Ki beszél itt válságról? - Rátgéber-blog Moszkvából

Az egyik legsikeresebb és legkedveltebb magyar kosáredző, Rátgéber László 15 év után úgy döntött, elhagyja a Pécs nőikosárlabda-csapatát, és a Szpartak Moszkva trénere lesz. A magyar női válogatott szövetségi kapitányaként is (kiválóan) dolgozó szakember - óriási bravúrral kijuttatta a nemzeti együttest a jövő évi, lettországi Európa-bajnokságra - az [origo]-nak írt ötödik blogbejegyzésében a vilniusi Euroliga-vereség tanulságait is sorra veszi.

Most joggal mondhatják, hogy rafkós pasas vagyok, vasárnap este jelentkezem, két órával azok után, hogy 96-67-re megvertük a Dinamo Kurszk csapatát az orosz bajnokságban. Így aztán kissé háttérbe szorul a szerdai vilniusi Euroliga-vereségünk, a 72-64. Van ebben igazság, a hülyék az utca túlsó oldalán laknak, de hát sajnos bármennyire is szeretném, azt a zakót nem lehet meg nem történtté tenni.

Azért aki ismer, az tudhatja, hogy minden rosszban igyekszem valami jót felfedezni. De hát mi jó van egy vereségben?! Például az, hogy legalább már túl vagyunk rajta. Tavaly is a második Euroliga-partiját bukta el a csapat, azt Gdyniában, ezt a Lengyelországgal szomszédos Litvániában. A meccs után azonnal felhívtam Fűzy Ákos barátomat, vigasztalni próbáltam a Pécs balszerencsés, hosszabbításban elszenvedett isztambuli veresége után, mondtam neki, hogy minket úgy levertek a litvánok, mint vak a poharat, már huszonhárom ponttal is égtünk, a végén sikerült kozmetikáznunk az eredményt. Erre Ákos szomorúan csak annyit mondott: "Laci, ez mind igaz, csak van egy aprócska különbség. Ti biztosan jók lesztek februárban." Nem mondtam neki, csak magamban gondoltam: az biztos, hogy jók leszünk, csak kérdés, hogy velem-e...

Na jó, ez csak vicc volt, senki sem akarta a fejemet venni a bukta után, Sabtaj (a tulaj) is nagyon rendes volt, azt mondta, tavaly ilyenkor még ennél is rosszabbak voltunk. Az lehet, de számomra meg az vált világossá, hogy a csapatnak nagyon nem mindegy, Lauren Jackson, a világ legjobb kosarasa vajon harmincöt pontot dob, vagy egyet.

Szerdán speciel egyet dobott, mind a hét mezőnykísérlete célt tévesztett, négyből egy büntetőt vert be, teljesen formán kívül van. Ezt nem szemrehányásképpen mondom, végigjátszotta az egész évet, a Szpartakkal bajnokságot és Euroligát nyert, aztán WNBA, olimpia Pekingben (ezüstérem), majd megint WNBA, aztán lábműtét, és másfél hónap edzés nélkül. Más ilyenkor nem is játszana, Laurennek van annyi önbecsülése és büszkesége, hogy edzetlenül, felkészületlenül, kondi nélkül is vállalja a szereplést.

Szóval, nincs pánik, azt mondom, jó úton haladva tévedünk, s ez sokkal kellemesebb, mintha rossz úton haladnánk. A védekezésünk például kezd összeállni, ma is akadtak olyan periódusok, amikor öt percig nem kaptunk kosarat. Tizenegy-nullal indítottunk, aztán 36-33-ra feljött a Kurszk, amely azért nem Cseljabinszk, azaz nem kutyaütő csapat. Ekkor időt kértem, átálltunk zónára, és 51-34-gyel mentünk be az öltözőbe a nagyszünetben. Tizenöt-egy.

A vége sima 29 pontos győzelem, de szerdán jön a Fenerbahce, amely két fordulóval korábban legyőzte azt a Vilniust, amely viszont minket vert meg szerdán. Ez most tényleg élet-halál meccs lesz, két vereség zsinórban nem fér bele.

Sajnos, látom már, hogy egyetlen gond van ezzel a csapattal, mármint a Szpartakkal, de az meglehetősen súlyos. A motiváció. Nem, mintha nem küzdenének Sue Birdék, de... Képzelje el a nyájas olvasó, hogy egy olyan játékos, aki az elmúlt fél év leforgása alatt nyert orosz bajnokságot, Euroligát, olimpiát, valamelyik előző idényében WNBA-t, az vajon mennyire jön lázba attól, hogy legyőzheti a Vilniust?! Szerintem semennyire, de - gondolom - éppen azért szerződtetett Sabtaj Natalia Hejková helyére, mert úgy gondolja, értek ahhoz, hogyan kell motiválni a már mindent megnyert sportolókat. Hát, majd szerdán meglátjuk a Fenerbahce ellen.

Más. Sokan kérdezték otthonról, hogy mennyire érződik a világgazdasági válság, itt, Vidnojéban. Válság? Milyen válság? Ameddig rendben kapom a fizetésemet - meg a játékosok is rendben kapják -, addig nincs itt semmiféle válság. Oroszország különben tényleg a kettősségek országa. Több mint egy hónapja élek itt. Eddig mindennek a jó oldalát láttam. És szerintem ez így is marad. Tudniillik, amikor megtapasztalnám, hogy milyen is a fekete leves, akkor már nem leszek itt. Mert akkor már kirúgtak.

Amúgy itt most kezdődik a gyerekeknek az őszi szünet, most ünnepeltük az októberi forradalom kilencvenegyedik évfordulóját. (Ők ünneplik, mi kevésbé...) Voltunk úszni a német nagykövetségen, ott van egy remek uszoda, az itteni magyarok ismertették meg velünk ezt a lehetőséget. Hétfőn pedig elmegyünk a családdal - Magdival, Lackóval és Tomcsival - a vidámparkba és az állatkertbe. Az idő csodálatos, ma is sütött a nap, hallom, odahaza beborult az ég. A valóságban és a szó átvitt értelmében is.