Vágólapra másolva!
Idegenben lőtt kevesebb góllal hetedik európai kupadöntőjét is elveszítette a Győri Audi ETO, miután a nőikézilabda Bajnokok Ligája döntőjének visszavágóján 27-25-re kikapott a Buducnost Podgoricától. Görbiczék a félidőben még nyerésre álltak, de a hajrát jobban bírták a montenegróiak a pokoli hangulatú csarnokban.

A végén még egy montenegrói időkérés, a Buducnost támadásánál pedig lepereg az óra. A Podgorica 27-25-re győzött, így 54-54-es összesítéssel, idegenben lőtt több góllal megnyerte a Bajnokok Ligáját.

Hetest kap a Győr, Görbicz belövi. 40 másodperc van hátra. (27-25)

Az utolsó perc kezdődik.

Tíz másodperc alatt két montenegrói gól, előbb a szélről, majd egy gyors lerohanásból. (27-24)

Görbicz vitte el a labdát egy montenegrói védő mellett, aki brutálisan combon térdelte. Hosszú ápolás után tudja folytatni a magyar irányító. Három perc van a meccsből.

Görbicz nagyon higgadtan értékesít egy nagyon fontos hetest. Most a "Ria, ria, Hungária hallatszik!". (25-24)

Lekic kezd magára találni. Közben hallani a lelátóról a győri szurkolók "Mindent bele" buzdítását. (25-23)

Amorim hosszú idő után végre ismét betalál, ám gyorsan jön rá a montenegrói gól. (25-22)

Görbicz a hetedik gólját lövi, ezt most akcióból. (24-21)

Görbicz is bedob egy hetest, a harmadikat, de a hazaiaknak ismét van válaszuk, kettő is. Pedig emberhátrányban játszanak. Tíz perc van még a meccsből. (24-20)

Forrás: MTI/Kovács Anikó
Forrás: MTI/Kovács Anikó

A sérülten játszó Hornyák szabálytalanul állít meg egy gyors lerohanást, kettő percre kiáll, a Buducnost pedig hetest kap, Popovic belövi Haraldsen mellett. (22-19)

Miljanic a hatodik gólját szerzi, közben sajnos a montenegróiak kapusa nagyon elkapta a fonalat. (21-19)

Két montenegrói gól foglal keretbe egy fantasztikus Görbicz-cundert. (20-19)

Tíz perc telik el a második félidőből, amikor Pálinger ziccert véd, Lekic pedig egyenlít. (18-18)

Bulatovicot nem tudják tartani a győriek, de szerencsére az ellentámadásnál Löke jól fordul be beállóból. (18-17)

Görbicz egy az egyben megveri ellenfelét, és a második akciógólját szerzi. Popovic gyorsan reagál. (17-16)

Büntetőt kapnak a montenegróiak, de fölédobják.

Görbicz értékesít magabiztosan egy büntetőt. (16-15)

Radicevic a harmadik gólját szerzi a jobbszélről, de a parádésan játszó Bulatovic ismét válaszol. (16-14)

Elkezdődött a második félidő, hátrányból lő gólt megint a Podgorica, majd Löke szerzi meg az első gólját. Savic révén ismét kettő az előny.(15-13)

Hosszú percek teltek el gól nélkül, a félidő végén ismét emberelőnybe került a Győr, de így sem talált a kapuba. A második félidő elején egy percig még hátrányban lesz a Buducnost. Szünet.

Eltelik a két perc gól nélkül, majd emberhátrányba kerül a Győr is, de megússza kapott gól nélkül.

Forrás: MTI/Kovács Anikó
Forrás: MTI/Kovács Anikó

Amorim a negyedik gólját szerzi, közben szabálytalankodik ellene Bulatovic, az egyik legjobb montenegrói játékos, kiállítják, ismét emberelőnyben a Győr. (13-12)

Kettős emberelőnybe kerül a Győr, de előbb lépéshiba, majd ziccerrontás, végül egy eladott passz miatt nem sikerül egyetlen támadást sem gólra váltani. Kiegészülnek a hazaiak.

Emberelőnybe kerül a magyar csapat, az eddigi forgatókönyv szerint gólt is lő hátrányból a Buducnost. (13-11)

Amorim és Kovacsics a Győr két legeredményesebbje eddig 3-3 góllal. (12-11)

Már három a hazai előny, összesítésben is fordít a Buducnost. (12-9)

Most sem élt a Győr az emberelőnynel, sőt, már kettővel vezet a Podgorica. Bulatovic: 4 lövés 4 gól. (11-9)

Savic kiáll, ismét emberelőnyben a Győr. Amorim remek passzát Radicevic lövi be. (9-9)

Hátrányból is növeli az előnyt a Buducnost, majd miután kiegészültek a hazaiak, Amorim a második gólját szerzi. (9-8)

A jobbszélső Radicevic pazar ejtéssel hozza közelebb a magyar csapatot. (8-7)

Két percig emberelőnyben lesz a Győr.

Az első meccsen 14 gólt szerző Popovic megszerzi az első találatát, majd Miljanic is gólt lő egy labdaszerzés után, kettővel mennek a montenegróiak. (8-6)

Potyognak a gólok, Bulatovic újabb góljára egy Görbicz-Löke összjáték után a világ legjobbjának megválasztott beállós válaszol. (6-6)

Először vezet a Buducnost, de Kovacsics a szélről egyenlít. (5-5)

Amorim is kiáll kettő percre, fél percig volt a Győr emberelőnyben. Knezevic gyorsan egyenlít is. (4-4)

A sérült Vérten helyén a bal szélen játszó Kovacsics szépen tör be. (3-4)

Forrás: MTI/Kovács Anikó
Forrás: MTI/Kovács Anikó

Miljanic durván állítja meg Kovacsicsot, kettő percre kiáll, emberelőnyben a Győr.

Hetest kap a Győr, Görbicz belövi. Egymás után a 26. értékesített büntetője a magyar irányítónak a BL-ben. Savic egyből egyenlít. (3-3)

Amorim távolról kilövi a bal felsőt, erre is Bulatovic reagál. (2-2)

A Győr kezdte a meccset, és Görbicz góljával máris megszerzi a vezetést. Bulatovic válaszol. (1-1)

A mérkőzés előtt köszöntötték a 29. születésnapját ma ünneplő Görbicz Anitát.

Előzmények
A Győrnek kétgólos előnyt kell megőriznie a döntő visszavágóján a Buducnost Podgorica ellen a döntő visszavágóján. "Tudunk ennél sokkal jobban is játszani. Már tudjuk, miket rontottunk el az első mérkőzésen, és ezeket a hibákat ki lehet javítani" - mondta Karl Erik Böhn, a győriek vezetőedzője.

Dragan Adzic, a Buducnost edzője úgy nyilatkozott a meccs után, a Győr jobban játszott, de biztos abban, hogy a visszavágót két gólnál nagyobb különbséggel az ő csapata nyeri majd meg. A montenegrói szakember [origo]-nak adott nyilatkozatát itt olvashatja el.

Az első meccsen 12 gólt dobó Görbicz Anita a visszavágó előtt kérdésünkre elmondta: nem félti csapatát a félelmetes hangulatú montenegrói csarnoktól, szerinte elég profik a győri játékosok ahhoz, hogy megőrizzék kétgólos előnyüket. Hogy mit vár a visszavágótól a 29. születésnapját vasárnap ünneplő irányító, ide kattintva megtudhatja.

Sérülés miatt Vérten Orsolya biztosan nem játszhat a visszavágón. Hornyák Ágnes válla sem az igazi, várhatóan csak védekezésben száll be, helyette Planéta Szimonetta és Ana Gros kaphat több szerepet.

A Győri ETO még nem nyert európai kupát, hatszor kapott ki a döntőben: egyszer a BL-ben (2009), négyszer az EHF-kupában (1999, 2002, 2004, 2005) és egyszer a KEK-ben (2006), utóbbi esetében éppen a Podgoricával szemben.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!