Vágólapra másolva!
Az élsportolóknál ötszörös gyakorisággal fordul elő hirtelen szívhalál az átlagemberekhez képest - jelentette ki Dr. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem Szívközpontjának igazgatója.

A Magyar Olimpiai Bizottság honlapjának nyilatkozva a szakember kifejtette, hogy a válogatott jégkorongozó, Ocskay Gábor keddi tragédiáját is előidéző hirtelen szívhalál egyik oka a szívizom struktúrájában lévő, nyomon követhető anatómiai eltérés (infarktus utáni heg, szívizom-elfajulás vagy veleszületett genetikai defektus). Ehhez járul egy kiváltó faktor, azaz indító esemény, ami egy élsportolónál a felkészülés alatt vagy versenyen is bekövetkezhet.

"A 35 éven aluli sportolók hirtelen szívhalálának vizsgálatakor kiderült, hogy alapos, kronológiai vizsgálattal az esetek közel kilencven százalékát meg lehetett volna előzni. Az állapotfelmérés során felmérik a sportoló családjának történetét, majd jön az EKG, a szívultrahang és a szív MR-vizsgálata. Akik a legnagyobb terhelésnek vannak kitéve, azoknak előbb-utóbb át kell esniük ezeken, az orvos pedig eldönti, hogy kiadja-e a versenyzési engedélyt vagy nem" - mondta Merkely Béla, hozzátéve: Kolonics György tavaly nyári tragédiája óta több mint 50 olimpikon vett részt felmérésen, és további száz élsportoló jelentkezett alapos kivizsgálásra.

Szerdán Papp Lajos szívsebész, aki korábban azt javasolta Ocskaynak, hogy komoly orvosi kontroll mellett továbbra is játszhat, a Tv2 Tények című műsorában kijelentette:

"Itt az én felelősségem egyértelmű. Hiszen én javasoltam az ő aktív sportpályafutásának a folytatását. Számomra a következő kérdés merült fel: a lelkét ölöm meg, vagy veszélyeztetem az életét."

Szoborra gyűjtenek
Az Alba Volán SC szobrot szeretne állítani a kedden elhunyt ifj. Ocskay Gábor jégkorongozónak. Az emlékművet a sportolóról elnevezendő fehérvári jégcsarnok előtt állítanák fel. A klub számít a szurkolók adakozására. A további részleteket a csapat saját honlapján közöl.



Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!