Vágólapra másolva!
A magyar nőikézilabda-válogatott a lehető legnehezebb csapatot, a német válogatottat kapta meg a jövő évi brazíliai olimpiai kvalifikációs világbajnokság selejtezőjének vasárnapi sorsolásán.

A Norvégiában és Dániában zajló Európa-bajnokságon a tizedik helyen végzett magyar csapat a kiemeltek között volt, s a Herningben tartott sorsoláson a nyolc lehetséges ellenfél közül egyértelműen a legkomolyabbat, az Eb-n meglepetésre már az első kör után búcsúzott németeket húzták ki számára ellenfélül.

"Véleményem szerint a lehető legnehezebb ellenfelet kaptuk. Az a kérdés, hogy a csapatunk teljes lesz-e, Görbicz Anita, Zácsik Szandra és Tóth Tímea rendelkezésre áll-e, mert ha igen, akkor a párharcban nekünk lesz a nagyobb esélyünk. Az én sorsomról annyit, hogy majd január végén lesz elnökségi ülés" - nyilatkozta Mátéfi Eszter szövetségi kapitány az MTI-nek.

Az már korábban biztos volt, hogy a magyarok a visszavágót rendezhetik hazai pályán. A párharc első meccsét június 4-én vagy 5-én, a visszavágót pedig egy héttel később játsszák.

A két meccs alapján a győztes vehet részt a 2011. december 3. és 18. közötti brazíliai vb-n.

A selejtezős párharcok:
Németország-MAGYARORSZÁG
Izland-Ukrajna
Franciaország-Szlovénia
Lengyelország - Eb-4. (Dánia/Románia)
Csehország-Montenegró
Spanyolország-Macedónia
Hollandia-Törökország
Horvátország-Szerbia

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!