Vágólapra másolva!
A Los Angeles Lakers 117-108-ra győzött a Toronto Raptors ellen az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA). A kaliforniai együttes ezzel jelenleg a legjobb mutatóval (45 győzelem/19 vereség) rendelkezik a Nyugati főcsoportban.

A vasárnap a Sacramento Kingstől meglepő vereséget szenvedő Lakers a kilenc ponttal megnyert második negyeddel alapozta meg sikerét, amelyből Kobe Bryant 34 ponttal, 7 lepattanóval és 7 gólpasszal vette ki a részét, míg Lamar Odom 20 pontig és 9 lepattanóig jutott.

A nézők Los Agelesben sem panaszkodhattak szűkös "ponttermésre" (117-108), Phoenixben ugyanakkor igazi kosáresővel örvendeztette meg a nagyérdeműt a hazai Suns és a Memphis Grizzlies. Az arizonaiak közel 60 százalékos pontossággal céloztak mezőnyből, így nem meglepő, hogy 132 szerzett ponttal zárták a meccset, s a vendégek 111 pontja még a tisztes vereséghez sem volt elegendő. A Sunsban Amare Stoudemire volt a legjobb 29 ponttal és 13 lepattanóval.

A nap meglepetését a gyengécske, mindössze 40 százalékos mérleggel álló Chicago Bulls szolgáltatta, miután hazai pályán biztos győzelmet aratott a Nyugati főcsoport legjobbjaihoz tartozó Utah Jazz ellen. A sorozatban öt sikerrel Chicagóba érkező Jazznek igazán esélye sem volt nyerni, a rájátszásért küzdő Bulls végig kézben tartotta a meccset, és Drew Gooden (24 pont), illetve Ben Gordon (19 pont) vezérletével 12 ponttal győzött.

Eredmények:
Washington Wizards - Milwaukee Bucks 105-97
Los Angeles Lakers - Toronto Raptors 117-108
Indiana Pacers - Seattle Supersonics 114-107
Minnesota Timberwolves - Portland TrailBlazers 96-103
Chicago Bulls - Utah Jazz 108-96
Phoenix Suns - Memphis Grizzlies 132-111

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!