az ereiben.

- Létezik a klub szakosztályai között kohéziós erő?
- Persze, főleg azért, mert ugyanazt a sportkomplexumot használja mindenki. Gyakran találkozunk a kosarasokkal, labdarúgókkal akár az orvosi központban, akár közös programokon - tavasszal például mindig megyünk gyerekkórházakba.

- Szerződése 2013-ig szól, amelyet a Bajnokok Ligája-győzelem után hosszabbított meg.
Igen, eredetileg 2007-ig szólt a kontraktus, ezt a 2005-ös BL-siker után hét évvel toldottunk meg.

- A BL a legfontosabb cím, amit valaha nyert?
- Az egyik legfontosabb, hiszen emellett kétszer lettem spanyol bajnok, s ott voltam az EHF-kupa elhódításakor is.

- Ki a legjobb barátja a csapatban?
- Talán Iker Romero, de Victor Thomas is jó haver, csakúgy, mint a csapat többi tagja.

- Nyolcadik szezonját kezdte meg Barcelonában. Mi a véleménye az idei új csapatról?
- Nagy a várakozás, hiszen sikeresen igazoltunk. Albert Rocas személyében világklasszis jobbszélső érkezett a Portland San Antoniótól, a dán Kasper Hvidttel együtt már három olyan kapusunk van, akiknek bárhol helyük lenne a kezdőcsapatban. Beállós poszton a dán Jesper Nöddesbo és a spanyol válogatott Rubén Garabaya megoldást jelenthet, hiszen nemcsak támadásban jód, de védekezésben is. Az argentin Eric Gull két éve már volt spanyol gólkirály, míg Demetrio Lozano gyakorlatilag hazaért Barcelonába. Úgy érzem, Manolo Cadenas edző össze tudja rakni majd a gárdát. Tiszta elképzelései vannak a játékról, a felállásról, az a vágya, hogy a csapat pályán belül és kívül is egységes legyen.

- Milyen volt a közönség reakciója az új csapat láttán?
- Első hazai meccsünkre 4000 néző jött ki, s már a játékosok bemutatásakor éreztem, szurkolóink velünk vannak. A Teucro ellen végül 41-31-re nyertünk.

- De akkor már nem léphetett pályára, hiszen a szeptember 10-i, Ciudad Real elleni Szuperkupa-döntőben csuklótörést szenvedett. Hogy van most?
Nagyon fájt, még az operációt követő éjszakán is, de szerencsére ezek a panaszok már múlóban vannak. A sérülés sohasem jön jókor, ez most különösen igaz, hiszen új edzővel, új csapattal vágunk neki a szezonnak. Ami jó hír a rosszban, hogy a jobb csuklóm sérült meg, s nem a lövőkezem. Egyelőre úgy számolok, legkorábban novemberben léphetek ismét pályára.

- Akkor most lesz egy is ideje, amit a lányával tölthet.
- Szerencsére június 20-án született, s augusztus 2-ig vele lehettem, azaz nem a mostani az első hosszabb idő, amit vele töltök.

- Gondolom, a Barcelonánál mindig a győzelem az elsődleges...
- Igen, a klub filozófiája az, hogy minden versenyt ahol elindulunk, meg kell nyernünk. A második helyért senki sem fizet.

- Mit vár a 2007-2008-as szezontól?
- Barcelonáról már beszéltem, itt százszázalékos elvárások vannak a csapattal szemben, mindent meg kell nyernünk. A válogatottal komoly erőpróba vár ránk a norvégiai Európa-bajnokságon, ahol még kvalifikálhatjuk magunkat a pekingi olimpiára. Ha úgy játszunk, mint a világbajnokságon, ha elkerülnek bennünket a sérülések, ha valóban visszatér Perez Carlos, jól játszik Diaz Ivo, Puljezevic Nenad nem szenved hátsérülésétől, akkor van esélüynk.

- Gondolt már arra, mi lesz Önnel 2013-ban, amikor lejár a szerződése?
- Nincsenek pontos terveim, ez túl messzinek tűnik számomra. Akkor 32 éves leszek, azaz pár évig még biztosan kézilabdázni fogok, hacsak sérülés meg nem gátol ebben. Pályafutásom végeztével pedig szívesen maradnék a sportágban, akár a Barcelonán belül is. Egyszerűen azért, mert tényleg imádom a kézilabdát.