Csodát tettünk az Urálban! - Rátgéber-blog Oroszországból

Az egyik legsikeresebb és legkedveltebb magyar kosáredző, Rátgéber László 15 év után úgy döntött, elhagyja a Pécs nőikosárlabda-csapatát, és a Szpartak Moszkva trénere lesz. A magyar női válogatott szövetségi kapitányaként is (kiválóan) dolgozó szakember - óriási bravúrral kijuttatta a nemzeti együttest a jövő évi, lettországi Európa-bajnokságra - az [origo]-nak írt tizenharmadik blogbejegyzését még Ázsia pereméről keltezte, a jekatyerinburgi nagy rangadóról.

Amire csak szívem legmélyén, titkon számítottam, bekövetkezett: az Uralocska csarnok nyolcezer nézője előtt, idegenben legyőztük a világ leggazdagabb, s - papíron - legerősebb csapatát, a Jekatyerinburgot. Az eredmény 75-79 (17-21, 18-25, 26-8, 18-21), az első félidőben már 14 ponttal is "égtünk", a harmadik negyedben - amelyikben összesen nyolc pontot kaptunk - tizeneggyel vezettünk.

Sokszor mondtam már egy meccsre, hogy ez volt edzői karrierem legnagyobb sikere, erre a mostanira is kénytelen vagyok ezt mondani, sokak véleménye szerint magasabb volt a színvonal, mint az olimpiai döntőn.

Nem is csoda: ez a két csapat erősebb, mint az amerikai vagy az ausztrál válogatott, főleg, hogy hat játékos - Sue Bird, Diana Taurasi, Sylvia Fowles, Cappie Pondexter, Lauren Jackson, Penny Taylor - Pekingben is ott volt a parketten.

Már a meccs előtt nekifogtam a lélektani hadviselésnek, elváltoztatott hangon felhívtam Laurent Buffard barátomat, a Jekatyerinburg francia edzőjét, s az RTR Szport televízió riporterének kiadva magam elkezdtem érdeklődni a másnapi mérkőzés esélyeiről. Laurent tíz percen át gyanútlanul felelgetett, ám amikor arról kezdtem faggatni, hogy vajon nem ő a felelős azért, amiért a csapat egyik játékosa várandós lett, s ezért kihagyni kénytelen a rangadót, hirtelen leesett nála a tantusz. "Is it you, Laci, you motherf...er?", tört ki belőle a röhögés - másnap este viszont már nem volt kedve nevetgélni, mert elhegedültük a nótájukat.

Ők kezdtek jobban, de a második félidőben egy kicsit igazítottam a védekezésünkön, és a harmadik negyedben mindössze nyolc pontot engedélyeztünk nekik. Akadt megint egy időkérésem az első negyed vége előtt három másodperccel, amit Diana Taurasi kosárral tett emlékezetessé, szóval, most is megvoltak a szükséges kellékek.

Amikor a blogomat pötyögöm a laptopomba, éppen egy német sörözőbe igyekszünk az edzői stábbal és Sabtajjal - azt nem tudom leírni, milyen boldog volt a tulaj -, de már túl vagyunk két palack villányi rosén, amit még azon melegében, az öltözőben elfogyasztottunk a kollégáimmal, csak azért, hogy ne szakadjon meg a sokéves pécsi tradíció.

Hihetetlen meccs volt, Sylvia Fowles megint kétségbeesésbe zavarta az ellenfelet 18 pontjával és 8 lepattanójával, de a királynő Taurasi volt, akit nem győzök elégszer magasztalni. 24 pont, 9 lepattanó, 7 gólpassz - egymaga megtöltötte a statisztikai lapot.

Mi pedig leszakítottuk a Jekatyerinburgot, már csak a CSZKA áll veretlenül rajtunk kívül, de szegények becsődöltek, mint említettem az előző blogomban, Andrej Iscsuk, a tulajdonos csak december elsejéig finanszírozza a csapatot. Hogy aztán mi lesz velük, csak a jó isten tudja, vagy ahogy errefelé mondják, s már magam is kezdem elsajátítani: Bog znájet.

Hallom, odahaza szakad a hó, itt, Ázsia és Európa határán plusz öt fok van - szóval, feje tetejére állt a világ. Csak a női kosárlabdában érvényesül a világ rendje.