"Legendává is lehetett volna válni" - interjú Kásás Tamással

Tizenhárom éve még azt mondta, hogy nem az a típus, aki meghal az edzésen, de úgy érzi, azóta megváltozott. A háromszoros olimpiai bajnok Kásás Tamás még úgy is sokszor "beledöglik a vízbe", hogy az olasz Pro Reccóban évente csak tíz mérkőzésen játszhat. Az utóbbi tíz év legjobb pólósának választott klasszisnak a londoni olimpia csak akkor jut az eszébe, ha rákérdeznek, pedig két éve a pekingi játékokon a győzelem után örömében elsírta magát. Magyarországra hazajönne, de nem mindenáron, nemcsak mert Olaszországban jobban megalapozhatja a jövőjét, hanem mert ott nem celebként, hanem pólósként tekintenek rá.

- Tényleg ön volt az évtized legjobb pólósa?
- Nem hiszem, hogy én lettem volna a legjobb, bár az tény, hogy volt egy jó tíz évem. Vagy inkább évünk. Sok mindent nyertünk a csapattal, s úgy gondolom, a díj a közös sikereknek szól, hisz azért három olimpia sokat nyom a latban. Kaphatta volna más is, a háromszoros olimpiai bajnokok közül bárki.

- "Nem vagyok az a típus, aki meghal az edzésen" - ezek az ön szavai. Hogyan lehet így a világ legjobbja?
- Ki tudja, talán annál többet is el lehetett volna érni, mint amit én elértem, legendává is lehetett volna válni. Ez egy 1997-es nyilatkozatom, amit azóta is mindig a fejemhez vágnak. Pedig azóta változtak az idők, akkor még csak huszonegy éves voltam, sokat változtam, és nagyon sokszor meghaltam az edzésen, sokszor beledöglöttem a vízbe. Na jó, tényleg olyan a habitusom, hogy néha könnyebben elengedem magam, mint más. Ha rossz napom van, bal lábbal kelek fel, előfordulhat, hogy nem száz, hanem csak hetven százalékot adok ki magamból az edzésen. De azt megtanultam, hogy ha nagyon kell, és tudom, hogy máskülönben nem fog menni, mert egy hónap múlva fontos meccsünk lesz, akkor mindent kiadok magamból. Más típusú vagyok, mint Benedek Tibor, ő saját magáról is azt mondja, hogy csak akkor tud normálisan játszani, ha kőkeményen nyomja.

- A világon senki sem nyert több nemzetközi versenyen, mint ön. Hol tartja ezt a rengeteg érmet?
- Valóban, minden nemzetközi versenyen nyertem már, utánpótlás és felnőtt szinten is, egyedül magyar bajnok nem voltam, de olasz már igen, igaz, utóbbira tizenkét évem volt. Az anyukámnál van egy vitrin, a legfontosabb érmek ott gyűlnek.

- Londonban még gyarapíthatná. Milyen gyakran jut az eszébe?
- Csak amikor rákérdeznek.

- El tudja képzelni, hogy ott is aranyérmet nyer a csapat?
- Most igazán még nem tudom, mit gondoljak, kusza a kép, a csapat kicserélődött, és sok fiatal lehetőséget kap a csapatban, számomra még nem áll össze a kép. De egy éven belül szerintem ki fog tisztulni Dénes számára is.

- Úgy hallottam, megfordult a fejében, hogy végleg lemondja a válogatottságot, ám Kemény Dénesnek sikerült lebeszélnie erről. Mi hangzott el önök között?
- Semmi különös nem történt, csak megbeszéltük, hogy ezen a nyáron nem leszek válogatott. Nem szeretek nagyon előre gondolkodni, ezért azt kértem, a kérdésére egy év múlva térjünk vissza. Meglátjuk, hogy leszek, mennyire szeretnék visszatérni, szükségem van-e a plusz három hónapos felkészülésre nyáron, vagy inkább feltöltődni szeretnék.

- Biros Péter előre hozott visszatérése sem piszkálta meg a fantáziáját?
- Nem, egyáltalán, hiszen mindenkinek mások az igényei.

- Ha az összes vb-t és Eb-t megnyerte volna a válogatott, azt felcserélné akár csak egy olimpiai győzelemre?
- Sokan azt mondják, hogy az olimpián kívül más nem annyira érdekelt minket. Ez nem igaz, a többi versenyt is mind meg akartuk nyerni. Ettől függetlenül minden sportoló legnagyobb álma, hogy olimpiai bajnok legyen. Ha ez háromszor egymás után sikerül, az már alig fokozható. Világbajnokságot utoljára 2003-ban nyertünk, jó lenne ismét győzni, de az olimpia mindenek felett áll.

- Mi a titka a csapatnak, hogy az olimpiákon szinte képtelen hibázni?
- Az olimpia sokkal hosszabb viadal, mint egy vb, mi pedig sokkal jobban bírjuk a nyomást, mint a többiek.

- Mennyire kemény ellenfél a szerbfóbia?
- A pekingi olimpia előtti években tényleg nem sikerült legyőznünk őket, emiatt kialakult egy pszichés gát bennünk, ami miatt lehet, hogy eleve úgy kezdtük a meccseket, hogy hú, mennyire jók a szerbek és milyen régen vertük meg őket. Azóta azonban az ő és a mi csapatunk is kicserélődött, így most 0-0-ról folytathatjuk a különversenyt. Biztos, hogy sok melóra van szükség ahhoz, hogy ismét nyerjünk - a legutóbbi vb-n már majdnem sikerült, hiszen csak a hosszabbításban győztek le minket.

- A pekingi olimpiát egy "tököm kivan" felirattal kezdte, majd az arany után sírva fakadt. Ennyire érzelemdús volt a viadal?
- Az a felirat csak egy hülyeség volt, Biros Petivel félig viccelődve veszekedtünk, amikor már tíz perce nem jött a lift, ezért mérgemben írtam le ezt. Az olimpiával semmi bajom nem volt, az ügyet meg szokás szerint nagy felhajtás követte, pedig nem volt jelentősége. A vége aztán tényleg érzelgős volt. Úgy éreztem, hogy a triplázással óriási dolgot vittünk véghez, életemben először sírtam ilyen környezetben. Nagyon jó érzés volt, talán, mert a harmadik olimpia előtt senki sem vette a bátorságot, hogy kimondja: meglesz a mesterhármas. Nagyon nehéz dolognak tűnt, így a beteljesülés óriási boldogsággal párosult.

- A vízilabdában mi vagyunk a császárok?
- Nem mindegy, hogy a jelenről vagy a múltról beszélünk. A jelenben az egyik legjobb csapat a magyaroké, amelynek bármikor esélye van a győzelemre. Ha pedig a számokat nézzük, Magyarország kilenc olimpiát nyert, így nyilván pólónemzetnek nevezhető, ebben a tekintetben az egyik, ha nem a legnagyobb csapat a miénk. Amit nem szabad elfeledni: a múlt szép és jó, de senki nem szeretne itt megállni.

- Mit gondol a pólós szabályokról, ideje lenne módosítani őket?
- Mindenképpen. Jobban föl kellene gyorsítani a játékot, hogy előtérbe kerüljenek a szép, látványos technikai megoldások, esetleg be lehetne vezetni a rövidebb pályát, az eggyel kevesebb játékost. Érthetőbb, világosabb szabályokra lenne szükség, nagy baj, hogy a néző sokszor nem érti, hogy a bíró mikor és miért fúj. Kevésbé kéne fizikálisnak lennie a pólónak, közben persze nem szabad kiirtani belőle a férfiasságot, viszont előtérbe lehetne helyezni a technikás megoldásokat, hogy a játékról szóljon a vízilabda, s ne csak a brusztolásról.

- Az olasz légiós szabály miatt évente mindössze tízszer pólózik tétmeccsen. Kielégíti?
- Kielégít, mert bár a Recco idén csak második lett az alapszakaszban, de sok az olyan meccs, amelyek már-már értelmetlenek, 10-12 gólos különbséggel nyer a csapatunk. A tíz Euroliga-meccs viszont egytől egyig magas szintű és fontos, nagy a tét, nem lehet lazsálni, rendesen föl kell készülni - ez tetszik ebben. Ettől függetlenül egész évben ugyanúgy kell edzenünk. Annyiból is jobb, hogy így nem kell az olasz bajnoki meccsekre utazgatnunk.

- Ennek örül?
- Igen, ez meghosszabbíthatja a karrieremet. Számomra három héttel előbb vége a szezonnak, s úgy gondolom, hogy ez jó nekem, abszolút nincs hiányérzetem.

- Olaszországban új otthonra lelt?
- Szeretem, mert nagyon nyugodt hely, csak arra kell koncentrálnom, hogy jól pólózzak, nincs semmi más, ami elvonná a figyelmemet. Az az ismertség, körülrajongás sem, mint ami meglenne Magyarországon.

- Komolyan mondja, hogy ha végigsétál Recco főutcáján, akkor nem támadják le?
- A pólós Olaszországban az egy pólós, ha meglátnak, annyit mondanak, hogy ott egy Recco-játékos. Magyarországon ez más, el van bulvárosodva a dolog, nem csak a sportolót, hanem a közszereplőt, a - hú, de utálom ezt a szót - celebet is látják egy bennem. Ezért érzem magam jobban Olaszországban.

- Egyszer azért csak haza fog térni pólózni?
- Csak akkor, ha tényleg olyan profi környezetben játszhatom, mint Olaszországban. Kint a feltételek ideálisak, s nehéz lenne ezt otthagyni, mert nem biztos, hogy otthon ugyanilyen helyre kerülnék. Szívesen hazajönnék, ha lenne rá lehetőség, de nem mindenáron.

- Egy korábbi interjújában már beszélt a hazatérésének a lehetőségeiről, mire az Eger szurkolói egyből álmodozni kezdtek, mondván: "de jó lenne együtt látni Szécsit, Birost és Kásást." Hogy hangzik?
- Jól hangzik, mert szerettem velük együtt játszani, jó lenne, de ha hazajövök, szeretnék Budapesten maradni. Nem csak azon múlik ez, hogy jól hangzik-e a csapatösszeállítás.

- Netán azon, hogy az Egert bucira verte a Partizan?
- Nem a szakmai részre gondoltam. Kár tagadni, az anyagi része is sokat számít, Olaszországban jóval jobban járunk, s így, közel a harmincnégyhez meg kell ezt is becsülni. Nem fogok nyolcvanéves koromig pólózni, de szeretném megalapozni a jövőmet, amíg lehet, szerintem senki nem döntene másképp.

- Mit gondol, meddig pólózik még?
- Érzek még magamban jó pár évet, hogy ez kettő, három vagy öt, azt nem tudom. Az biztos, hogy fizikailag rendben vagyok, kérdés, fejben hogy fogom bírni. A játékkal nincs probléma, inkább a motivációval lehet; minden nap edzeni kell, ezt végigcsinálni egyre nehezebb.

- Mi az, amit 2010-ben el szeretne érni?
- Más nem lehet a célom, mint hogy megnyerjük az Euroligát. Épp a Partizannal kerültünk össze az elődöntőben, s a magyarok is megtapasztalhatták, milyen erős csapat a szerbeké, így nekünk is nehéz dolgunk lesz. Egy meccsen dől el minden, vagy bejutunk a döntőbe, vagy csak a harmadik helyért játszhatunk. Komoly rangadó lesz.