Vágólapra másolva!
Nem jutott a döntőbe a magyar férfivízilabda-válogatott a hollandiai Európa-bajnokságon, miután drámai csatában, hosszabbítás után kikapott Montenegrótól. A bronzéremért Olaszországgal játszik Kemény Dénes együttese.

PERCRŐL PERCRE

Hosszabbítás, második három perc

Eladjuk a labdát, vége. Montenegró jutott a döntőbe, ahol a szerbekkel játszik. A magyar válogatott az olaszokkal csap össze a bronzéremért.

Magyar időkérés 28 mp-cel a vége előtt.

A felúszásnál eladjuk a labdát. Montenegró kapufát lő.

Montenegrói ziccer, kifejeli Szécsi a meccslabdát.

Hárai ellen fújnak kontrát.

Montenegrói emberelőny, ezt is belövik, ezúttal Jokic. (13-14)

Hosszabbítás, első három perc

Magyar fór, Kiss Gergely a bal szélről, kapásból a rövidbe lő. A negyedik gólja. (13-13)

Montenegró hozza el a labdát. Szécsi nagy lövést fejel ki, majd emberhátrányba kerülünk, Szécsi ismét nagyot véd, de Gojkovic távoli bombáját már nem tudja kitolni (12-13)

Forrás: MTI/Kovács Anikó

Negyedik negyed

Kétszer három perc hosszabbítás következik.

13 másodperccel a vége előtt Kásás távolról lő, a kapus véd. Montenegrói időkérés, hogy felérjen a csapat a magyar kapu elé. A magyar kezek között szerencsére elakad a labda.

Montenegrói emberelőny, kivédekezzük, de amikor kiegészülünk, Petrovic bevágja. (12-12)

Brguljan szinte ziccerben lő, a kapufa segít nekünk.

Másfél perccel a vége előtt kihagyunk egy emberelőnyt.

Vezetünk! Hosnyánszky átlőtte a rendezetlen montenegrói falat. (12-11)

Bejött a kapuscsere, Szécsi kettőt is védett.

Steinmetz egy perc alatt két gólt lő, ezúttal egy centerezés után. (11-11)

Végre kivédekezünk egy emberhátrányt.

Ismét egy magyar emberfór, ezt most szépen kijátszottuk, Madaras passza után Steinmetz Ádám lőtt közelről a kapuba. (10-11)

Biros megúszik, megkapja a labdát, távolról lő, mellé.

Hiába kapunk újabb emberelőnyt, kivédekezik a montenegróiak. Közben kapuscsere nálunk, Szécsi váltja Baksát.

Montenegrói fór, Janovic két magyar védő melelt elhajolva belövi az ötödik gólját. (9-11)

Kontrát fújnak Montenegró ellen, megúszunk, de kiállítanak egy játékost az ellenféltől, mert visszahúzza Birost. Aztán kiáll még egy montenegrói, a kettős emberelőnyt Kiss Gergely már belövi. (9-10)

Kásás hozza el a labdát, időt kérünk, mivel emberelőnyben kezdjük a negyedet, így fel tudunk állni a montenegrói kapu előtt. Megjártjuk a labdát, de Madaras lövését blokkolják.

Forrás: MTI/Kovács Anikó

Harmadik negyed

Ismét megúsznak, ezúttal Ivovic lő gólt, ezen a meccsen már a harmadikat, kettővel megy az utolsó negyed előtt Montenegró. (8-10)

Lefordulnak, és megúsznak a montenegróiak, Baksa nem tudja védeni Paskovic ziccerét. (8-9)

Egyenlít Montenegró, Janovicot nem tudjuk tartani, a negyedik gólját lövi. (8-8)

Varga Dénes válik le a védőjéről, és közelről a rövidbe lő. Ismét vezetünk. (8-7)

A hatodik montenegrói előny végre kimarad, Baksa bravúrral véd.

Megint megítélnek nekünk egy előnyt, Varga Dénes kapja a hosszún a passzt, közelről egyből lő, a kapufáról a kapus fejére, onnan a kapuba pattan a labda. (7-7)

Baksa védi Janovic ziccerét, de utána fórt kap Montenegró, Petrovic kegyetlenül belövi. Ötből ötöt értékesítettek eddig az előnyből. (6-7)

A kilencedik emberelőnyt kapjuk, Madaras révén a harmadikat értékesítjük a jobb szélről. (6-6)

Harmadszor végre mi hozzuk el a labdát a ráúszásnál, ám a montenegróiak szerelnek centerben.

Második negyed

Tíz másodperccel a vége előtt kontrát fújnak a montenegróiaknál, kapunk egy előnyt is. A megúszó Birosnak azonban hosszú a passz, így a helyzet kimarad, a meccs felénél eggyel vezet az ellenfél.

Az utolsó percben kapunk egy fórt, a középre játszásnál szabálytalankodnak a montenegróiak, a megítélt büntetőt Kiss Gergely a bal felsőbe bombázza. (5-6)

Másfél perccel a negyed vége előtt emberelőnybe kerülnek a montenegróiak, időt kérnek, majd pont, amikor kiegészülünk, Ivovic távolról a magyar kapuba pattintja a labdát. (4-6)

Kásás úszik meg a bal oldalon, közeli lövését a montenegrói kapus bravúrral védi.

Hiába kapunk még egy fórt, ezt is kihagyjuk.

Ismét vezet Montenegró, Janovicnak befújnak egy szabaddobást, ő pedig egyből kapura lő, Baksa keze alatt bemegy a labda. (4-5)

Szórják ki a játékosokat a bírók, de ezt a fórt nem tudjuk belőni, Kásás a kapufát találja el.

Ugyanaz a sorminta, montenegrói előny, ezt most Brguljan értékesíti. (4-4)

Újabb emberelőnyt értékesít a magyar csapat, Kásás kapott középen egy bejátszást, és közelről egyből a kapuba lőtt. (4-3)

Monetenegró is kapott egy fórt, Janovic belőtte a második gólját. (3-3)

Ismét a montenegróiak hozták el a labdát, de kivédekezte a magyar csapat. Az ellentámadásnál újabb emberelőnyből Biros volt eredményes, először vezetünk. (3-2)

Forrás: MTI/Kovács Anikó

Első negyed

Újabb magyar fór, Kásás ismét a hosszú felé lő, de mellé.

Kásásról kiállítottak egy montenegróit, Hosnyánszky elhajlásból, középről lőtt, a kapus védett.

Újabb kivédekezett montenegrói támadás után Kásás úszott meg a bal oldalon, kisodródott helyzetből a hosszút vette célba, de a kapus kitolta.

Kiss Gergely úszhatott teljesen egyedül, nem támadták meg, ő pedig kiemelkedett a vízből, és a kapuba bombázott. (2-2)

Madaras harcolt ki egy ötméterest, a büntetőt Biros a jobb felsőbe pattintotta. (1-2)

A magyar csapat ellen kontrát fújtak, majd a montenegróiak kaptak egy emberelőnyt, amit a góllövőlista második helyezettje, Janovic értékesített is. (0-2)

Elkezdődött a meccs, a montenegróiak hozták el a labdát a ráúszásnál, és rögtön az első támadásból megszerezték a vezetést Ivovic révén. (0-1)

Előzmények

Utoljára a pekingi olimpián, 2008-ban játszott döntőt a magyar férfivízilabda-válogatott világeseményen, ezt a rossz sorozatot szakíthatják meg most Kásásék. Ehhez Montenegrót kell legyőzni, azt a válogatottat, amely 2008-ban megnyerte az Európa-bajnokságot, ugyanakkor Kemény Dénes szövetségi kapitány szerint gyengébb a magyarnál. Pekingben és a tavalyi világbajnokság nyitómeccsén is sikerült őket megverni.

Az Eb-n eddig hibátlan, így csoportelsőként a negyeddöntőt kihagyó magyar csapat balkezes klasszisa, Kiss Gergely az [origo]-nak azt mondta nem eresztett le a csapat a többnapos szünettől, hiszen a keddi pihenőnap után kemény edzésekkel készültek a pénteki elődöntőre.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!