A világgal együtt gyorsulnak a sportágak

Az újítások mindig a jókat segítik, a kevésbé jókat nem, véli Rátgéber László kosárlabdaedző, aki szerint a 2010-11-es szezontól bevezetendő új szabályok egyértelműen a játék gyorsítása, élvezhetősége miatt születnek, és a támadójátékot segítve előre viszik a sportágat. A korábbi szövetségi kapitány azt sem tartja kizártnak, egyszer bevezetik majd az ötpontos dobást, a magyaroknak pedig azért lehet jó a változás, mert rákényszerülnek a tanulásra és a gondolkodásra.

A labdarúgás rugalmasság tekintetében is élesen elválik a többi csapatsporttól. A foci nemcsak a legnépszerűbb, de egyben a legkonzervatívabb sportág is, és bár a játék évtizedről évtizedre rengeteget változott, az 1938-ban lefektetett szabályzat ehhez képest lényegi kérdésekben alig módosult.

A fociban nem igazán volt szükség a játék mesterséges gyorsítására, a sebességnövekedés enélkül is szembetűnő egy húsz évvel ezelőtti felvételhez képest, pár jól irányzott szabálymódosítással azonban sikerült még gördülékenyebbé tenni a meccseket: 1993-tól kezdve a kapus nem foghatja meg a lábbal hazaadott labdát, 1994-ben bevezették a játékosok pályán kívüli ápolását, és szintén jócskán csökkentette a holtidőt az az apróságnak tűnő elhatározás, hogy a játéktéren kívül került labda keresgélése helyett a pálya minden részéről azonnal bedobjanak egy újat a labdaszedők.

A szabályváltoztatások legnagyobb része a játékvezetés szigorítására vonatkozott, amire nagy szükség is volt a hatvanas-hetvenes években eluralkodó durvaságok visszaszorítása érdekében, de még a kilencvenes években is több olyan szabályt hoztak, amely hatékonyan szolgálja a játékosok testi épségének védelmét. Néhol viszont mintha átestek volna a ló túlsó oldalára, sok esetben például olyankor is sárga lappal büntetik a labdát az akció lefújása után ellövő játékost, amikor az talán nem is hallotta a sípszót, ilyenkor pedig a játékos reklamálása, illetve a könyvelés alatt többet áll a játék, mint ha a bíró lemondott volna a regulázásról.

Szintén felesleges izmozásnak tűnik a gólörömét mezlevétellel vagy más duhajkodással ünneplő játékos megbüntetése, illetve az a felfogás is, mely szerint a tizenhatoson belüli műesésért sárgát kell adni, egyrészt azért, mert ezt képtelenség következetesen alkalmazni, másrészt mert a támadójáték segítése elvének is ellentmond.

Más kérdés, hogy az erre irányuló törekvések egyébként sem voltak túl sikeresek, gondoljunk csak a rövid életű aranygól-szabályra, amelyet eredetileg annak kiküszöbölésére vezették be, hogy egy gyengébb képességű csapat a 120 perc kibekkelésére játsszon, a hatás azonban éppen ellenkező volt: a játékosok a nagyobb tét miatt sokkal jobban tartottak attól, hogy hibát követnek el, így összességében csökkentette a csapatok támadókedvét.

A mindig is az egyik legtöbb vitát kiváltó lesszabály is a támadójáték segítése érdekében módosították többször is a kilencvenes években, eltörölték az egyvonalas lest, ám sokak számára még mindig nem egyértelmű, hogy a játékos melyik testrésze a mérvadó az adott helyzetben. Bevezették továbbá a tétlen les fogalmát (azaz ha egy játékos nem avatkozik játékba), ugyancsak számtalan vitatott szituációt teremtve ezzel, legutóbb például Rafa Benítez fakadt ki a szerinte sokszor értelmezhetetlen "új" szabály ellen.

A közvélekedés leginkább a csapatokat sújtó igazságtalanságok csökkentésének szándékát hiányolja a szabályalkotóktól, akiknek gyakran felróják, hogy nem élnek kellőképpen a kínálkozó technikai lehetőségekkel, például a vitatott helyzetek videós elemzésével a hoki vagy az amerikafutball mintájára. A foci azonban makacsul ellenáll annak, hogy - Rátgéber szavaival - tanuljon más csapatsportoktól.

A jelek szerint a videózásból nem is lesz semmi a közeljövőben, az UEFA ehelyett a hatbírós rendszerrel kísérletezik. Az Európa Ligában már kipróbált modellben a plusz két bíró az alapvonalnál helyezkedik el, vagyis Henry írek elleni, nagy vihart kiváltó kezezését alkalmasint pont kiszúrták volna.