Vágólapra másolva!
Ha jól sikerülne a Horvátország elleni nyitómérkőzés, akkor akár komoly meglepetést is tartogathat a szurkolók számára a kedden rajtoló női kézilabda Európa-bajnokság. A csoportból illene két győzelemmel továbblépni, a három siker viszont már vérmes reményekre is feljogosítana.

Ha van olyan világverseny, amelyre a legtöbb nőikézilabda-válogatott tartalékosan, kísérletezve utazik el, akkor az olimpia utáni Európa-bajnokság rendszerint az. Pedig a december 4-én rajtoló Eb-nek a dicsőségen túl is van tétje, ugyanis az mostani torna két legjobb csapata automatikusan világbajnoki résztvevő lesz 2013-ban.

A magyar válogatott az olimpia utáni Európa-bajnokságokat már kétszer sikeresen meglovagolta: 2000-ben a sérült Nagy Anikó, Balogh Beatrix, Radulovics Bojana, Benyáts Beatrix és Borók Rita nélkül felálló együttes tartalékosan is aranyérmes lett Bukarestben, négy évvel később pedig - amikor senki sem vállalta a rendezést, ám az EHF megfűzte a magyar szövetséget - hazai pályán sikerült bronzot szerezni.

A mostani válogatott kerete is alkalmas lehet az éremszerzésre, de nem véletlenül nyilatkozta Karl Erik Böhn szövetségi kapitány mellett Görbicz Anita és Tomori Zsuzsanna is, hogy az első mérkőzés lesz a legfontosabb, hiszen azon elhelyezhetjük magunkat Európa térképén.

A magyar válogatott kerete:
kapusok: Herr Orsolya (Győr), Kiss Éva (Siófok)
jobbszélsők: Bódi Bernadett (Dunaújváros), Kovacsicz Mónika (FTC)
jobbátlövő: Rédei-Soós Viktória (Győr)
irányítók: Görbicz Anita (Győr), Kovacsics Anikó (Győr), Szucsánszki Zita (FTC)
beállós: Szamoránsky Piroska (FTC), Szabó Valéria (Zvezda Zvenyigorod)
balátlövők: Bulath Anita (Viborg), Klivinyi Kinga (Vác), Szekeres Klára (Érd), Tomori Zsuzsanna (FTC)
balszélsők: Vérten Orsolya (FTC), Vincze Melinda (Érd)
tartalékok: Pastrovics Melinda (FTC), Orbán Adrienn (Győr), Cifra Anita (FTC)

Miben bízhatunk?

Bár Görbicz az [origo]-nak azt mondta, a felkészülés során nem esett szó arról egymás között, hogy mennyire jól szerepelt a Győr és a Ferencváros a Bajnokok Ligájában, már az a sikerélmény is messzire juttathatja a válogatottat. A két klub egyaránt a legjobb nyolc közé jutott a legrangosabb kupában, a keretben négy győri és öt ferencvárosi található (ráadásul az öt játékos közül négyen szerepeltek korábban az ETO-ban), márpedig az összeszokottság döntő lehet a fontos pillanatokban.

Böhn eddig 11 győzelem mellett mindössze kétszer kapott ki a válogatottal: márciusban a németek elleni trieri Eb-selejtezőn 26-18-ra, illetve az októberi Kárpát-kupa döntőjében 26-20-ra Romániától.

Forrás: MTI/Kászoni László

Siti Beáta és Karl Erik Böhn vezetheti sikerre a válogatottat

Az előzetes keretből Triscsuk Krisztina és Cifra Anita hiányzik, előbbi egészségesen nemcsak támadásban, de védekezésben is nagy hasznára lehetett volna a csapatnak, utóbbi játékát pedig az Eb későbbi szakaszában sem kellene kockáztatni, hiszen ha ismét megsérül, könnyen egy beállós maradhat a keretben.

A kapusposzton a Pálinger Katalin visszavonulásával keletkezett űrt nehéz kitölteni, Herr Orsolya mellett erre a siófoki Kiss Évának lesz lehetősége (bár talán a kétszeres KEK-győztes Pastrovics Melinda végre kijuthatott volna egy nagy világversenyre), míg jobbszélen is inkább a BL-ben edződő győri Orbán Adriennt favorizáltuk volna a dunaújvárosi Bódi Bernadettel szemben.

Ettől függetlenül ez a keret valóban képes akár a négybe jutásra is. Ahogy Görbicz fogalmazott: nagy meglepetésre készül a válogatott.

Nyolc horvát hiányzó

Kedden Horvátország lesz az ellenfél, a riválist elképesztő balszerencse-sorozat sújtja, a londoni olimpián szereplők közül heten sérülés miatt hiányoznak: Andrea Penezic, Miranda Tatari, Nikica Pusic-Koroljevic, Dijana Jovetic, Maida Arslanagic és Andrea Seric mellett kidőlt a ljubljanai kapus, Jelena Grubisic is, míg Lidija Horvat annyira nem számított behívóra, hogy miután vésztartalékként megkapta, inkább nemet mondott.

"Grubisicnél nincs törés, porcproblémával küzd, ha esetleg továbbjutnánk, akkor talán a középdöntőben már számíthatnék rá" - nyilatkozta letörten Vladimir Canjuga szövetségi kapitány. "El sem tudom képzelni, hogyan tudunk ekkora csapást megoldani. Szerintem nyolc kulcsember nélkül a norvégok se jutnának tovább, én mégis reménykedem a csodában" - tette hozzá.

Drámai német hírek

A második, szerdai összecsapáson a németek következnek, akik ellen van törlesztenivaló. Elsősorban nem is a márciusi meccs, sokkal inkább a tavalyi vb-pótselejtező miatt, amelyen Heine Jensen együttese kettős győzelemmel lépett tovább.

A németek felkészülését azonban szintén sok sérülés hátráltatta. Október végén lábsérülése miatt kidőlt Stefanie Melbeck, majd megsérült a csapatkapitány Isabell Klein is, aki éppen felépült elülső keresztszalag-szakadásából, amikor edzésen olyan ütést kapott, hogy eltörött a kézközépcsontja.

Forrás: MTI/Kovács Anikó

Nadgornaja (a képen a jelenleg sérült Zácsik Szandrát tépi) vállalja az Eb-t

A múlt szerdán aztán előbb a Krim Ljubljanában szereplő Susann Müller térdében vált le a porc, majd a harmadosztályú VfL Eintracht Hagen férficsapata ellen rosszul lépő Nadja Nadgornaja sérült meg, ő azonban tudja vállalni a szereplést.

"Ezek számunkra drámai hírek. Úgy éreztem, nagyon jól együtt van a csapatunk, de ennyi hiányzó után át kell minden értékelni, nemcsak a lehetőségeket, de a célkitűzéseket is" - nyilatkozta Jensen, aki szerint a csoportharmadik helyet kellene elcsípni, mert a középdöntőre már talán ebben az összeállításban is belerázódna az Eb-be a csapat.

Bombaerős spanyolok

Nemcsak a csoportot, de az egész Európa-bajnokságot is tekintve Spanyolország nagy esélyes: a tavalyi világbajnoki harmadik és idei olimpiai bronzérmes még erősödött is. Andrea Barno ugyan visszavonult a nyáron, de újra játékra jelentkezett a Fradi átlövője, Nerea Pena, és a honosított portugál születésű Alexandrina Barbosa (képünkön). Az biztos, hogy Spanyolország sincs még csúcsformában, hiszen hétfőn 30-27-re kikapott a franciáktól.

Forrás: AFP/Kisbenedek Attila

Ebből a csoportból illene Görbiczéknek két győzelemmel és négy ponttal továbblépni a középdöntőbe (az utolsó elleni eredményt ugyanis senki sem viszi magával tovább), a spanyolok elleni csoportmérkőzés pedig arról dönthetne akár már a korai szakaszban, hogy az 1-4. vagy az 5-8. hely valamelyikére esélyes-e a csapat.

A csoportbeli riválisok elleni mérleg magyar szempontból:
Horvátország: 21 mérkőzés, 14 győzelem, 1 döntetlen, 6 vereség, gólkülönbség: 516-474
legutóbbi mérkőzés: 2010. 08. 28., 32-31, Nyíregyháza, Telenor Kupa

Németország: 27 mérkőzés, 17 győzelem, 2 döntetlen, 8 vereség, 722-677
legutóbbi mérkőzés: 2012. 03. 25., 18-26, Trier, Eb-selejtező csoportmérkőzés

Spanyolország: 17 mérkőzés, 8 győzelem, 5 döntetlen, 4 vereség, 416-359
legutóbbi mérkőzés: 2009. 12. 12., 21-21, Szocsou, vb-középdöntő csoportmérkőzés


Mi lehet a többi csoportban?

Az a csapat, amelyik legyőzi a spanyolokat, esélyes lehet a D csoportból érkező középdöntős riválisok, Románia, Montenegró és Oroszország ellen is (talán nem szentségtörés azt jósolni, hogy Izland három mérkőzés után hazautazhat Versecről).

Románia annak ellenére bombaerős, hogy a balszélső Camelia Hotea megsérült, illetve az első számú kapus, Paula Ungureanu egy családi haláleset miatt nem lehet ott az első két csoportmeccsen. A csapat a felkészülés során a tartalékjaival játszva 30-9-re kikapott a németektől, illetve 26-20-ra a házigazda szerbektől, de Gheorghe Tadici így is bizakodva várja a kontinensviadalt.

Az oroszoknál a rutint a háromszoros világbajnok szélső, Emilija Turej képviseli, ám Vitalj Krokin kapitány belevágott a fiatalításba, ezért hat olyan játékost (Marija Basarab, Jelena Avdekova, Kszenja Milova, Jekatyerina Iljina, Anna Punko, Alekszandra Sztyepanova) is kivisz az Eb-re, akiknek ez lesz az első világversenyük.

Montenegró elbújt a világ elől, nem játszott egy felkészülési meccset sem, ráadásul az olimpiai ezüstérmes csapatból hiányzik a visszavonult Bojana Popovic és Maja Savic. Ennek ellenére a csapatkapitány Marija Jovanovic szerint az érem a cél.

Forrás: AFP/Javier Soriano

Marina Vukcevic, a montenegróiak kapusa

"Készen állunk az Eb-re, bár több játékosunk külföldön játszik, jól ismerjük egymást, így nem volt nehéz összerázódnunk. Azt hiszem, az Eb három legnagyobb esélyese Norvégia, Franciaország és Spanyolország, de remélem, végül mi szerzünk érmet Belgrádban" - mondta a Valcea játékosa.

A felső ágon az A csoport vicces, Norvégiának nem igazán lesz vetélytársa, és a házigazda szerbek is könnyedén begyalogolhatnak a 12 közé. A B csoportban Macedónia lesz a pofozógép, Svédország, Franciaország és Dánia pedig leosztja egymás között a továbbvihető pontokat.

A C csoport programja:
December 4., kedd:
18.15: Németország - Spanyolország
20.15: Horvátország - Magyarország

December 5., szerda:
18.15: Spanyolország - Horvátország
20.15: Magyarország - Németország

December 7., csütörtök:
18.15: Magyarország - Spanyolország
20.15: Horvátország - Németország

A csoportból az első három helyezett folytathatja a középdöntőben, ahol a D csoport három továbbjutójával mérkőznek. A középdöntő első két helyezettje bejut az elődöntőbe, a harmadik az 5-6. helyért meccsel. A csoportból a csapatok továbbviszik a pontjaikat és a gólkülönbségüket a középdöntőbe, leszámítva az csoportutolsó elleni eredményt.

A magyar csapat mérkőzéseit az M2 közvetíti, de más összecsapásokat ad a Sport1 és a Sport2 is.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!