Vágólapra másolva!
Makacsul ragaszkodik rendhagyó elképzeléseihez Gellén András, a DVSC-Korvex nőikézilabda-csapatának többségi tulajdonosa, akit boldoggá tesz, hogy teljesítette ígéretét, és kiírhatja a bejárat fölé: 100 százalék magyar. A szurkolóból sportvezetővé avanzsált üzletember a mezeken rovásírással is szerepelteti a játékosok nevét, blogjában olykor szurkapiszkát nyom a bajnok ETO orra alá. Interjú.

- Hogyan értékeli a mögöttünk álló szezont? Melyek voltak a célkitűzések, ezekből mi valósult meg?
- Úgy indultunk neki a szezonnak, hogy megszerezzük a második helyet a bajnokságban, ez sikerült is. A Magyar Kupában a négy közé akartunk kerülni, erre már decemberben a nyolc között kiestünk a Dunaújváros ellen, nemzetközi színtéren pedig nem is tűztünk ki célt, csak haladtunk előre, amíg lehetett.

- Februárban a csapat edzőt váltott, egyik nyilatkozatában azt mondta azért, mert Bakó Botond szerint túlzott elvárás lett volna a második hely.
- Ez így történt, s bár egy fórumon Botond beszólt nekem, hogy ez nem igaz, vissza kellene keresnem a korábbi nyilatkozatait, akkor bebizonyíthatnám. Az biztos, hogy a Fradi elleni idegenbeli mérkőzésen, amelyet előnyről vesztettünk el, majd a podgoricai kupamérkőzésen elszenvedett vereség után nyilatkozott hasonlót. Érlelődött bennem az edzőváltás, de nem gondoltam, hogy ilyen hamar Vili bácsihoz kell nyúlnom. Úgy terveztem, Köstner Vilmos gatyába rázza az utánpótlást, s 2-3 év múlva, amikor már egy-két tanítványát is felviheti a nagycsapathoz, megkapja az irányítást. Előbb jött el ez az idő, szerencsére Vili bácsi megcsinálta, amit elvállalt. A lányok beálltak a sorba, azok is, akik Botond-hívők voltak.

- A hírek szerint szurkolóból lett sportvezető? Hogyan jött a lehetőség?
- Már korábban is a támogatók között voltam, de jóval kisebb összeggel szálltam be, mint amennyit most költök a klubra. A futballcsapatnál Szima Gábor ért el sikereket, ezt irigyelte meg Pocsai Attila, aki a nőikézilabda-együttes felemelkedését szerette volna megvalósítani. Három év alatt akart bajnoki dobogóst és BL-résztvevőt faragni a csapatból, de nem jött össze neki. Pedig jó volt a keret, megvolt a pénz. Aztán szép lassan megunta, kivonult, bár a tulajdonrészét megtartotta. Tavaly márciusban csőd közeli helyzetbe került a klub, 210 milliós kötelezettségvállalás mellett csak 140 milliós bevétel volt várható. Felrémlett, hogy a hónapok óta fizetést sem kapó csapat szétszéled. Ekkor kerestek meg, vegyek tulajdonrészt. Enyém lett Pocsai 51,3 százaléka, így lettem többségi tulajdonos. Sokan azzal vádolnak itt-ott, hogy játékgépes vagyok, de ez hazugság, ez nem férne meg a konzervatív beállítottságommal. Biztos lenne olyan rossz helyzetben lévő klub, amely jó pénzért még pornócsatornát is reklámozna, én úgy vagyok ezzel, ami erkölcsileg felvállalhatatlan, nekem nem kell.

Forrás: MTI

- Az elmúlt bő egy év után hogy látja, megérte belevágni a feladatba?
- Anyagilag nem. A kézilabda nem az a sport, ahol meg lehet gazdagodni. Ha arra gondolok, hogy a sportszeretetem kiélhetném úgy, hogy bejárom a világot, minden nagy eseményre elmegyek, és elköltök rengeteg pénzt, akkor mégiscsak jobb, ha ezt az összeget a saját csapatomba fektetem. Mert ami nem az enyém, az idegen.

- Tavaly lett a csapat többségi tulajdonosa, akkor azt nyilatkozta, és ezt többször meg is erősítette, hogy hét évet vállal, azaz 2016. június 30-ig marad. Miért éppen ennyit?
- Mindig is hétéves ciklusokból állt az életem, akár tetszett, akár nem. Most is ennyi időt vállaltam, azért, hogy maradandót alkossak. Nem szeretem a langyos szart.

- Márciusban azt írta a blogján, hogy néhány tulajdonosnak 3-4 százalékos részesedése van, de mivel nem áldoznak a csapata, névérték felett 11%-os áron tett nekik ajánlatot, ám nem reagáltak erre az üzletre. Azóta sem?
- Nem, de éppen hétfőn lesz a következő közgyűlés, s a négy résztulajdonos közül páran jelezték, hajlandóak egyeztetni velem. Igaz, volt már korábban is, hogy igent mondtak a tranzakcióra, aztán végül visszaléptek tőle.

- A magyar sportvezetők között üde színfolt a nyers véleménynyilvánítása. Március 28-án például azt írta, "2016. június 30-ig semmilyen más nem magyar játékos szerződését nem írom alá, ha ez még az eredményesség rovására is megy!... Nem lesz már az olyan messze, hogy kiírhatjuk a bejáratunk fölé: 100% MAGYAR!"
- Alapvetően mindig is így dolgoztam, nekem a sumákolás nem a műfajom, az őszinteség a járható út. Sokszor tűnt már úgy, rosszul jövök ki egy ügyletből, de végül mégis én lettem a nyertes. A 100 százalék magyart egyébként már ki is írhatjuk, hiszen egyetlen légiósunk, Ivana Lovric most jelentette be, nem hosszabbítja meg szerződését, abbahagyja a kézilabdát. Amúgy a magánvéleményem miatt hátrányt még nem szenvedtünk.

Gellén büszke magyarságára

"Sok pozitív visszajelzést kaptam a szurkolóktól, amiért a mezekre felkerült Nagymagyarország jelképe. De még mielőtt bárki egyfajta politikai üzenetet vélne ebben felfedezni, azt meg kell cáfolnom. Egyszerűen arról van szó, hogy ez a vállalkozásunknak az emblémája is, feltüntetve rajta az elnevezésünket. Egyébként pedig ha nem is verem nagydobra, de büszke vagyok a magyarságomra, s úgy gondolom, ezt azért nem kell szégyellnem. A mezen ezért került fel a játékosok neve rovásírással is kisebb méretben" - nyilatkozta Gellén a Sport&Media portálnak.

A klub honlapján pedig hozzátette: "Szeretném elérni az iskolai rovásírásos oktatást - és erre alapítványt is teszek a közeljövőben -, addig is minden eszközt megragadok arra, hogy minél többen érdeklődéssel forduljanak az ősi magyar írásjelek tanulmányozása és tanulása felé."


- Miért gondolja, hogy 2010-ben száz százalékban magyaroknak kell alkotni egy kézicsapatot?
- Mert mindig is a szívem csücske lesz az utánpótlás-nevelés. Tavaly még csak 8. volt az ifjúsági csapatunk, idén egyedül a Győr tudta megelőzni. Ha előbb jött volna Vili bácsi, előrébb járnánk. Nézze meg a Győrt! Mit ér a fantasztikus utánpótlásbázis, ha saját maguk zárják el az utat a tehetségek elől a légiósok szerződtetésével? Nekem mindig is az 1987-es debreceni bajnokcsapat lesz az etalon, abban sem volt légiós. Igaz, akkor még politikai okokból nem is volt divat a külföldi játékos szerződtetése. Bakó Botond is azt mondta, így nem lehet a legjobbak között maradni. Én azért is megmutatom, hogy lehetséges. A mostani csapatunkban Lovric volt az egyetlen külföldi, elégedettek is voltunk vele, de neki is komoly problémát okozott, hogy egyedüli légiósként volt a csapatban. De az elmúlt öt évből mondjon egy külföldit, aki meghatározó lett volna a csapatban? Én már a két évvel ezelőttiek nevére sem emlékszem.

- Nem tartják emiatt idegengyűlölőnek?
- Ez nem idegengyűlölet. Nézze meg, nyáron tönkrement a horvát Podravka Koprivnica. Kiket küldtek el először? A légiósokat, köztük Herr Orsolyát és Bulath Anitát. Akkor a horvátok is rassziszták?

- Akkor akár azt is lehet mondani, azáltal, hogy ön a többségi tulajdonos, nincs eredménykényszerben, így megteheti mindezt.
- Csak olyan eredménykényszer van, hogy amit kitűzök a csapat elé, azt meg kell valósítani. Mondtam a csapatnak egész szezonban, meglesz az ezüstérem, a lányok hitték is, meg nem is. Aztán amikor a Vácon túljutottunk, s bekerültünk a döntőbe, akkor a csapat leeresztett, mert elérte célját. Ha nem ilyen a rájátszás, ha például körmérkőzés dönt, lehet, jobban teljesítünk.

- A döntő első mérkőzésén nagyon kikapott csapata Győrben, őn pedig ezt írta blogján: "A halandók létszámát pótolták a szellemi síkon jelen lévők, s úgy tűnt, hogy a fekete-boszik most itt tartottak délidőben találkozót. Olyan elviselhetetlen volt a csarnok energetikája, hogy alig kaptunk levegőt!" Mire gondolt?
- Áhh, ez csak szurkapiszka. Egyszer a győri szurkolók felháborodtak, amikor győri bosziról írtam, úgy értették, Görbiczre gondoltam. Hát, ha így gondolják, lehet, van is benne valami boszorkányos...

Forrás: MTI

- A jövő évről egyelőre azt tudni, hogy Köstner Vilmos marad az edző, s jön jobbátlövőbe Sopronyi Anett. Milyen játékosmozgás várható még?
- Gyakorlatilag kész a csapat, csak Lovric helyére kell szerződtetnünk valakit. Pedig az okosok azt mondták, olyan hülye vagyok, hogy szétszéled a csapat miattam. Most pedig lám, senki sem akar elmenni. Valószínűleg futunk egy kört Szűcs Gabinál, aki a Valceában kevés lehetőséghez jut, de a romániai keresetének csak a töredékét tudjuk adni. Bár volt arra példa, hogy játékos külföldről az ottani keresetének harmadért tért vissza. A gazdasági válság legalább arra jó volt, hogy a játékosok kénytelenek voltak visszavenni őrült igényeikből. Jövőre 200 milliós lesz kb. a költségvetésünk, ez attól is függ, hogy a szövetség engedi-e indulni második csapatunkat a másodosztályban, főleg, ha lesz ott kipurcanó klub.

- Milyen tervekkel vág neki a jövő évnek? Mikor jön el az idő, amikor azt mondja a csapatnak, most az aranyérem a cél?
- Azt sohasem fogom mondani, ilyen célt nem tűzök ki. Jövőre a BL-selejtezőből be szeretnénk jutni a csoportkörbe, s ott legalább a harmadik helyet elérni, hogy kiesőként a KEK-ben még folytathassuk. Abban pedig biztos vagyok, hogy jövőre a Győr nem nyer százszázalékos teljesítménnyel bajnokságot, egyszer biztosan meg fogjuk verni. Sőt, a rájátszás nekünk kedvez. Ha tízszer játszanánk zsinórban a Győrrel, talán kétszer-háromszor nyerhetnénk. Ha ez a két siker egy playoff-meccsen jön össze, akár bajnokok is lehetünk.

A csapat költségvetése (forrás: Kezi.hu):

Forrás: [origo]

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!