"Nem érzem, hogy a vízben szükség lenne rám" - interjú Benedek Tiborral

"Csapatkapitányként sokkal hasznosabb voltam" - nyilatkozta az [origo]-nak a háromszoros olimpiai bajnok Benedek Tibor, aki nyár óta másodedzőként segíti Kemény Dénes szövetségi kapitány munkáját a vízilabda-válogatott mellett, s egy százalék esélyt lát rá, hogy a 2012-es londoni olimpián a vízben lesz, nem pedig a kispadon. Az olasz Pro Reccóban továbbra is pólózó klasszis katasztrofálisnak tartja a vízilabda helyzetét, a sportág szerinte tönkre is mehet, ha nem változtatnak a szabályokon az érthetőség és a népszerűség érdekében. Olyannak tartja magát, mint a kínai gazdaság, mivel mindenből és mindenkitől tanulni igyekszik.

- Úgy hallottam, hogy nem nyilatkozik szívesen az újságoknak, mert már eleget volt reflektorfényben. Nem jó a viszonya a médiával, az újságírókkal?
- Semmi bajom nincs velük, de számomra ez egy kétoldalú dolog. Az ember szeretné megtartani a magánéletét, de szeretné, ha többet beszélnének a pólóról, amelynek kevés a reklámja. Az olimpiákon tényleg nem nyilatkoztam; a 2000-es torna idején mérges voltam a sajtóra az eltiltásom miatt, ám mivel nyertünk Sydney-ben, megtartottam a szokásomat Athénban és Pekingben is. De ezt leszámítva nem mondom azt, hogy nem nyilatkozom, viszont tény, hogy nem megyek el egy kétórás interjúra, nem szeretek rá időt vesztegetni, mert nem hiszem, hogy az nekem reklám lenne, az eredményeimet tartom reklámnak. Nem fogok felkelni reggel hatkor csak azért, hogy három percig benne legyek egy reggeli tv-műsorban.

- Hogyan lett a válogatott másodedzője, hívták, vagy menni akart?
- Kemény Dénes hívott, kérdezte, hogy érdekelne-e, mire én azt mondtam, hogy mindenképpen. Több okból is, az egyik, hogy a jövőmet is edzőként képzelem el, és ez egy óriási lehetőség arra, hogy tapasztalatot gyűjtsek, a másik, hogy az edzősködés mellett tovább folytathatom a pólót klubszinten a Pro Reccóban. Nem biztos, hogy vállaltam volna, ha nem játszhatnék.

- Másképp látja Kemény Dénest így, hogy nem a játékosaként, hanem a segítőjeként dolgozik?
- Nem, éppen ugyanúgy, mint eddig. Már 1997 óta dolgozunk együtt, nagy meglepetéssel nem tudunk szolgálni egymásnak, jól tudom például, hogy mikor nem érdemes bármit is szólnom. A játék szempontjából, csapatkapitányként sokkal hasznosabb voltam. Most az edzések részbeni, vagy teljes megtartásán kívül nem volt nagy szerepem a szeptember 11-én befejeződött Eb-n, de nem is akartam többet, hiszen ez az ő munkája. Megmondta, mi az én részem, azt meg is csináltam, szerintem jól.

- Mindössze néhány edzést kellett levezetnie?
- Végül is igen, de gyakran együtt edzettem a fiúkkal, s a taktikai elemek gyakorlásakor előfordult, hogy a vízben mutattam meg egy-két dolgot, amikor úgy éreztem, hogy valamit rosszul csinálnak, akár az idősebbek is. A meccs alatt nem volt szerepem. Egy két hozzászólás, de nem olyanok, amelyek bármit is megváltoztattak volna. Májusig szól a szerződésem, a folytatásról még van időm gondolkodni, egyelőre még nem beszéltünk erről.

- Hogy tetszett a zágrábi Európa-bajnokság?
- Felemás volt. Nagyon élveztem a felkészülést, és úgy éreztem az Eb közeledtével, hogy a csapat egyre jobban összeérik, és nem fog nehéz meccset játszani a könnyebb ellenfelekkel. A torna elején a szerbek elleni győzelem fantasztikus volt, és a folytatásban sem volt gond, hiszen csoportelső lett a csapat. Az egyetlen nagy probléma az elődöntő volt, hiszen mindenki az olaszokat választotta volna, mert bár lelkes, fiatal és ügyes csapat, a magyar válogatottnak nyernie kellett volna. Kár, hogy nem éreztük ennek a pillanatnak a fontosságát, Kemény Dénes is elmondta a fiúknak, hogy soha nem tudhatjuk, mennyit kell várni arra, hogy újra elődöntőbe jussunk. Az is lehet, hogy sokat.

- A bronzmeccsen elszenvedett vereség nem okozott ekkora traumát?
- Nem, hiszen a szerbeket másodszorra nehezebb lett volna megverni, még egy horvátok elleni döntő is könnyebb lett volna. Nagyon nehéz egy olyan csapatot kétszer megverni, mint a szerbeké, automatikusan benne van a játékosokban a győzelmi élmény, az ellenfélnek pedig könnyebb a vereségből felállni, főleg, ha ugyanolyan a két válogatott ereje.

Ha nem folytathatta volna a pólót klubszinten, nem vállalta volna el a másodedzői állást

- Milyen a mostani csapat az olimpiai győzelmek előtti 2006-os, 2002-es, 1998-ashoz képest?
- Nehéz erre okosat mondani, mert nem tudom, milyen lesz jövőre vagy két év múlva. Sok kiaknázatlan játékos van, aki pihent vagy sérülés miatt nem játszott az Eb-n. Emiatt átalakulhat jövőre a csapat - kettő, három, akár négy ember is visszatérhet. Az ellenfelek is tudják, hogy három újonc is tagja volt a csapatnak, és vannak olyan pólósok, akik lemondták ugyan a válogatottságot, de ha kell, visszajönnek. Ez pedig egy más szintre emelné a csapatot. Ez egy kicsit amolyan kísérleti év, a mostanit még nem látom egy olimpiai csapatnak.

- Kiss Gergő és Kásás Tamás visszatérése önmagában elég lenne ahhoz, hogy aranyesélyes legyen az együttes? Nem lesznek túl öregek két év múlva?
- Minden azon múlik, hogy a játékos mennyire akarja a visszatérést, és mennyire veszi a pólót komolyan. Én harminchat éves koromban, a pekingi olimpián játszottam a legjobban. Ha Kásást bedobod egy meccsre, dob pár olyat, hogy azzal megnyered a meccset. Nála mindig lehet erre számítani, ami egy olyan érték, amire nem tudok példát mondani a jelenlegi pólós mezőnyből, ezt kár lenne elpazarolni. Kiss Gergő más. Példás az ereje, nagyon kevesen tudnak úgy végiggürcölni egy meccset, mint ő. De hasonlóan jókat mondhatnék Steinmetz Ádámról is, aki - a háromszoros olimpiai bajnokokkal együtt - hiába lesz bőven harmincon felül, a legjobbnak számít a mezőnyben. Főleg úgy, hogy csak minden második nap rendeznek meccset, még kevesebbet számít a kor. Amikor az Eb-n minden nap volt meccs, akkor megmozdulni is alig bírtak az idősebbek.

- Nem érzett kedvet ahhoz Zágrábban, hogy egy-egy nehéz mérkőzésen beugorjon a medencébe?
- Nem tudtam volna segíteni, mert arra egy évig készülni kell. Nincs olyan, hogy csak úgy beugrasz a medencébe, én például két hónapja nem játszottam, és nem is edzek minden nap. Míg a játékosok napi ötezer métert úsztak, addig én csak kétezret. Felkészülés nélkül nem bírod fizikailag, felőrölnek egy meccs alatt, belenyomnak a betonba. Ez egy olyan sport, hogy nem fér bele a kihagyás, a csapat tagjai naponta nyolc órát tréningeznek.

- Ha azt látná, hogy épp egy Benedek Tibor kell ahhoz, hogy az olimpián abszolút aranyesélyes legyen a válogatott, akkor belekezdene egy ilyen egyéves felkészülésbe?
- A visszavonulásomat véglegesnek tartom, de hozhatja úgy az élet, hogy visszatérek. Ám erre mindössze egy százalék esélyt adok. Olyan dolgoknak kellene történniük, hogy például nincs balkezes játékos, és itthon játszom előtte egy évig. Nem érzem, hogy a vízben szükség lenne rám. Ez az egy százalék annyira kevés, hogy az már majdnem nulla.

Jövő májusig biztosan Kemény Dénes kispadján ül

- Kemény Dénes az Eb után azt mondta, azért fiatalít drasztikusan, mert már a londoni utáni időszakra is gondol, s nem szeretné, ha - a válogatott a pihenő sztárok visszahívásával ugyan aranyesélyes lenne, ám - az olimpiát követően teljesen új csapatot kellene építeni. Ez nem rossz hír az ötkarikás aranyban reménykedő drukkereknek?
- Ezt Dénes dönti el, nem beszéltünk erről, ám én nem nagyon tudom elképzelni, hogy másodlagos lenne az olimpiai eredmény. Szerintem, amíg ő itt van, addig az olimpiai arany az elsődleges cél, ha öregekkel, akkor öregekkel, ha fiatalokkal, akkor fiatalokkal.

- Nem lehet, hogy az olimpia csak nekünk olyan fontos, a szerbek meg ugyanúgy örülnek a világbajnoki címeknek, mint mi az olimpiának?
- Csak az olimpia számít. 1989-től 1997-ig nyolc évet kellett várni arra, hogy először Eb-aranyat ünnepelhessek, akkor azt mondtam, ha csak ennyit nyerek, már megérte vízilabdázni. Az olimpia a legfontosabb, de nem lehet lebecsülni egy ob I-es meccset sem, mindig azon a versenyen akarsz nyerni, amelyiken éppen részt veszel. Az Eb előtt nem azért edzett mindenki két és fél hónapot, hogy Londonban majd bajnok legyen, hanem, hogy Zágrábban jól szerepeljen.

- Számos jó edzővel dolgozott együtt (Dömötör Zoltán, Görgényi István, Kovács István, Giuseppe Porzio, Konrád János, Horkai György, Kemény Dénes), kitől tanulta a legtöbbet?
- Mindenkitől sokat. Ebben mindig is jó voltam, hogy mindenkitől tudok tanulni, olyan vagyok, mint a kínai gazdaság. Ha látom, hogy valami jó, lehet, sose fog menni nekem, de azért megpróbálom. A mostani Benedek Tibor legalább húsz edzőnek a munkája, és van vagy húsz pólós, aki befolyásolta a karrieremet, akik miatt olyan vagyok, amilyen lettem, egy ilyen elegy.

- Leginkább ki befolyásolta?
- Dénes volt a legtovább, akivel együtt dolgoztam. Rengeteg újat hozott a vízilabdába, őt említeném, mert a leghosszabb ideig vele voltam, de minden edzőmet megemlíthetném. A játékosok közül talán Rollánt említeném, a spanyol kapust (aki 2006-ban meghalt - a szerk.). Nem a taktikai tudására gondolok, hanem a szellemire, amit az olaszok elleni meccsen a magyar csapat nem tudott megragadni, pedig ezt tartom a vízilabda lényegének.

A Pro Recco három (magyar) királya - Kásás, Benedek és Madaras

- Mi a véleménye Faragó Tamás drasztikus szabályváltozásokra tett javaslatairól?
- Hozzá hasonlóan én is katasztrofálisnak látom a helyzetet, mindenben egyetértek vele. A szabályok megváltoztatásának a módja másodlagos kérdés, hiszen ahány ember, annyi ötlet. Ám hogy ez így nem jó, azt mindenki látja. Nekem két problémám van a vízilabdával, az egyik az eladhatóság. Ez főleg a szabályok, a bírók ténykedésének az érthetetlenségéből adódik. Sokan szerettek volna új szabályokat, de nem könnyű a tökéletes rendszert kidolgozni, a probléma az, hogy nincs is rá kísérlet. Lehet, jó lenne, ha tönkremenne a vízilabda, hogy lássák, tényleg nem jó, de inkább ezt nem kéne megvárni. Az Eb is bizonyította, hogy baj van, hiszen a horvát meccseken kívül nagyon kevesen voltak. Igaz, ha Magyarország pólóeseményt rendez, akkor az összes meccsen telt ház van, de túl nagy a világ ahhoz, hogy csak a magyarok körében legyen a sportág népszerű. Örülök neki, de ez kevés az előrelépéshez.

- Ki teheti a legtöbbet, hogy elinduljanak a változások?
- Faragó Tamás ebben meghatározó lehet, főleg, mert nem aktív edző, így nem kell bosszútól tartania. Ha ezt Kemény Dénes vagy akár én próbálnám meg, az rosszul sülhetne el. Meg lehetne találni azt az embert, aki ugyanazt gondolja, mint mi, de az érdekek nem ugyanazok, mást gondol egy kétméteres izomkolosszus, és máson változtatna egy 170 centis spanyol. Ezt nehéz lesz összeegyeztetni, éppen ezért lehet, hogy minden így marad.

- A kilencvenes években is megvoltak már ezek a problémák?
- Akkor még nem merült fel, hogy nem jó a vízilabda. Vagy tényleg rosszabb lett, vagy csak én kezdtem el többet gondolkodni ezen, de ha ma visszanézek egy régi meccset, akkor azt látom, hogy akkor is a bírók döntötték el a meccseket. Ők dobták be a labdát centerbe, s éppen ez, a centerjáték a legsarkalatosabb probléma, mivel nem lehet bejelölni területeket és vonalakat, nem jelölhető ki egy kör a kapu előtt. Azt kellene kitalálni, hogy mitől lehet a póló látványosabb. A média, a szponzorok dönthetnének, hogy mi a legjobban eladható, és ahhoz lehetne igazodni.

- Segítheti-e egyszer a magyar pólót Benedek Tibor szövetségi kapitányként?
- Szeretném, ha így lenne, de már az elején is mondtam, hogy nem akarom előre eldönteni, hogy mi legyen a sorsom. A Pro Reccóhoz még egyéves szerződés köt, én nem sürgetek és nem erőltetek semmit. Ha úgy alakul, hogy Dénes nem lesz már kapitány, és én úgy gondolom, hogy jelentkezem, és megválasztanak, örülni fogok, de nem ragaszkodom semmihez mindenáron. Most úgy gondolom, addig játszok, amíg tudok. Az élet hozhat meglepetéseket, egyelőre én azt sem tudom, hogy mi lesz jövőre a Recco után. Szerettem volna még az Újpestben pólózni, most nem úgy néz ki, hogy ez megvalósul, de lehet, hogy két év múlva mégis ott pólózom majd. Meglátjuk.