Dajka Balázs helyszíni tudósítása Bernből
Akár tét nélkülinek is nevezhettük volna a magyar jégkorong-válogatott utolsó mérkőzését a világbajnokságon, hiszen az a dánok elleni vereséggel eldőlt, hokisainknak nem sikerült megkapaszkodniuk a legmagasabb vonalban, ugyanakkor a játékosok és a szurkolók is arra vágytak, hogy a németek elleni győzelemmel szépen zárják a páratlan élményt nyújtó svájci kalandot.
Baljós előjelként hatott, hogy az utolsó csoportmeccsre a berni PostFinance Arenaban került sor, amely a legendás Wankdorf-stadion (mai nevén Stade de Suisse) szomszédságában található, az 1954-es focivébé döntője óta a németek valamivel szívesebben gondolnak erre a helyszínre, mint mi magyarok...
Jövőre a németeknél lesz a vébé, az egykori Stanley-kupa-győztes védő, Uwe Krupp csapata így azzal a tudattal vághatott neki az eseménynek, hogy mindegy hányadik helyen végez, kiesni nem tud. Ennek megfelelően szépen lealibizték a vébét, a csoportban egy pontot sikerült szerezniük, Svájctól csak hosszabbításban kaptak ki, az oroszok elleni vereség a papírforma kategóriába tartozott, a franciák elleni zakóval viszont borítottak mindent, és elérték, hogy az alsóházban folytassák.
Ahol szintén nem írtak sikersztorit, mivel a dánoktól és az osztrákoktól is kikaptak, így az az abszurd helyzet fordult elő, hogy a két hatpontos csapat ki-ki meccsen döntött arról, ki marad benn a németekkel együtt, és ki csatlakozik hozzánk.
A kiállításokkal többször is meggyűlt a baja a magyar válogatottnak ezen a vébén, és ez a németek ellen sem volt másképp, kevesebb mint másfél perc pörgött le, amikor Kovács Csabát kiszórták a bírók, az ellenfél pedig élt a létszámfölény adta lehetőséggel, és Müller szép mozdulattal talált a vébén először kezdő Hetényi hálójába (hogy Budai Krisztián miért nem kapott egyetlen percet sem, az rejtély...).
Nehezen pörgött fel a magyar csapat, amiben a kiállítások is szerepet játszottak, aztán Fekete lövése egy csapásra felrázta a mieinket, akik a harmad végén kettős emberelőnyben egalizáltak, Ladányi passza után Horváth lőtte szét a bal felsőt. A vezetésre is megvolt az esély, de a vb magyar házi gólkirálya, Peterdi közelről Patzold kapust találta el, Fekete pedig hiába változtatta meg finom mozdulattal a korong útját egy lövés után, a vulkanizált gumidarab a jobb kapuvasról perdült tovább.
A második harmad is kiállítás-zuhataggal indult, nagy esély adódott előttünk, amikor majd egy percig négy a háromban adogathattunk, de még kapura sem sikerült lőni... Ennek ellenére sokkal jobban játszottak a fiúk, ziccerek is akadtak, de Kóger közelijét valahogy kiszedte a kapus, aki Palkovics löketét is magáévá tette. Szinte alig volt olyan időszak, amikor azonos létszámban játszottak volna a felek, a bírók nem spóroltak a kiállításokkal, és a németek gólra is váltották a maguk 4 a 3 elleni szituációját, a neve alapján a magyar válogatottban is elférő Bakos tette fel a korongot a jobb pipába.
Az utolsó harmad német kapuvassal kezdődött, Hackert bombája után csilingelt a fém, a mieink viszont kicsit kiestek a ritmusból, gyűrték ugyan az ellent becsülettel, de a kapu elé nem sikerült odaérni. Beszédes statisztika, hogy a záró felvonásban mindössze két magyar lövés találta el a kaput. A hajrában Ladányi gólba tartó lövésébe feküdt bele két bátor német, majd három másodperccel a vége előtt Cortina időt kért, és lehozta Hetényit, hátha összejön a csoda, de Ladányi suhintása elcsúszott a jobb alsó mellett.
Így aztán hatodszor sem játszották le Svájcban a magyar himnuszt, bár a szurkolótábor - szokásához híven - most is elénekelte nemzeti imádságunkat. A játékosok csalódottan jöttek le a jégről, hiszen szerzett pont nélkül zárták a vébét, ugyanakkor nincs miért szégyenkezniük, a hat meccsből ötön megtették, amit lehetett, egyedül az osztrákok elleni zakóval és az ott mutatott játékkal tudnak nehezen elszámolni.
A vébé befejeztével várhatóan több játékos is elbúcsúzik majd a csapattól, Kóger Dániel azonban a jövő embere lehet, a Salzburgban pallérozódó csatár élete első világbajnokságát egyből az A csoportban játszotta.
"Elképesztően nagy élmény volt ez a vébé, olyan sztárok ellen játszhattam, akiket korábban csak tévében láttam, sajnálom, hogy nem szereztünk pontot, de ennek ellenére csak pozitív tapasztalatokkal gazdagodtam Svájcban. Nyerhettünk volna, bár csak a második harmadban játszottunk igazán jól, de úgy éreztem, a németek elfáradtak a végére, bennünk pedig még volt tartalék, talán minden másképp alakult volna, ha bemegy a helyzetem, próbáltam fölfelé lőni, de a kapus sajnos belekapott. A vébé is megmutatta, hogy van még miben fejlődnöm, főleg a védekezésen kell javítanom, és jobban kell kihasználnom a helyzeteket. A szerződésem lejárt Salzburgban, nagy valószínűséggel nem maradok, beszéltem már a menedzseremmel, de csapatnevek még nem kerültek szóba."
Palkovics Krisztián Kógerrel ellentétben régi motoros, hosszú évek óta állandó és eredményes szereplője a vébéknek. Svájcban is megütötte a szokásos gólját, de Ocskay Gábor tragikus halála leginkább az ő játékán éreztette hatását, ami nem csoda, hiszen a legendás centerrel gyerekkoruk óta együtt szerepeltek, ismerték egymás minden mozdulatát, rezdülését, gondolatát.
"Így a vébé után úgy érzem, még nem vagyunk idevalók, a dánok is jobbak nálunk, és picivel az osztrákok is erősebbek, utóbbiak a sajátos lebonyolítás áldozatai lettek. Nincs négy olyan sorunk, amely bírja az itteni tempót. A saját bőrömön éreztem, milyen is az A csoport, sokkal nehezebb itt helyzetbe kerülni, örülök, hogy azért legalább egy gólt összejött. Nem érzek csalódottságot, jobb csapatoktól kaptunk ki, az osztrák meccsért kár, a többi viszont az erőviszonyokhoz képest jól sikerült. Nagyon hosszú volt a szezon, augusztus óta több mint 90 meccsünk volt, ami hatalmas szám, ennyi az NHL-ben sincs. Ráadásul az osztrák bajnokságban sokat is utaztunk, a bajnokság után meg jött a felkészülés a vébére, nagyon ránk fér a pihenés, fel kell újra töltődni. A válogatottnál még minden bizonytalan, nem lehet tudni, marad-e a kapitány, ki vonul vissza, de az látszik, hogy ráfér a fiatalítás a keretre, főleg hátvédposzton."
Tokaji Viktor, Ladányi Balázzsal és Horváth Andrással együtt, a vébé legjobb magyar játékosai került. Az egykori dunaújvárosi Kercsó-tanítvány, aki jelenleg az Alba Volánban játszik, hozta a megszokott megbízható játékát, és az utolsó meccset követően egy sörösüveget szorongatva értékelte a vébét.
"Az egyik szemem sír, a másik pedig nevet. Nagy élmény volt a vébé, sajnálom, hogy vége, remélem csak átmenetileg, azon leszünk, hogy jövőre visszajussunk. Egyelőre minden bizonytalan a csapatnál, de az biztosnak tűnik, hogy véget ért egy korszak. A mi generációnknak ez a vébé volt a csúcs, mindannyiunk nagy fájdalma, hogy Ocskay Gabi nem érhette meg, de éreztük, hogy itt van velünk. Az ő személye és játéka nagyon hiányzott. Jönnek majd a fiatalok a visszavonulók helyére, nekik az a legfontosabb, hogy alázatot tanuljanak úgy az emberek, mint a sportág iránt, mert respekt nélkül nincs profi sport. Talán az A csoportos rutin hiányzott ahhoz, hogy meccset tudjunk nyerni, több alkalommal is nüanszokon múlt a siker.
Ennek ellenére tisztességgel helytálltunk, a bennmaradás nagyobb csoda lett volna, mint a feljutás, és utólag úgy érzem, a csoportkörben nagyon esély lett volna kiharcolni, mint az alsóházban, ahol csak akkor arathattunk volna győzelmeket, ha mindenki 120 százalékot nyújt. Minden tornán minden csapatnak van egy mélypontja, nekünk ez az osztrákok ellen jött el, azt a meccset elég csúnyán elrontottuk. Jól éreztük magunkat itt, szerintem ezzel szurkolók is így voltak, fáj a szívünk, hogy nem tudtunk nekik még nagyobb örömet szerezni egy pontszerzéssel vagy egy győzelemmel, de kihoztuk magunkból a maximumot így is.
Nagyon húzós szezon ért véget a vébével, átlagban heti három meccsünk volt a Volánnal, benne egy olyan időszakkal, amikor az eltiltások miatt kevesen voltunk, majd a fizikai fáradtság után Ocskay Gabi tragédiája lelkileg készített ki minket. Több szurkoló is megköszönte, hogy miattunk itt lehetett és drukkolhatott, de ez nekünk is ugyanolyan felfoghatatlan még. Mész az öltözőbe, és látod, ahogy Jagr bíbelődik az ütőjével, vagy Heatley jön szembe, és rád köszön, meg elismerően biccent egyet a meccs után. Most már tudják, hol van Magyarország, és ez nagyon jó érzés."