Ha fejen találnak, legalább a labda kifelé pattanjon - interjú Fazekas Nándorral

Egyre nehezebben viselte a család a hiányát, így 36 évesen, 219 válogatottsággal a háta mögött Fazekas Nándor úgy döntött, búcsút int a kézilabda-válogatottnak. Mocsai Lajos szövetségi kapitány még a riói olimpiáig számított volna rá, de az MKB Veszprém kapusa már csak vészhelyzetben segítene. Nem bolondnak, inkább merésznek tartja magát, és bár pályafutása során mindig másodhegedűs volt, a hozzáállása és a versenyszellem  átsegítette ezen.

Mennyire volt nehéz döntés a válogatottbeli búcsú? Vagy készült rá?

Készültem, hiszen már az olimpia és a nagy sikerek előtt jeleztem Vetési Ivánnak, a szövetség elnökének és Mocsai Lajos szövetségi kapitánynak, hogy nagyon odateszem magam, minden erőmmel azon leszek, hogy a csapat sikert érjen el, mert ez lesz az utolsó világversenyem. A két nagyobb gyermekem kilenc- és hatéves, ők már tökéletesen érzik, ha apa alig tölt velük némi időt, és mindig távol van.

Hogy fogadták a döntését a vezetők?

Az elnök úr azonnal elfogadta, azt mondta, 14-15 éve a válogatottnál vagyok, még edzőmeccsről se hiányoztam, abszolút megérti a döntésemet.

És a kapitány?

Mocsai Lajos azért kicsit másképp fogta fel. A kapitány abban reménykedett, hogy még számíthat rám, és nemcsak a mostani Eb-selejtezőn vagy a januári világbajnokságon, hanem a következő teljes négyéves olimpiai ciklusban. De nekem erősebb volt az elhatározásom annál, hogy megváltoztassam. Más lenne a helyzet, ha nem lenne család, de így a gyerekek megérzik a hiányomat. Ha apa jól szerepel egy-egy tornán, akkor az öröm egy-két napig tart, de utána már azt kérdezik, miért nem tudunk együtt biciklizni vagy síelni.

Megkönnyebbült a bejelentéssel?

Nem nevezném megkönnyebbülésnek, mert nem teszem magam könnyen túl ezen. De arra gondoltam, kibírom. A válogatottság nekem mindig pozitívum volt, hiszen egy jó társaságba, egy a hétköznapitól teljesen más közegbe kerültem.

Bár véglegesnek tűnik a döntés, de van-e olyan kiskapu, hogy ha nagyon megszorul a válogatott egy-két év múlva, akkor még rávehetik egy beugrásra?

Ez nem kérdés, így is beszéltük meg. Ezért hangsúlyoztam, hogy nem lemondtam a válogatottságot, hanem visszavonultam. Ha vészhelyzet lenne, akkor egy-egy meccsre vagy tornára még szívesen segítenék, de erre egy százalék az esély. Aztán az élet persze hozhat furcsa dolgokat. A válogatottnál kapusedzőként dolgozó Szatmári János se gondolta volna, hogy a 2004-es olimpia után az idén nyáron még pályára kell lépnie a szlovénok elleni felkészülési meccsen.

Van-e hiányérzete a válogatottal kapcsolatban?

Sajnos nem szereztem érmet a válogatottal, ez nagyon hiányzik.

Emlékszik az első válogatott meccsére?

1998-ban, Belgium ellen debütáltam. De bevallom, csak azért tudom, mert most olvastam valahol.

Melyik volt élete legjobb válogatott meccse?

Kettőt szoktam kiemelni, az egyik természetesen az olimpiai negyeddöntő Izland ellen. A másik a 2003-as portugáliai világbajnokságon a jugoszlávok ellen játszott csata, amelyet kétszeri hosszabbítás után 34-33-ra megnyertünk, és ezzel kijutottunk az athéni olimpiára.

Az Izland elleni olimpiai negyeddöntő összefoglalója:

Melyiket felejtené el örökre?

A 2007-es vb-középdöntő oroszok elleni mérkőzését. Már egy döntetlennel negyeddöntősök lehettünk volna, de az utolsó másodpercben Eduard Koksarov a balszélről gólt dobott, kikaptunk, és kiestünk. Ezzel elszálltak a pekingi olimpiai álmaink is.

Aki kapusnak áll, arról azt tartják, kicsit bolond ember.

Lehet, hogy valamennyire bolond vagyok, de inkább merész. Edzésen néha mezőnyjátékosok is beállnak a kapuba, és mindig azt mondják, nem vagyok normális, hogy a 100-120 km/órás lövések elé állok. De húsz év után megszoktam, nekem ez olyan magától értetődő, mint ahogy egy pingpongos a labdába üt.

Hogy teszi túl magát azon, ha mondjuk edzésen vagy meccsen fejbe dobják? Vagy ez már annyira hozzátartozik a játékhoz, hogy fel se veszi?

Szerencsére ez kevés alkalommal fordul elő, évente átlagban egyszer. Különben is vagyunk annyira profik, hogy ezt kibírjuk.

Gyakran látni olyan hetest, amikor direkt a kapus feje mellé, fölé lőnek. Volt ilyenből afférja valakivel?

Soha. Én azt vallom, mindenki oda lő, ahová szeret. Csak abban reménykedem mindig, ha valaki fejen talál, legalább a labda kifelé pattanjon, és már megérte.

Gyakran veszi a szívére a vereségeket?

Meccstől és szituációtól függ. Egy világversenyen nincs sok idő gondolkodni rajta, mert nyakunkon a következő meccs. Túl kell tenni magamat rajta azonnal, különben nem tudok koncentrálni az újabb feladatra. De néha kell a pofon, mert abból is sokat lehet tanulni.

Volt olyan, hogy nem nyilatkozott inkább, mert azt nem tette volna ki az ablakba szurkoló, sportvezető, újságíró?

Nagyon dühös tudok lenni, de kamera előtt soha. Elsőre mindig magamból indulok ki, azzal foglalkozom, én mit rontottam el, és sohasem bántok mást.

Mennyiben más a Veszprém Carlos Ortegával, mint volt Mocsai Lajossal?

Nincs két egyforma edző, így természetes, hogy minden más. A támadásunkat és a védekezésünket is megreformálta, ezt nem lehet egyik napról a másikra elsajátítani. Sokat edzünk, sokat videózunk, kezd összeállni a dolog, szerintem február-márciusra leszünk igazán jók. A Bajnokok Ligájában legyőztük a tavalyi két BL-döntőst, ehhez szerencse is kellett. De intő példa volt a vasárnapi bajnoki, a Szeged nem egy Kiel-szintű csapat, de kiderült, ha nem úgy koncentrálsz, könnyen belefuthatsz egy vereségbe.

Hogy dolgozták fel a Szeged elleni súlyos bajnoki vereséget?

El voltunk keseredve, de a videót még nem tudtuk visszanézni, hiszen a válogatott meccsek miatt néhányan maradtunk csak Veszprémben. Majd a jövő héten elemezzük. Ortega nagy hangsúlyt fektet erre, minden találkozónkat újranézzük, még az Orosháza elleni bajnokit is. A videók úgy vannak összevágva, hogy lássuk a hibáinkat, amiket ki kell javítani.

A hosszú huzavona után hazatért Nagy László szerepe felértékelődött az elmúlt fél évben, hiszen a válogatottban és a klubban egyaránt vezéregyéniség.

A Kiel és az Atlético elleni meccsben minden benne volt, amit róla tudni kell. Ő teljesített a legjobban. Bár azt is mondhatom, neki a legkönnyebb az átalakuló csapatban: a magyar csapattársait a válogatottból, a többit pedig Spanyolországból ismeri.

A válogatottnál most kezdődik egyfajta átrendeződés, Laluska és ön visszavonult, Iváncsik Tamás lemondta a szereplést. Van kellő utánpótlás?

Abszolút, hiszen az olimpia előtt nehéz volt szűkíteni a keretet, annyian voltunk. Sok tehetséges fiatal van, akiket be kell építeni, én azt mondom, egyre erősebbek leszünk. Kapusposzton azért nem olyan bő a választék, de Tatai Péter, Mikler Roland, Liszkai Szilveszter és Székely Márton lehet a következő négy-nyolc év meghatározó kapusa.

Azt nyilatkozta a szlovák kapitány, hogy a héten a horvátok és a magyarok elleni két Eb-selejtező egyikén világszenzációt okoznának. A horvátoktól már kikaptak.

Azért annál erősebbek vagyunk, hogy Szlovákia legyőzzön bennünket vasárnap. Az a csata azért lesz fontos, mert ha Eperjesen sikerül nyernünk, akkor 96 százalék, hogy kijutunk az Eb-re.

Hogy viselte, hogy egész életében klasszis társakkal - Sterbik Árpáddal, Dejan Periccsel vagy Mirko Aliloviccsal - kellett osztoznia a poszton aktuális klubjában, és nem mindig ön volt az első számú kapus?

Sőt, mondjuk ki bátran, második számú voltam. Nehéz volt feldolgozni, de egyszerűen hozzászoktam. Dolgozott bennem a versenyszellem, úgy készültem, hogy ha tíz percet kapok, akkor az alatt mutatom meg, mire vagyok képes. Ha egy percet, akkor egy perc alatt. Szerencsére élni tudtam mindig a lehetőséggel. 2004-ben azért igazoltam a Bundesligába, mert Sterbik mögött alig kaptam lehetőséget. A Lübeckénél a lengyel Slawomir Szmal megsérült, de aztán a Gummersbachban keményen kellett küzdenem Goran Stojanoviccsal, akit az edző jobban favorizált. Idén annyiban más a helyzet, hogy Ortega felváltva védet bennünket Aliloviccsal.

A három fia közül a legidősebb, Gergő kézilabdázik.

Egész ügyes, jobbkezes gyerek, 2003-as születésű, de a 2001-es korosztályban szerepel irányító-átlövőként. Ha a feleségemet kérdezné, akkor ódákat zengene róla, szerinte hozzá képest Karabatic is egy senki (nevet). A középső, Máté még óvodás, most ismerkedik a focival és a kézilabdával. Majd jövőre, amint iskolás lesz, eldöntjük, melyikhez lesz kedve.

Szándékosan terelte őket a kézilabda irányába?

Gergőt nem kellett terelgetnem, ő nagyon elkötelezett a sportág iránt. Ha hazajön, felvételről is kézimeccseket néz, ellesi a taktikát, a lövéseket, és az edzéseken gyakorolja. Máté egyáltalán nem ilyen, ő valószínűleg ahhoz a sportághoz húz majd, ahová több barátja megy.

Fazekas Nándor
Születési idő, hely: 1976. október 16., Kecskemét
Klubjai: Veszprém (1998-2004), Lübbecke (2004-2006), Gummersbach (2009-2009), Veszprém (2009-)
Válogatottbeli szerepléseinek száma: 219
Eredményei a válogatottal: olimpiai 4. (2004, 2012), vb-6. (2003, 2009), vb-7. (2011), vb-9. (2007), vb-11. (1999), Eb-8. (2008, 2012), Eb-9. (2004), Eb-13. (2006), Eb-14. (2010)