Vágólapra másolva!
Megtartotta első edzését az új, ideiglenesen megbízott szövetségi kapitánnyal, Diego Scandellával a hétvégi olimpiai selejtezőre készülő magyar jégkorong-válogatott.

A káposztásmegyeri Jégpalotában rendezett jeges edzésről ketten igazoltan hiányoztak: Kóger Dániel csak délután érkezik meg a tengerentúlról, míg Szirányi Bence a miskolci kórház szülőszobájában várta gyermeke születését.

A tréningen Vas Márton kisebb állsérülést szenvedett, de pár percnyi ápolás után tudta folytatni a munkát.

"Ahogy látom, jó formában vannak a fiúk, jól hajtanak, gyorsak. Szinte mindenkit ismerek a csapatból, és most azt kell eldöntenünk csütörtökig, kik maradhatnak a tornára. Nagyon bízom benne, hogy senki nem tud nekünk meglepetést okozni" - mondta az MTI-nek Scandella, aki eredetileg a válogatott másodedzője lett volna, de Kevin Primeau kapitányt két hete menesztették, miután a nemzeti együttes gerincét adó Fehérvártól is elküldték.

A várhatóan az első számú kapusnak behívott Bálizs Bence arról beszélt, nem csupán a hazai pálya szól mellettük, mert jobbak, mint a litvánok, a horvátok és hollandok, de ezt a jégen is be kell bizonyítani.

Tokaji Viktor szerint nem lesz olyan egyszerű a három találkozó, mint ahogy azt sokan gondolják, mert a riválisok komolyan készülnek az ötkarikás selejtezőre, a horvátok például több kanadai játékost honosítottak.

A magyar válogatott kerete:
kapusok:
Bálizs Bence (Sapa Fehérvár AV19), Budai Krisztián (Miskolci Jegesmedvék), Rajna Miklós (Sapa Fehérvár AV19)
hátvédek:
Hegyi Ádám (Miskolci Jegesmedvék), Hetényi Péter (Sapa Fehérvár AV19), Horváth András (Sapa Fehérvár AV19), Kiss Dániel (Dab.Docler), Láda Balázs (Miskolci Jegesmedvék), Orbán Attila (Sapa Fehérvár AV19), Pozsgai Tamás (Sapa Fehérvár AV19), Szélig Viktor (Diables Rouges de Briancon), Szirányi Bence (Miskolci Jegesmedvék), Tokaji Viktor (Sapa Fehérvár AV19)
csatárok:
Bartalis István (IF Troja-Ljungby), Benk András (Sapa Fehérvár AV19), Galanisz Nikandrosz (Dab.Docler), Hári János (MoDo), Kovács Csaba (Sapa Fehérvár AV19), Ladányi Balázs (Sapa Fehérvár AV19), Magosi Bálint (Sapa Fehérvár AV19), Mihály Árpád (Sapa Fehérvár AV19), Nagy Gergő (Miskolci Jegesmedvék), Kóger Dániel (South Carolina Stingrays), Pavuk Attila (Dab.Docler), Sikorcin Ladislav (Sapa Fehérvár AV19), Sofron István (Sapa Fehérvár AV19), Vas János (Ducs de Dijon), Vas Márton (Sapa Fehérvár AV19)

A torna programja:
péntek, 1. forduló:
Hollandia-Horvátország 15.30
Magyarország-Litvánia 19.00
szombat, 2. forduló:
Hollandia-Litvánia 14.00
Magyarország-Horvátország 17.30
vasárnap, 3. forduló:
Horvátország-Litvánia 14.00
Magyarország-Hollandia 17.30

A torna győztese vehet részt a 2014-es szocsi téli olimpia utolsó, februári selejtező állomásán.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!