A New York Knicks zsinórban tizenegyedik győzelmét aratta az NBA-ben. A vendég Milwaukee elleni 101-83-as sikerhez Jason Kidd óriási hárompontosa is kellett, a kosaras a harmadik negyed utolsó másodpercében saját térfeléről talált be, 12 pontosra növelve csapata előnyét (78-66).
Az 1988-as Európa-bajnokságot Nyugat-Németországban rendezték, és az akkori nyolc város közül idén csak Hannover nem lesz házigazda, helyette Dortmund várja a csapatokat. Továbbá (hiszen idén 24 válogatott szerepel az Eb-n nem 8) az a Lipcse, mely 1988-ban még egy másik ország, az NDK része volt, illetve a fővárosi Hertha stadionja, mely ugyan a város nyugati részében található, de az újraegyesítés előtt sem az NDK-hoz, sem az NSZK-hoz nem tartozott.