Vágólapra másolva!
A ligaelső Detroit Red Wings 4-1-re nyert idegenben a Minnesota Wild ellen az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) legutóbbi játéknapján. A vendégcsapat a papírformának megfelelően offenzíven játszott, 51 lövést eresztett meg a hazaiak kapujára. A Detroit az utóbbi 13 mérkőzéséből 11-et megnyert. A nap 11 mérkőzéséből haton túlóráztak a csapatok, ráadásul három helyszínen csupán a szétlövés döntött.

Büntetőkkel nyert a Buffalo Sabres a Philadelphia Flyers otthonában. A szétlövés során a próbálkozók közül csupán Ales Kotalik talált be a kapuba, ezzel 6-5-re nyert a Sabres, amely sorozatban hatodik sikerét, míg a Flyers hatodik vereségét könyvelhette el.

Rossz szériában van a Los Angeles Kings is. A kaliforniai együttes a Nashville Predatorstól kapott ki nagy csatában, 4-3-ra, s ez a gárda hetedik vereségét jelentette egyhuzamban. A Kingshez hasonlóan a Predators is a győzelmi kényszer alatt lépett jégre, hiszen öt vesztes meccs után kezdte a találkozót.

A címvédő Anaheim Ducks öt napon belül másodszor is legyőzte a San Jose Sharksot. A Ducks kapujában Jean-Sebastien Giguere 27 védéssel segítette csapatát sorozatban harmadik győzelméhez.

Eredmények:
Boston Bruins - St. Louis Blues 1-4
Ottawa Senators - Chicago Blackhawks 3-4 - hosszabbítás után
New York Islanders - Washington Capitals 3-2 - hosszabbítás után
Florida Panthers - Toronto Maple Leafs 1-2 - hosszabbítás után
Atlanta Thrashers - Montreal Canadiens 3-2 - szétlövés után
Philadelphia Flyers - Buffalo Sabres 5-6 - szétlövés után
Tampa Bay Lightning - Carolina Hurricanes 1-4
Minnesota Wild - Detroit Red Wings 1-4
Nashville Predators - Los Angeles Kings 4-3
Phoenix Coyotes -Vancouver Canucks 1-2 - szétlövés után
San Jose Sharks - Anaheim Ducks 2-5

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!